olvadó

tovagördülő álom
pihen a szempillámon
tenyeremben erek szaladnak
nem kergetem...
évek foszlanak
mégis rám rakódnak
vastagszik derekam
hajamban ezüstök csillannak
jómagam a múlt elfeledett
ösvényein járok
nem tétovázom
kezed melege
hópihéket olvaszt
pedig még alig pilinkéznek
de máris lavinaként
elsöpörnek minden emléket
lép a lábam
görbül a hátam
úgy érzem megfosztattam
valami sosem volttól
látod drága
hozzád érkezem
újra és újra
hangod hallgatnám
de akkor is néma voltál
pedig mennyit tudsz beszélni
máshol, mással...
s hogy szeretlek-e
magam sem tudom
de ha te úgy érzed...
minden bizonnyal
emlékszel a kék biciklire?
porcelánvirág könnyes bánata
alágördülhetne arcomon
úgy szeretném!
kicsi kezem búcsút int
távolodó alakod
még retinámon
valamit mormol a szám
tudom érted
hisz érted...
én egyetlenem

Ma

Ma újra a csend korsójából kortyolunk
Tiszta forrása a szívünkben rejtőzik...
Bennünk pihen a távol, nincsen messzeség

Ma a csend vásott gyermekei vagyunk
úgy pihenünk, hogy közben tűz nélkül lángolunk
még melege sincsen csak kékesen izzó parázs

Ma fáj a sosem volt mozdulat is
hát elrejtezünk óriás fa gyökerében...
minden rezdülésében mi vagyunk

Ma úgy szólok Hozzád mintha ez lenne az utolsó
benne egy élet és s mi lehetett volna...
most mégsem fáj szívem elégedett nem kér nem lázad

Ma gondolatban úgy vagyok veled mint a leggondosabb anya
mint a legszeretőbb kedves ahogy csak én lehetek veled...
s ahogy csak te lehetsz velem, ma csak csendben egyben dobbannunk

2011. 

vártalak oly nagyon

vártalak oly nagyon
hajamban olvadó csillagok
hulló hópelyhek
elindult lábam tétován
erdő mélye suttogó titok
kinyújtom kezem
mégsem érinthetlek
vártalak oly nagyon...

lennék

 





csikorog a hó
foszló léptek
keletlen kalács
szegetlen terítő
rojtok
rongyos
foszló korc
minden egy villanás
vagy annyi sem
törtek - töredékek
halott szerelmek
kísértő árnyai
erdőt rajzolnak
a szűzi hóra...

lennék
sikoly
kezem tapasztom
de a számat befogni nem tudom
hajnali köd ül a tájra
- úgy szeretem -
katonalányok
nyírfák
mindig ugyanazok a képek
szállnak a darvak
ékük levegőt hasít

- nyugtalan a szívem -

lennék
s közben töprengek
mi ez a lennék
miért tódul ajkamra
s miért rovom papírra

álmok
elveszett lélek nélküli céda álmok
mint azok a kifestett szájú lányok
szegények
kopottak
a festék mit sem takar
sőt
necc harisnyás lábukon a visszér kidagad
most kinek kellenek
egykoron piciny szájuk mily édesen puha volt

de már rég egy elszabadult vagon robog
nincs teteje
odabenn kazalban holtak magasodnak
égi lajtorja
mennyek kapuja
robogtak a boldogság-vonatok

emlékszem
hajak, szemüvegek, cipők tornyosulnak
mezítláb vonszolják magukat az élő? csontvázak
fényes csizmák csikorognak
pálcák suhognak
vonagló fájdalom

törlés

lidérctánc - ott a láp!
kékes lángok
őrület szemekben villog
majd közönyös pillantások
ravaszak ám
de mennyire
tudják rejteni kell
hogy majd váratlanul
mint egykoron a fekete autók
hirtelen ...

elvetem a gondolataimat
miért, miért mindig ezek tolakszanak belém
vagy bennem élnek és kifele törnek?

lennék mennék élnék
akár félnék is
csak éreznék újra
lennének könnyeim

szeress
ölelj
tarts karodban egyetlenem

szerelemhintán

ha mennék
és ha te jönnél
vajon találkoznánk-e
az utak merre mennek
összefolynak
szétágaznak
elkerülnek...
és ha együtt mennénk

jönni-menni
futni-sietni

hiszed elszaladhatsz
pedig nem
valahol akkor is utolér mit nem akarsz

és ha mégis együtt mennénk

hiszed-e még jobb lehet
hiszed-e a szép a miénk is

jönni-menni
futni-sietni

Kedvesem, te egyetlen
talán mindig egy...

úgy szeress
súlya ne legyen
úgy szeress
közben felhőháton kalandozzunk
s föld bugyrát mégis járjuk meg

úgy szeress
súlya ne legyen
mégis érezzük milyen édes teher ez...

Kedvesem, te egyetlen
ne fuss, ne siess
egy kicsit még ölelj át

nézd mily parányi a lábnyomom
ne lépd át
talpad takarja óvja...

Kertben bambusz hajladozik
madarak otthona mégis mégis
hinta-palinta
elpihent a madárhad

Kedvesem, te egyetlen
tárd ki karod, legyen
ringató lágy hintám...


Megj.: A címet nem a Szerző adta..még nem végleges.