nyugtalan nyár

gondolatban
hozzád futottam
szép kedvesem
nyugtalan nyár
becézett
fázó szeretőket
feslő pipacs
szirma ázottan
szendereg
búzatábla között
gázoltunk nevetve
- pacsirták riadtak -
akkor még
kezünk nem engedte el
egymást
nyirkos melege
most hatol csontomig
miközben fázósan
egyedül gubbasztok
visszabecéznélek
de csak a homok pereg
s én bátran elindulok
szemem befúrom
a tengerparti szegfűk
rózsaszín bolyhába
sirályok merész röpte
idézi
lángoló szerelmünk
halott vágy
megkövült csigaház
lázasan elengedem
az utolsó emlékképünk
mikor szívet rajzoltunk
az apály nedves homokjába
lázadó hullámok egy-kettő
mindent visszavettek
elmúlás dalát
locsogta az óceán
pedig akkor még
hittük boldogságunkat
törékeny csalfa lét
ernyedten hullik szét
gondolatban
hozzád futottam...
2012. május 23.

beléd kapaszkodom

szomjas a szám
nem tart a férc
pedig már ezerszer
öltöttem
fel
egy új ruhát
mi nem más
csak az arcomon
egy megfáradt vonás
töltőtollas firka
szénrajz
és
tus
vágyott Kína
bazsarózsát nevet
nekem a szerelem
már csak hulló szirom
és mégis
néha
elrévedezem
milyen is lehet
az emlékezet
lyukas
akár az erdőszéli
s -mélyi
fazekak
kikezdte a rozsda
is
ismétlem a szót
öntudatlan
szeretlek
szeretlek
de ezt már rég
nem egy kedvesnek
súgom
inkább együtt a fák
hajladozó lombsátrával
és érezni vélem
a rétről felém szökő
kakukkfű
imádott illatát
te valaha muskotályos zsálya voltál
emlékszel?
vagy már neked is minden csak
valami sosem volt?
nekem már csak az erdő
csak a mező
és persze a fennsík
mi kell
miközben velem
s rajtam
vágtat a szél
a szél
zúg-búg minden
otthon vagyok
ott
ott

2012. május 23.

Veled nélküled

nélküled
csorog a perc
a ház falára
a nap sem fest
aranyló fényeket
a viszonylagos csendben
ordít minden mozdulás
a neszek felerősödnek
szívemen szaladó rianás
nélküled
benn rekednek a szavak
s a panasz is megáll
megdermed
mint Csipkerózsika
múlik a perc
teremt sosemvoltat
magam siratom magam
nélküled....


zsinóron lóg a képzelet
ügyes kezek mozgatják
emlékek foszló árnyán
harkály kopácsol
szanaszét repül
akár a forgács
nehezül a lélegzet
szorít a szív
de a könny
csak bent
árad
mint friss tavaszi patak
virágok nyílnak
bár nincs is tavasz
a kikelet mégis megvirrad
hol vagy Patyomkin
távolban egy fehér vitorla
elsüllyed minden
Titanic az élet
rosszul épített
pára és köd
sűrű homály
elengedett szálak
messzire úsznak
itt már az ősz jár
és mégis színeitől fosztott a határ
üres zsebben mi csörren
tán a múlt sok színes perce
vagy koldus tallér
magokkal ékes
s a szél gondos kezekkel
hinti szét...
vele viselős az élet
jaj de nehéz!


szobormerev pillanat
nyomja a vállamat
kakukkfű illatát hinti a szél
álmos folyó felett
andalog a képzelet
kezedben kezem
de lehet fordítva
ki tudja
összefonódik
mint fákon az iszalag


Alíz Márta, 2012. április 24.

bárányfelhők

gerjed a perc
recseg-ropog
néprádió
felhők gyülekezzetek már!
bégető bárány
semmi több
birkák ej de balgák
egymást letiporják...
a főkolompos itt bezzeg legalul!
míg odafent
újabb szegényfosztó
törvények születnek
adó adó hátán
volt már ilyen
ne sírj szám
szememből már rég kiapadt
a fény s a vágy
könnyek sem szaporázzák
pedig tisztítanak...
legalább az!
galád idő
kész április
arat a jég
hinnéd-e
egymás szemét vájja a nemzet
apraja nagyja
szegény hazám
szép Magyarország
ezernyi sebből vérzel
inaszakadt a szegénynek...
mégis az urak rázzák
no nem a rongyot
a milliókat
de csak Holle anyó
lusta cselédje
téríti meg
mit elherdálnak...
szívem szakad
már penészes kenyeret
sem kotorhat az éhes
tilos a kukázás
tilos az élet
csak ki gazdag
annak jár
minden

az ám hazám
szegény Magyarország


Alíz Márta, 2012. április 23.

tördelve

Neked tördelném a sorokat
egyben túl nehéz
s bár a kereszt levehetetlen
mégis darabokban könnyebb
talán
és van mit megfejteni
felcserélni
s újra összerakni

bujkáló értelem
dadogó szavakat
ereget
fosztva önmagától
- párolog szegény ló teste
vadon szabad
de nem  szabad vadon... -

tudom önmagam fájlalom
minden érted írt sorban
még az ég is sír
könnyeit szaporázza
verve áldja a földet
micsoda mohó cseppek
akár a burjánzó élet

miért kell mindent elrontani
oly szépen szövődtek a szálak
egy rossz mozdulat
szóval mondva
szakaszt
elszakaszt
szétszakaszt
még az sem mindegy
hogyan szakaszt...

szakaszok
vajon miért osztunk
fel
el
nemcsak magunkat
kicsinyes
telhetetlen
már-már idétlen

érzések vadul lüktetnek
erősek
értelmet felülírnak
rosszul szeretnek
átok és áldás
érezni tudni
de nélküle
mondd hogy lehet

bábú
üres

engedj engem rosszul szeretni
kérlek
ne fájjon neked
csak így tudok
pontosabban ilyen vagyok
talán
egész lényem egy nagy rejtvény
eltévesztett satírozott kockákkal
sosem jön ki a megfejtés

át kéne helyezni
odébb tolni
vagy radírozni

bocsáss meg


France 12 avril 2012