Ez az oldal Jánoska Alíz (Barnáné Szeitl Márta) honlapja. Egy Tündérkert, ahol a virágok Alíz keze nyomán szöknek szárba és pompáznak teljes szépségükben. Nem akármilyen szépségekről, versekről van szó. Fogadjátok el egy-egy szirmát különleges élményt nyújtó költészetének! (A blogban található képek mind Alíz fotói!)Zs.Zs.
2017. március 29., szerda
Temető felé
Máriám
(tévedés ne essék
nem hívlak így)
drága barátném
te ott messze
még mindig pattogsz
még mindig dirigálsz
de csak azért
mert már te tudod
mit hogyan
s miért
adnád át
de hidd el
mindenkinek magának kell járnia
a taposatlan utat
hiába ékesítesz egy másikat
és hogy szeretlek
ehhez kétség nem fér
te vagy az egyetlen
kivel minden megosztható
mert ömlik a szó
s mert a hallgatásokban
is együtt bújkálunk
hát ne légy már morc
add fel büszkeséged
(sosem jó!)
és fordulj felém
mint egykoron
szaladjunk
tán kifulladva
együtt a temető felé
arra a legszebb az út
bármily hihetetlen
Siersthal, 2017. március 29.
A szemét néztem
testének illatát felém sodorja a szél
nem drága parfüm
de édesebb minden édesnél
teste már nem karcsú
lehet csak képzeletemben volt az
lehet mindig gömbölyded volt
de mit tudom én
a szemét néztem
azt a büvölőt
elvesztem benne
óceányi mélység
hol még sosem jártam
barnából zölddé festette
valami mérhetetlen belső mélység
csak a szemét néztem
s csendben elvesztem én
Siersthal, 2017. március 29.
nem drága parfüm
de édesebb minden édesnél
teste már nem karcsú
lehet csak képzeletemben volt az
lehet mindig gömbölyded volt
de mit tudom én
a szemét néztem
azt a büvölőt
elvesztem benne
óceányi mélység
hol még sosem jártam
barnából zölddé festette
valami mérhetetlen belső mélység
csak a szemét néztem
s csendben elvesztem én
Siersthal, 2017. március 29.
A fák imája
térdhajlatba fészkelt daganat
nehezít minden lépést
és mégis a hívó út szava
mindennél erősebb
már nem koppannak
daliásan a léptek
ímmel-ámmal csoszognak
de még visz a láb
hív a messzeség
hív az erdő
fák zúgnak
értünk imát
Siersthal, 2017. március 29.
nehezít minden lépést
és mégis a hívó út szava
mindennél erősebb
már nem koppannak
daliásan a léptek
ímmel-ámmal csoszognak
de még visz a láb
hív a messzeség
hív az erdő
fák zúgnak
értünk imát
Siersthal, 2017. március 29.
Veled
s amikor kalászba fordul a nyár
én már szinte érzem a tél borzongató leheletét
mondd miért
a tavasz ugyan zöldet érlel
sárgákkal lilákkal kékekkel tarkítva
mégis-mégis
valami fájó bánat, homály fedi
öregedő szememet
kedvesem hajába őszt szántott
a nehezülő idő
kesergő-tangó életünk vége
hegy-völgyön baktatva
szorítjuk egymás kezét
mi volt messze szállt
s mi lesz
titok
Siersthal, 2017. március 29.
én már szinte érzem a tél borzongató leheletét
mondd miért
a tavasz ugyan zöldet érlel
sárgákkal lilákkal kékekkel tarkítva
mégis-mégis
valami fájó bánat, homály fedi
öregedő szememet
kedvesem hajába őszt szántott
a nehezülő idő
kesergő-tangó életünk vége
hegy-völgyön baktatva
szorítjuk egymás kezét
mi volt messze szállt
s mi lesz
titok
Siersthal, 2017. március 29.
2017. március 22., szerda
Deux-Sèvres
partok ölelésében
lassúdad folyik az élet
csendesen tekergő Argenton
mennyire szerettem
nézni szelíd folyamod
telnek-múlnak a napok
nélküled
s te rendületlen
öleled köveidet
fényesre mosva
birkák oltják szomjúkat
a sok odavetett
sárgadinnyékből
majd részegen elterülnek
álmomban de ébren is
még ott vagyok
szépséges Deux-Sèvres...
Siersthal, 2017. március 21.
lassúdad folyik az élet
csendesen tekergő Argenton
mennyire szerettem
nézni szelíd folyamod
telnek-múlnak a napok
nélküled
s te rendületlen
öleled köveidet
fényesre mosva
birkák oltják szomjúkat
a sok odavetett
sárgadinnyékből
majd részegen elterülnek
álmomban de ébren is
még ott vagyok
szépséges Deux-Sèvres...
Siersthal, 2017. március 21.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)