nélküled

sírj vagy ne sírj
semmin nem változtat
nem lesz könnyebb
tisztára sem mosdat
sírj ne sírj
kitörölni nem tudlak
mint éles fejszecsapások
hasogat a fájdalom
mindennapok hiányfalán
nevedet ki nem teszem
sírj sírj
ha úgy könnyebb
megőrjít a gondolat
többé nem látlak
s tudom
mert tudom
egyre halványabb lesz
bennem minden vonalad
mára már csak képzelem
hogy ilyen voltál
sírj ne sírj
megbolondultam
kitörnék kalodámból
de mint a hínár
egyre erősebben fonódik rám
hiány-bánatod
annyira erős eltépni
szabadulni nem tudok
sírj ne sírj
fájsz
ordítanék:
gyere vissza!
miért, miért is mentél el
mikor még én itt vagyok

Siersthal, 2022. január 07.

Titok rácsok

Titkok rácsozott egén
kandikál a lélek
testétől fosztott
elveszejtett ember

titkok rácsozott egén
képzeletem
miféle barázdákat szánt
mond-e bármit neked

titkok már titkokat fonnak
se te se én nem hajolunk össze
hiába is beszélgetnek a szomorú
szemű virágok szívünk mélyén

a titkok elégtek
s bennük mi pőre gyermekek
füstős felhőként szállunk az égre
fogadj be Teremtő

Siersthal, 2021, június 06.

révületben

(Dsida Jenőt olvastam)

ma újra lázasan csókolom a szádat
ma újra felkaptak hátukra a versek
idegen kezek motoszkálnak
vásott kölykök éhe szívemet marja
bennük éhemet csillapítanám
csikorgó fogakkal boldog öntudatlan
ma újra szólnék de minden hiába
hiába is csókolnak verssorok
lázam feléget, eléget
a szavak el- és felemésztődnek
kimondatlanul bennem

Siersthal, 2021. május 25.

válaszlevél barátnőmnek

nekem nincs vasárnap...
a napok monoton dobszók
kérgessé vájták lelkemet
az idő is elpihent
s már csak magam ismétlem
miközben mint rostán kihullt az emlékezet
várakozásban feléltem a perceket
semmi mi maradt eleven
láncfűrész sívít
dölnek a fák
hull az élet
állatok sírnak
emberek írtanak
írmag sem marad
tűz és vas
poklok pokla
szívemen bánat
nyomom sem marad
az idő sebeket foltoz
a test elpihen
a lélek hova száll
senki sem tudja
akár a szél nyargal valahova
s a végtelen idő foglya lesz...

Siersthal, 2020. szeptember 13.

Hangtalanul

a bánat keserű kérge
mázsás kolonc
állhatatos szívem
vérkő bástyáján

hívtalak hangtalan
hisz a szavak csak álcák
mélyükön a semmi
de te nem felelsz

hívtalak sírva-zokogva
hittem visszhangra lel
bánatom zsolozsmája
de nem! már a kő is olvad...

és látod most vége
többé csak benned hívlak
mint valami rossz darab után
a lehulló függönyt némaság fogadja

***

odakünn a Nap felszippantja
a feldőlt sajtár tejfehér nedvét
tehén bődül itatónál kék lepkék
Kisherend régmúlt varázsa bennem él

bennem él ki messze-messze
vágyom valamire mi nevesíthetetlen
bölcsőt ringató karok édes szorítása
anya lényem anyámé lett
feloldódtam a messzeségben

Siersthal, 2020. június 23.

Barátomnak

Horváth Gézának

Mikor a réten selyemfű hullámzik,
tengerparton csavargok
s Lee Annára gondolok. 
Mikor a szél lágyan simogat,
anyám szép szemében,
mint bölcsőben gyermek
ringat a messzi ismeretlen.
S mikor a szél vad
s fákat tördelő haragos
apám jut eszembe...
De mégis mindenben
virágzik a szeretet...

Én meg csak köszönni tudom,
ha megosztod velem gondolataidat!
Akkoris, ha azok másfelé kanyarognak,
mint a bennem bűvóak...

Siersthal, 2020. május 04.

mikor a szelek..

mikor a szelek
mint  hideg telek
összesodornak leveleket
úgy vágyom én érintésedet
hangod elhal
már a messzeség sem őrzi
eszembe jutnak
szánkót röppintő
hófedte dombok
piciny kis vastalpú
ingatag jószág
mögöttem apám
száguld a “menet”
kiszállni nem lehet
de a kegyetlen való
kiragad
elragad
elhal
s a télben
egy kék iszalag virágzik lankadatlan
közepében a tátongó messzeség
engem is beszippant
jöttömben-mentemben csodálom
elnehezült ujjammal érintem
kék akár a szemed anyám
s tied földbarna apám
ég és föld
összeér

elvisz a messzeség

Siersthal, 2020, január 14.

Hógolyóként

Most, hogy ősz van
igen csak így simán
van
van
van
létezik
él és birtokol
birtokol?
bírt ok ól
vesszők
jelek
ékezetek
változások
egy vacak vonal
vonallal
összedűl a dal
szóval most hogy
színes kabátjában
beszökkent az ősz,
laza táncospárként
mert ki mondja meg
nemét korát
s minden mását
van nyelv mi nemel
új szó?
hát hogy mondjam?
nemek szerinti elosztás
mindegy
nem is erről akartam firkálni
csak az úrhatnám őszről
ki egyáltalán nem szolgáló
de nem ám
mily szépen megénekelték már annyian
de most éppen esik
és a dacosan ágáló levelek
csak áznak-áznak
netán fáznak
és oly erősen szorítanak,
hogy elfáradnak
és lassan alászállnak
de van ki még táncot lejt
mielőtt végleg
földi álomba szenderül
az égi helyett
Petőfi és Tompa
már tán nem sikk
kell az új
mi divat
nem baj
hulljon a férgese
még férgesebb helyett...
oh, szólj dal
vágyam oly mostoha
mert klasszikusokat
akarok legelni!
Igenis legelni
falni
most éppen Turgenyevet
mert elmondhatatlanul
ismeri, érti a lelket
akárcsak Dosztojevszkij
a két nagy
páratlanul egy pár!
két lélekszakértő
kismiska a sok mai kókler
kik magukat vallják
doktoroknak
lélek ismerőnek...
elszaladtam erre-arra
mi bennem hamvad
tán lángra kap
de valahogy gyenge
és csak lobbant egyet
kialszik
velem
együtt
ősz
te szép
te színes
álomringató
meseszínek
a lét igaz temetője
hozzád fordulok
téged énekellek
oly szép vagy
oly szép
és mégis
én a tél leánya vagyok
bezárom magam
egy óriás hógolyóba
lavinaként vágtatok
minden utamba esőt
elsodrok
hogy aztán darabokra esve
véget érjen az utam

Siersthal, 2019. november 18.

esendő

Köszönet Rácz Tündének

mikor még hiszel a felejthetetlenben
nem számolsz az idő rombolásával
nem tudhatod mi nem ér
mikor még hiszel a felejthetetlenben

az építő gondolat, mint vén házról a vakolat
pereg csak pereg
málladozó csupasz falak
lassan megroggyannak

mikor még hiszel a felejthetetlenben
nem tudod, hogy másként is lehet
pedig láthatod mint rombol az idő
mivé lesz ki egykoron volt
mily esendő lény az ember...

most tégy míg tehetsz
most fogd a kezét annak kit szeretsz
s kit nem...

lehetsz gazdag lehetsz szegény
az elkerülhetetlen utolér
tudom én nem  mindegy mégsem
láthatod mi a való

nincs kegyelem
a felejthetetlent már rég eltemetted


Siersthal, 2019. október 29.

hol vagy

Mondd hol vagy
mikor már csak az emlékeimből hívlak elő
igaziból nem is tudom milyen voltál
torz képet fest az idő
egy képet szorongatok
s képzelem ilyen voltál
de nem
ez egy merevített pillanat
az időszobrász alkotta
egy rossz lencsével
mondd hol vagy
élesítem hiányodat
szégyenkezve míg voltál
olyan természetesnek vettem
törődésem csak üres léha szavak halmaza
oh mondd hol vagy
miért nem velem
önző módon vágylak érinteni
vágylak szeretni
mindig csak magunkat síratjuk
mikor másokat hiányolunk
oh mondd hol vagy
hol vagy te
kit tán sosem is ismertem

Siersthal, 2019. október 27.

Illanó

A selyemzöld füvet
vöröslő lángtenger övezi
rigók perlekednek
borbolyabogyókat legelnek
hol van még a tél
hol van még a csontkezű
ki majd sebesre marja a földet
ha Holle anyó nem hint
puha fehér takarót
oh hol van minden
elillan(t)
mint ez a nyár
mi tán nem is volt
nincsenek évszakok
nincsenek bánatok
elillan minden elillan
futócsók az élet
áporodott vágyak
csak penészgombákat termelnek
szeretések láncos ölei
földhöz ragasztanak
szoros bilincs
illanó élet
illanó szerelem
őszi keserg
s a halál édes bűze
koloncot font nyakam köré
temet
de én mégis fellebbenek
az örökkön vágyott
havas csúcsra
és ott gomolyfelhő leszek
enciánkákat védőn burkolva

Siersthal, 2019. október 26.

vérvörös virágok

sebekből folyó vérvörös virágok nyílnak
csak nyílnak szakadatlan
anyám, félek! fogd a kezem, vigyél el
vigyél a béke szigetére
hol nem szólnak a fegyverek
hol ember az ember
anyám, megfognám a kezed,
de hova lett,
hova...
egy vöröslő csonkot szorongatok
több se maradt belőled
anyám! már nem félek
érted harcolni megyek
nincsen béke sziget
nincsenek érző lelkek
talán egy másik világban
talán ott újra veled lehetek

Siersthal, 2019. október 14.

Fáj-dalom

szelíd
szelíden
ív
ívek
szelíd ívek hajlatában
lágyan dobban a remény

vér
pirosló
tenger
nem napfelkelte
vér

Szíria
lángban álló gyötrelem
életek törnek
életek szakadnak
kín
kíntenger
Szíria

anya hol vagy?
nézd!
ott és ott
és mindenütt
mint egykoron
vérgőz száll az égre
nincs oltalom

hol van
hol vannak
az emberek
kik azok kik
fegyverrel
életekre tőrnek
kik azok kik
röhögve gyilkolnak
csecsemőt, gyermeket
anyát, apát
embereket

ember ember ellen
milyen világ
milyen világ

holtest-hegyek
vérfolyók
kínban fetrengenek emberi lények
és én velük sírok
és én velük fájok
és én velük halok
mit élve kell elviselnem

Siersthal, 2019. október 10.

halott gondolatok

és voltak pillanatok és voltak percek mikor azt hittem élek
mikor azt hittem szeretek és szeretnek
és volt idő mikor mindent átfestettem képzelt valamiért
az élet oly csodás, de mit ér szenvedéssel teli? nemesíti a lelket?
és akkor a kövér papok, a gazdag urak?
oh, szegények majd a pokol tüzében égnek, de ők most legalább élnek!
mit ér a haldokló élet! a csontsovány gyermekek! szájukat ellepték a legyek...
nincs élelem míg itt hegyekben kerül a szemétre!
nincs vizük! mikor itt hatalmas medencéket töltenek!
minden mit ér?! ha csak egyeseknek jut! és a nyomor fojtogatja kínozza az érző lelket...
oh, hogy mondta Ady, hogy mondta Attila...
minden hiába! minden szó hiába!
csak a pénz, csak a pénz az Isten! megöl!
haragos kibékíthetetlen Isten Pénzisten! sötét veszejtő embertelen !
azok a fekete szemek! megtört pupillafények...
gyermekek csontbőr gyermekek - fekete Afrika! fehér ember örök bűne 
Európa! amerikát majmoló istentelen Európa, ki csak szavakkal hiszi istent... ki nem ad, csak elvesz...
Európa mivé lettél szegény, szegény Európa... és itt is éheznek a gyermekek...bántalmazott szegény, szegény gyermekek!
hogy tudjuk ezt ép ésszel elviselni?!

Siersthal, 2019. szeptember 10.

Regeli levél (6.)

loparits erzsinek

a voltak vágya mesévé fonódik
az álmok életre kelnek
vagyunk, mint kis Ida virágai
a szív sóvár a lélek örök gyermek
elmúlt nyarak ifjúságunk jelképei
a tavaszok bimbódzó gyermekkorunk
az ősz belépő a végtelen folyosóba
ahonnan az örök télbe visz az utunk
lennénk-e halhatatlanok,
valami oly sok embert arra ösztökél
mi hajt, mi űz,
mikor annyi szomorúsággal teli a létünk
a szép mégis áttör mindenen
erősebb elnyomottan is minden másnál
szívünk; az örök szomjas áhítja vágyva rendületlenül

Siersthal, 2019. május 07

délelőtti levél 2.

Kocsis Zoltánnak


minden hallgatásban valami húzódik
minden csendben szól valami,
ha más nem a csend...
pokol és menny csak kitalálmány, hiedelem
ember parányi voltát magyarázza,
miközben a mindenségnek véli magát
miért is lenne pokol? ha van Isten...
miért kell mindenre magyarázat, csak a hitre nem?!
fájdalmak és örömök megférnek egymással,
mert mást nem tehetnek,
de ha birokra kelnek bizony az ember a vesztes...
vesztes akkor annak mi is a párja??
szavak, szózsonglőrök - alkotnak s teremtenek, akár az Isten
de minden teremtésbe hiba csúszott
így lett a földi lét a pokol sok embernek...
varázsvessző, varázsszőnyeg, száll a mese
oh, hol vagy Arany és te Lacija
már régen elporladtatok
ki kelt fel poraitokból?
virág nőtt, ehető, éltető
állat táplálékká vált
szegény állat meg embernek adta magát,
ha nem is önként.
micsoda óriási körforgás!
pedig a kör csak körbe megy,
ha kitér a sínből már más kör...

Siersthal, 2019. május 01.

Reggeli levél 5. - Érintés

Kocsis Zoltánnak

csak egy pillanatra,
kitárom szívem,
kitárom szívem,
beengedem ki betérne,
elmúlt a pillanat
s szívem üres maradt...
Jeszenyint olvastam
napsütötte nagypéntek reggelen,
már kerepeltek gyermekek,
hirdetvén az ünnepet,
ébrednek a mezők, a rétek,
erdők alján, domboldalon
szellőrózsák lengedeznek,
szélritmusra táncot lejtenek,
kecses lényük szívembe költözött,
mégis eljött a pillanat!
szívem többé nem üres.
mit ember meg nem érintett...
érint, érintés, érint és - intés?
szavak barázdát húznak,
hol van már a fényes ekevas,
nehéz gépek kínozzák a földet,
mennyi teher,
szívem, fájó szívem
hadd, hogy a virágok elringassanak

Siersthal, 2019. április 19.

Hűség (a bánat hűsége)

Markovics Anitának


amikor a bánat
szemed sarkában kucorog
még csak csendes társ
de telhetetlen
és egyre lejjebb és lejjebb halad
eléri pirosló  ajkad ívét
és vidáman felfalja
elszorul a szívem
ahogy nézlek
és látom
minden vonásod átadod
annak a telhetetlen bánatnak
ki felfalja lényed
szádon keresztül
betérve szívedbe lakomázni
amikor a bánat
elhagyta szemed
nyomát szobor merevre vésve
indulnék hozzád
szelíd csendesen
vinnék neked napfényes derűt
életre csókolnám sápadt homlokod
de a bánat lett már a hű társad
oly jól tudja te is hűséges vagy...


Siesrsthal, 2019. április 15.

Szentmihály

Kifakult képek sokasodnak
bennem teremnek,
mint almák az almafán
szögre őket soha senki
nem akasztja
színük elveszett a múltban
apám veled
mióta nem láttalak
messze rovom utam
nem kanyarodik haza
örök hiányban élek
emlékeim erdejében
vadhajtások nőnek
sosem voltak velem viselősek
tekergek a kakukkfű illatától
bódult kora nyárban
nézem a Szilast,
azt a régit, a vadat
az áradót
a lapályt borítót
iskolaszünet – árvíz
Szentmihály, te kis
kedves falu
többé nem látlak,
de nem is akarlak
mára kinőtted magad
hova lettek a régi
kedves házak s emberek
hantjaikat is kiszántották
kell a hely
pöffeszkedjenek a csicsa házak...
szegény-szegény kicsi hazám
szívem dobbanásaiban érezlek
még érezlek...

Siersthal, 2019. április 06.

szédülés

Szédülök
én úgy szédülök,
mint egykoron veled
páratlan szédület...
virágot sem bont
gyümölcsöt sem terem
és én úgy szédülök
forog a világ
zsurávli
de messze szállt
álomport hint
egy láthatatlan kéz
szemem csukódik
semmit sem látok
és mégis többet látok
mint minden látó
minden hol van
őszbe csavarodott
régen a tavasz
öregedő testem
a nyár melegére vár
bán én nem szeretem
hiánypótló vallomások
születnek fakuló ajkamon
emlékek bódulatában
újra gyermek vagyok
nézem szépséges anyám
s ha nincs oly nagyon várom
késő este érkezik
fáradtan a munkából
elsimítja rajtam a takarót
szép könnyű keze
szívemben dobban szíve
talán egyszer újra látom

Siersthal, 2019. április 06.