válaszlevél barátnőmnek

nekem nincs vasárnap...
a napok monoton dobszók
kérgessé vájták lelkemet
az idő is elpihent
s már csak magam ismétlem
miközben mint rostán kihullt az emlékezet
várakozásban feléltem a perceket
semmi mi maradt eleven
láncfűrész sívít
dölnek a fák
hull az élet
állatok sírnak
emberek írtanak
írmag sem marad
tűz és vas
poklok pokla
szívemen bánat
nyomom sem marad
az idő sebeket foltoz
a test elpihen
a lélek hova száll
senki sem tudja
akár a szél nyargal valahova
s a végtelen idő foglya lesz...

Siersthal, 2020. szeptember 13.

Hangtalanul

a bánat keserű kérge
mázsás kolonc
állhatatos szívem
vérkő bástyáján

hívtalak hangtalan
hisz a szavak csak álcák
mélyükön a semmi
de te nem felelsz

hívtalak sírva-zokogva
hittem visszhangra lel
bánatom zsolozsmája
de nem! már a kő is olvad...

és látod most vége
többé csak benned hívlak
mint valami rossz darab után
a lehulló függönyt némaság fogadja

***

odakünn a Nap felszippantja
a feldőlt sajtár tejfehér nedvét
tehén bődül itatónál kék lepkék
Kisherend régmúlt varázsa bennem él

bennem él ki messze-messze
vágyom valamire mi nevesíthetetlen
bölcsőt ringató karok édes szorítása
anya lényem anyámé lett
feloldódtam a messzeségben

Siersthal, 2020. június 23.

Barátomnak

Horváth Gézának

Mikor a réten selyemfű hullámzik,
tengerparton csavargok
s Lee Annára gondolok. 
Mikor a szél lágyan simogat,
anyám szép szemében,
mint bölcsőben gyermek
ringat a messzi ismeretlen.
S mikor a szél vad
s fákat tördelő haragos
apám jut eszembe...
De mégis mindenben
virágzik a szeretet...

Én meg csak köszönni tudom,
ha megosztod velem gondolataidat!
Akkoris, ha azok másfelé kanyarognak,
mint a bennem bűvóak...

Siersthal, 2020. május 04.

mikor a szelek..

mikor a szelek
mint  hideg telek
összesodornak leveleket
úgy vágyom én érintésedet
hangod elhal
már a messzeség sem őrzi
eszembe jutnak
szánkót röppintő
hófedte dombok
piciny kis vastalpú
ingatag jószág
mögöttem apám
száguld a “menet”
kiszállni nem lehet
de a kegyetlen való
kiragad
elragad
elhal
s a télben
egy kék iszalag virágzik lankadatlan
közepében a tátongó messzeség
engem is beszippant
jöttömben-mentemben csodálom
elnehezült ujjammal érintem
kék akár a szemed anyám
s tied földbarna apám
ég és föld
összeér

elvisz a messzeség

Siersthal, 2020, január 14.