A nemek sűrűjében
bújnak a karcsú igenek
eltévedt, vacogó gyermekek
Emlékek
Tükör előtt piciny lányka
szája piros rúzzsal kenve
körötte véres maszat
groteszk
mintha halál lengedezne
a szoba ugyanaz
s a gyermek is
ruhája pöttyös, könnyű muszlin
áttetsző szivárvány
földig ér
de büszkén lépked
a ladik-magassarkúban
mindent csak pontosan-szépen
ahogy anya teszi nap, mint nap
elterelt gondolatok
idegen nyájhoz kódorognak
lapulva meghúzódnak
félnek
tombol pedig a nyájszellem
és mégsem
hisz egymást elárulják
már konc sem kell érte
mint valami sínen halad
az irányított gondolat
agymosás
agyhalál
az élet derengő homlokán
éhhalál ráncok vastagodnak
hideg van
didereg a félelem is
holnap
vajon lesz-e holnap
s ha igen
mi búsul a kockás abroszon
savanyú lőré az kell
különben a szív megszakad
nézed gyermeked aszott, sápatag arcát
miért is nem nő a haragod az égig
s ragadsz kapát, kaszát
hisz Dózsa népe vagy
szellem szava
valóban Huszt felett konghat
itthon nem lehet...
gyarló vagyok
és hitetlen
mégis tehozzád fohászkodom Istenem
ne engedd, hogy így legyen
tégy csodát
teremts békét, megnyugvást,
de ne megalkuvást
Add, hogy a betevő falat
ne étel-szeméthegyekben álljon!
Add, hogy a szegénység tovább ne nőjön!
Teremtőm, bárki vagy, így élni ne hagyj!
2012.01.06.
