Istenem!
Most egyszerre el kezdtél áradni bennem.
Belül feszítesz s egy hihetetlenül édeshangú bambuszfurulyán szólsz;
muzsikálsz bennem...Ó,hogy átjár, hogy ringat, milyen mesés, mily csodás.
Olyan vagy...olyan vagy... olyan elmondhatatlan...
Könnyes a két szemem szorul mindenem és tán már nem is e földön vagyok.
Vagy mégis? Valahol veled? Lélekben.
Csilingelő erdei harang - szépséges kék virág.
Most gondolatban csak csendben lehajtom térdedre a fejem.
Ott vár a kispárnám, mint mindig ha szomorú vagyok.
Te vársz türelmesen, szeretésed átfonja szívemet.
Hova lett a párnám, s Te?
Ködalakod gomolyog,
ott messze a Duna felett a Várral szemben.
Emlékszel? sétáltunk az őszi aranyló avarban,
majd a várfalánál átfont két karod, s csak öleltél.
Simultam hozzád, éreztem vágyad. Kislányosan elfordultam.
Áll-e még a fal? Vagy még a kövek is megremegve leomoltak.
A szél csak halk akkordokat nyögött vágyzenének a mindenségben.
Keresem az arcod, a huncut zöld csíkos kék szemed. Mára hova lett?
Szavad még szerelmesen üzen, de közben a falak az égig nőttek.
Nincs olyan szivárványhíd min én hozzád sétálhatnék. Akarod?
Megsimítom forró ajkam, remegve éhesen várja csókod, mint akkor ott.
Mint két éhes, ki sosem evett, csókot faltunk, miközben éhségünk
egyre nőtt s a vágyunk égbe szökkent, mert földön egyek nem lehettünk.
Majd a mennyben, Isten ágyán bodor felhő lágy ölén érezzük szerelmünk
perzselő varázsát. No de ha már fenn vagyunk hova szállunk, ha
beteljesült nászunk?
S most kiszáradt a szám, nagyot nyeltem. A forróság átjár. Mellkasom
szorít, arcom lázban ég. Szép piros rózsák virulnak, vágya a gyönyörnek.
De nélküled elhervad s csak a tüske szúr-szúr vércsepp csöppen fehér
lepedőre pedig még vörösrózsám sincs emlékbe. Persze minek is halott virág.
Mondd egyetlenem, érzed-e, mondd hallod-e? Áradok, bambuszfurulya vagyok!
Kína s Tibet édes dallama száll Hozzád, s már a szívünkön muzsikál.
Egyetlenem, szerelmem elmondhatatlan szavakkal! Zene vagyok!Simogató lágy
hullám: Óceán anyánk...
Kérlek, engedd el magad s utazz velem.
Fogd két kezem, ne, ne engedd el.
Halljad tibeti szellő hangom, mely lágyan érint.
Mondd Kedvesem, nem baj, ha becézlek mindenféle buta szóval?
Szívem fénylő melegével? Oh mondd!
A zene úgy hajlítgat mintha szélben ringó karcsú bambusznád lennék.
Mindenem csilingelve muzsikál.
Egyetlenem várlak, várlak...
