2020. január 14., kedd

mikor a szelek..

mikor a szelek
mint  hideg telek
összesodornak leveleket
úgy vágyom én érintésedet
hangod elhal
már a messzeség sem őrzi
eszembe jutnak
szánkót röppintő
hófedte dombok
piciny kis vastalpú
ingatag jószág
mögöttem apám
száguld a “menet”
kiszállni nem lehet
de a kegyetlen való
kiragad
elragad
elhal
s a télben
egy kék iszalag virágzik lankadatlan
közepében a tátongó messzeség
engem is beszippant
jöttömben-mentemben csodálom
elnehezült ujjammal érintem
kék akár a szemed anyám
s tied földbarna apám
ég és föld
összeér

elvisz a messzeség

Siersthal, 2020, január 14.

2019. november 18., hétfő

Hógolyóként

Most, hogy ősz van
igen csak így simán
van
van
van
létezik
él és birtokol
birtokol?
bírt ok ól
vesszők
jelek
ékezetek
változások
egy vacak vonal
vonallal
összedűl a dal
szóval most hogy
színes kabátjában
beszökkent az ősz,
laza táncospárként
mert ki mondja meg
nemét korát
s minden mását
van nyelv mi nemel
új szó?
hát hogy mondjam?
nemek szerinti elosztás
mindegy
nem is erről akartam firkálni
csak az úrhatnám őszről
ki egyáltalán nem szolgáló
de nem ám
mily szépen megénekelték már annyian
de most éppen esik
és a dacosan ágáló levelek
csak áznak-áznak
netán fáznak
és oly erősen szorítanak,
hogy elfáradnak
és lassan alászállnak
de van ki még táncot lejt
mielőtt végleg
földi álomba szenderül
az égi helyett
Petőfi és Tompa
már tán nem sikk
kell az új
mi divat
nem baj
hulljon a férgese
még férgesebb helyett...
oh, szólj dal
vágyam oly mostoha
mert klasszikusokat
akarok legelni!
Igenis legelni
falni
most éppen Turgenyevet
mert elmondhatatlanul
ismeri, érti a lelket
akárcsak Dosztojevszkij
a két nagy
páratlanul egy pár!
két lélekszakértő
kismiska a sok mai kókler
kik magukat vallják
doktoroknak
lélek ismerőnek...
elszaladtam erre-arra
mi bennem hamvad
tán lángra kap
de valahogy gyenge
és csak lobbant egyet
kialszik
velem
együtt
ősz
te szép
te színes
álomringató
meseszínek
a lét igaz temetője
hozzád fordulok
téged énekellek
oly szép vagy
oly szép
és mégis
én a tél leánya vagyok
bezárom magam
egy óriás hógolyóba
lavinaként vágtatok
minden utamba esőt
elsodrok
hogy aztán darabokra esve
véget érjen az utam

Siersthal, 2019. november 18.

2019. október 29., kedd

esendő

Köszönet Rácz Tündének

mikor még hiszel a felejthetetlenben
nem számolsz az idő rombolásával
nem tudhatod mi nem ér
mikor még hiszel a felejthetetlenben

az építő gondolat, mint vén házról a vakolat
pereg csak pereg
málladozó csupasz falak
lassan megroggyannak

mikor még hiszel a felejthetetlenben
nem tudod, hogy másként is lehet
pedig láthatod mint rombol az idő
mivé lesz ki egykoron volt
mily esendő lény az ember...

most tégy míg tehetsz
most fogd a kezét annak kit szeretsz
s kit nem...

lehetsz gazdag lehetsz szegény
az elkerülhetetlen utolér
tudom én nem  mindegy mégsem
láthatod mi a való

nincs kegyelem
a felejthetetlent már rég eltemetted


Siersthal, 2019. október 29.

2019. október 27., vasárnap

hol vagy

Mondd hol vagy
mikor már csak az emlékeimből hívlak elő
igaziból nem is tudom milyen voltál
torz képet fest az idő
egy képet szorongatok
s képzelem ilyen voltál
de nem
ez egy merevített pillanat
az időszobrász alkotta
egy rossz lencsével
mondd hol vagy
élesítem hiányodat
szégyenkezve míg voltál
olyan természetesnek vettem
törődésem csak üres léha szavak halmaza
oh mondd hol vagy
miért nem velem
önző módon vágylak érinteni
vágylak szeretni
mindig csak magunkat síratjuk
mikor másokat hiányolunk
oh mondd hol vagy
hol vagy te
kit tán sosem is ismertem

Siersthal, 2019. október 27.

2019. október 26., szombat

Illanó

A selyemzöld füvet
vöröslő lángtenger övezi
rigók perlekednek
borbolyabogyókat legelnek
hol van még a tél
hol van még a csontkezű
ki majd sebesre marja a földet
ha Holle anyó nem hint
puha fehér takarót
oh hol van minden
elillan(t)
mint ez a nyár
mi tán nem is volt
nincsenek évszakok
nincsenek bánatok
elillan minden elillan
futócsók az élet
áporodott vágyak
csak penészgombákat termelnek
szeretések láncos ölei
földhöz ragasztanak
szoros bilincs
illanó élet
illanó szerelem
őszi keserg
s a halál édes bűze
koloncot font nyakam köré
temet
de én mégis fellebbenek
az örökkön vágyott
havas csúcsra
és ott gomolyfelhő leszek
enciánkákat védőn burkolva

Siersthal, 2019. október 26.