Emlékezés

Köszönet Pulai Évának
2011. október 13.

"Nem tudok már sírni. De valahányszor a Hegyi beszédnek azt a soráthallom, hogy "Boldogok, akik sírnak", ez mindig szíven üt. Persze amondat úgy folytatódik: "mert ők megvigasztaltatnak". Hát én már nemtudok sírni. De titokban remélem, hogy azért megvigasztaltatom. - "  Mészöly Dezső

 

kócosra borzolta a szél

a ki nem mondott gondolatot

az elnyelt szavakat

és így hangtalan

mint megannyi kis szakadt

vérvörös szalag

szúrós ágakon fennakadtak

szempillám sűrűje

álmokat rejt némán

csókok kihunyt íze

mézbe fulladt édesség

s kezem meleget keresve

még kutat egy másik kéz után

s mi jut, nem több, mint

egy bögre forrósága mellettem

illata mondanám: száll...

s József Attila

szerelmetes sorai motoznak

bennem

s tudom benned ott messze

ki voltál a múltam egy pillanata

hisz ezer év is oly kevés

az öröklétben...

"mint illatos teából száll a gőz

lassan simítja arcomat a mámor"

lám nem feledtem - még -

ahogy Téged sem, ki

versekkel költöztél szívembe

s a test bár forró és ifjú volt

súlytalan lett, nem volt jelen...

parányi lila óra hangosan tiktakol

mögötte réz kandalló óra áll

néma csendben

szerepétől megfosztva lett

bizsu-tartó

nem panaszkodik

némán tűr,

mint büszke fák

ma már csak ők hoznak

tavaszt szívembe

oly fenségesek még estükben is

halálukkal háncsként hull

szívemből egy-egy darab

s végül velük fogyok el én is

Cédrus

Hol volt, hol nem volt
volt egyszer egy magányos cédrus
aki magános volt már rég
állt álldogált türelmesen
egy szirt peremén és várt
csak várt
egyenes törzse meg sem rezzent
hallgatta a viharokat
az ég zengése muzsika volt
érzékeny fülének
nem ártott neki semmi
egyszer álmot látott
egy gyönyörűszép cédruslányról
azóta egyre fogyott
mintha gyökereit valami rágná
már megremegett a vihartól
elhajolt a villámlásnál
szinte merőleges lett a szirtre
s akkor odalent megpillantotta
egy hatalmas vad villám fényében
álma cédrusasszonyát
egy hatalmas sóhajtással
kifordult gyökereiből
és köveket görgetve alágurult
egészen a gyönyörűszép cédrusnő
törzséhez
a gőgös büszke asszony rá se hederített
sőt kényeskedve zúgta
miért dőltél nekem te vénség
de ezt már az égiek nem tűrhették
és haragjukban lesújtottak rá
megégették büszke törzsét
sziszegve zsugorodott egyre kisebbre
míg végül hamuként összevegyültek
az őt vágyó valaha erős cédrussal
aki az asszony tüzében végső lángra kapott...

Érik a potyóka

Érik a potyóka! Két napja a fennsíkon jártam és potyókát ettem!:-)
Kaptam egy hervadt sárga rózsát és a kettőt összekevertem:-)

 









hervadt rózsák sápadtsága
arcomat borítja
tükörképen aszott holdak sorakoznak
míg a dombon nagy vidáman
kökénylombok zöldellnek
s bújócskát játszanak
a kis kék bogyócskák
mily hamvasak
a potyóka sárga, piros
várja a vidám szüretelőket
mint a mesékben régen
habos fehér kötényben
koszorúba tűzött hajjal
cserfes leányok hajladoznak
szedik az érett gyümölcsöt
odahaza várja őket
a tisztafényű rézüst
s már fortyog a lekvár
illatok kavarognak
s mire tél ül a világra
minden eltéve egy új tavaszra

Jánoska Alíz, 2011. július 13.

Tangó

    

tegnap még nem vitt el az ördög
hát itt vagyok és szólok
gyere táncolj velem tangót
hisz az élet sem több...
erre hajlik
arra hajlik
becsapódik...
itt-ott és amott
a bomba
kráterek - lágerek
olcsó kis szerelmek
vad lángolás
megperzsel a vágy
kiég a szív
mi marad
mi marad
tangó
ó tangó
hát ne féld a szíved
ne féld az álmod
gyere
gyere
fogd át a derekam
táncoljunk egy szédült tangót
nem mondom hogy az utolsót
hisz még első sem volt
hogy is érhetne máris véget
mi nem volt
vagy pont ezért
vagy pont így
hallod ezt a zenét
érzed a testedben a bizsergést
mozdul minden
űz valami
kerget
óh hol járunk mi már
egyetlen kedves
ki sosem voltál
hát gyere táncolj velem!

Jánoska Alíz, 2011. július 6.

fénysugár

többé nem
miért most
és akkor miért nem
két kézzel kapkodsz
a fényes csillagok után
miközben álmot kergetsz

miért későn
miért csak így

koppannak a kérdések
őszi dióhullás

szomjas a szív
s a lélek?

mennyi kérdés
de minek

miért nem lehet
egyszerűen élni az életet
szépen a dolgok rendjén

látod úgy keresem a lehetetlent
s hiszem boldog is lehetnék

pedig ha most nem
akkor miért igen

mondd miért várom
a csillagfényes utat
s nem járom magam

mitől ez olthatatlan szomj
mit kerget az ész
miért szól bele mindenbe
és fájdítja a perceket

mennyiféle szomj
mennyi mennyi

tiszta forrás ma már nem kell
cukros ragacs
kábító alkohol

tántorogva észre sem venni
a kihunyó fényt szép szemünkben

kereslek egyre kereslek
vágyom azt a valamit valakiben

a sötét erdőbe beragyogott
a váratlan napsugár
mennyei igézet
földi béke
zöld fenyők
lombjukat hullató fák
szelíd alázattal köszönik
e csodálatos érintést
a hidegre hajló októberben

kitárul szívem
belefér az egész világ
egy ragyogó őszi napsugár
kulccsá lett

2011.10.06. 

Fotó: Jánoska Alíz