Esik

Esik
majdhogynem
"mocskosul esik"
de se Lövölde tér
se Kern
kipárnázott szavak
mégis hangosan csattannak
vaktöltények
célzottan
valaki kitárta kabátja szárnyát
egyetlen vágya
minden golyó őt találja
menteni a menthetetlent
azt az egyetlen fajt,
ki felsőbbrendűnek vallja magát
miközben önön mocskában hentereg
és kéjelegve gyilkol
hörpöl vért is
ugye hihetetlen
megcélozza a másik szívét
nem vár, nem kímél
kikiáltott ellenség
hulljon
és mint az ősember
ráhelyezi lábát
fejét égre szegi
és üvölt artikulálatlan

és én ott állok
látom magam
amint a testem
lassan a frissen hullott szűz hóra rogy
s mint érett csipkebogyók hullik a vérem
majd tengerré lesz
de nem hullámzik lágyan
azonmód megfagy
vöröslő bíborjég
rajta fakutyázik a győztesnek vélt
de semmilyen harc nem hordozza diadalmasan...
pillanatnyi látszat
s milyen áron...

mindig a szememben égnek a gyerekkatonák
s apám ott messze csontsoványan a fagyott káposzták között
mikor jégcsap ujjaival kaparná ki a szilárd földből,
hogy éhét csillapítsa
vér szülte éhsége
vér szülte messzeség
ember
megtagadlak most is
nincs hova tartoznom