2018. július 12., csütörtök

folyandár

mit nekem álom
mit nekem mákony
ha te leszel a nagykabátom
ki visel kit
ki cipel kit
mit nekem vágy
hol van már Tennessee
és az a sárga villamos
no meg Illés
és a legendák is csak hallgatnak
befagyott a szó
kószál a lélek
de nem lel senki kaszálót
pedig milyen üde zöld
zöld zöld zöld
ez maga a remény
hej Csokonai
belőled értem
tán ezért maradtam ilyen éretlen
hello Vilmos ki Tell
add nekem almád
pedig nem vagyok Éva
én is kiűzettem
mit nekem bármi
gőgöm óriási
vagyok ki vagyok
a fű bizony kipusztul
a sok folyandár alatt
folyandár lélek
szerteágazik
fut-fut
fel az égbe
mint az égig érő paszuly
az igaz mesében
kergetem farkam
nem vagyok macska
kergetem magam
nem vagyok magam
libben
kilibben
ki libben
játék
holdfény
szonáta
és regény
kapcsolódások
összefonódások
egy síron nő
két halvány liliom
halovány arca a Holdnak
fényt hint a rétre
fényt mosolyog sok ember arca
hívnak
és én nem megyek
pedig mennék
de mennék
derű
széles járomcsont
népek tánca
népek szíve
dobban
keveredik
elegyedik
összefonódik
szép Szuliko
szomorú a szívem

Siersthal, 2018. július 12.

2018. július 11., szerda

vágta

 rég írtam reggeli levelet
tán most sem fogok
de olyan szép odakint
beborult
a zöld lombsátor felett
az ég titokzatos kupola
fényét eregetné a Nap
de bezárják felettünk
az élni vágyó fellegek
a szél sejtelmesen sustorog
lebbenti titok-fátylát önmagának
igen, önmagának
minden önmaga körül forog
bezárva szabadnak hitt börtönébe
kitörni hogyan is lehet
volt egy film:
Kitörés
és volt sok más film
az emberi elme alkot
alkot, mert a képzelet
állítólag szabadon szárnyal
de attól is foszthatóak vagyunk
kinn csendes esti zsoltár helyett
reggeli zsolozsma száll az égből alá
s hogy ezt nem lehet
o hogyne
hisz tótágast áll a világ
mi szegény bábuk
megkopottan ugrálunk
zsinórunk szükreszabott pályáján
bár látszólagosan
"miénk itt a tér"
mi is az a tér?
hány értelmű szó?
"mert a szó kimondva veszélyes fegyver"
én meg kisiklott vonat lettem
csak a vonat siklik ki?
hát nem
az élet
sok-sok szegény ember élete
szegény, na tessék
ez is mit takar?
szavak
szavak varázsa
lenge könnyű pajkos
nehéz veretes
rabság-szabadság
egy bölcsőben ringanak
ne félj hát
s engedd el a kezem
még ha nyújtom is
még ha kérem is
hogy fogd szorosan
engedd el bátran
hidd el azzal teszel jót
nem kell a gyeplő
nézd mily szép a vágtázó ló...



Siersthal, 2018. július 11.

2018. június 9., szombat

áradás

áradó folyó
áradó lélek
“valamit visz a víz”
hangok betűk
börtönbe zárt létezés
kaloda
lőcsei fehér asszony
araszoló hernyó
heveny mérgezés
játék
örök gyermek
játék a szavakkal
nem ügyelek semmire
feltör
szól
cseng-bong
Várnai Zseni
óra
milyen óra
élet óra
hol vagytok régi barátok
már már az érzések kifakultak
új színek
új festékek
veszélyesek
kavarog
bennem
odakünn
hóesés
fehér fehér
angyalok ülnek drótokon
bábuk
zsinór
marionett
hallgatok
most hallgatok
mert el nem mondhatom
mert nem tudom
mert csak érzés
hallgatás verem mélyén
kisherend
jégverem
csend
érted-e

Siersthal, 2018. június 09.

2018. május 17., csütörtök

emlékvirágzás

mert ma
mert fény
mert szeret
mert
mit mert
szavak
mert bátor lenni
de nem esztelen
mert elbújtatni
pedig tudta, hogy halál vár rá
mert bár szereti a nárciszt
de a sárga csillagot úgy nem
az égbolton igen
onnan is lehullik
de az milyen más halál
és én ma már félek
nem úgy, mint egykoron
ma már kegyetlenebb az ember
nem kell ahhoz marhavagon
van atom
és sok más gyilkos fegyver
hirosima
szerelmem hirosima
japán
amerika
álom
elveszett kultúrák
elveszett emberek
vérgőz száll a hófehér hó felett
anya, én is olyan csillagot akarok
varrj nekem a ruhámra
hallgass gyermek hallgass
holtak
temetetlen halottak
már mész sem kell rájuk

szívemben virág nyílik
bánatvirág
kezem áttetsző üveg
törékeny
mint a lélek
mégis mily erős
mikor megtart téged

utazom térben és időben
gondolat átszeli a valóságot
emlékvirágok összeborulnak
emlékvirágok kinyílnak

szívem melegével megtartanálak
de nem lehet
nem lehet

emlékvirágok hullanak
hullanak

az idő mindent betemet
eltemet

de az emlékek virágba borulnak


Siersthal, 2018. május 17.

2018. május 10., csütörtök

Magányos cédrus

mikor még a szavak is menekülnek
mondd mit érzel
mikor senki nem nyújtja feléd kezed
mondd mit érzel
oly magányos vagy mint Csontváry cédrusa
mondd hogy viseled
eszedbe jut száz halál
mellyel halnod kell
halnod kell
mert nincs helyed
nincs helyed e kies földön
mit gyilkolnak emberek
a szépséget felülírja a sok ármány
ármány és szerelem
emlékszel
volt valaha nagy betűs irodalom
volt schiller
volt goethe
a szavak zenéltek
a szavak szívekbe tértek
most mi van
örök kérdés
örök bánat
hogyan kell lépést tartani a világgal
hogyan kell részese lenne a kornak
s nem kivágott fának...
fa
fák
elnézem őket
szívem beleremeg
halnak sorra
pusztítja az ember
pedig a vihar is birokra kel velük
tépi-szaggatja
tövestül
vagy derékba
elnézem az erdőt
látni merre rohant a szél
sorra tarolta a fákat
csonkok meredeznek az égre
mint megannyi élettől fosztott ember
kik - ha van - kuckójukba bújva
próbálják átvészelni az ember-viharokat
szívem szakad
és  a kérdés mindig marad:
Miért hagytuk, hogy így legyen?

Siersthal, 2018. május 11.