2018. február 16., péntek

Hozzád megtérek

én csak Hozzád térnék
ezerszer és szelíden
mégis mindörökkön
én Hozzád térnék
s bár már csak
gondolataimban leledzel
mégis-mégis
szorítom kicsiny kezed
nézem édes mosolyod
örök szomor szemedben
szerettél
de sosem is beteljesültél
elvették Tőled
kihez húzott szíved
erőszak, kényszer
kötötte frigy
mi sírodig kísért
hogy fáj
nekem fáj
ki többet kaptam az élettől
s Neked mégsem adtam
csak míg voltam gyermek
vittem Neked virágot
minden jeles napra
ott az a bolt a Csömöri úton
hol hortenzia és ciklámen
pompázott a kellemes
hűs hidegben
és az a szag
tömény föld és virágillat
no meg valami mi csak ott volt
nevesíthetetlen
szomor mosoly
lézeng ajkamon
emlékezés virága nyílik
bánatos szívemben
mára minden emlék
és én öntözném
ne hervadjon
de mit tehetek
hogy ilyenné lettem
s még ezt a csodaszép
emlékvirágot is feledem
táplálni szívem mélyén
a szavak is egyre fakulnak
kutatom-keresem
s addig még jó
mert legalább erre törekszem
pedig érzem
közben egyre hullik-mállik
az emlékezetem
s már csak üres mosoly
fakul homályosuló szememben
az élet mit adott szépen vissza is vette
helyébe már semmit sem vetett
lettem önmagam kifakult árnyéka
néma kísértet
holnap már végre
Hozzád megtérek

Siersthal, 2018. február 16.

Édes

Ma Adyt szerettem
de ne félj Attila
Te maradsz az Isten
bóklászok verssorok között
remélve értelmet nyernek a tegnapok
és dúsan terített asztalon roskadozik a ma
ki nem dob semmit
hagyja az utódokra
ma Adyval álmodom
szép magyar életemet
kedvemet faragom
megannyi verssel
és hogy mégis csak szomorkodom
tehetek én róla
hisz magyarnak születtem
bár vérem igen színes
keveredik benne
minden népből
egy derékhadnyi...
mégis-mégis
Édesem ajkáról
csorogtak a legszebb szavak
anyám, Te kék szemű
szelíd tündér
ki odafenn kószálsz
a selyem réten
kezedben édes kalpagod
hosszú szoknyád
bokád körül lengedez
ajkadon réveteg mosoly
vágyad örök titok
életed temetted élve
Édes
mézízű szavaid
annyira hiányoznak
látod lettem
hontalan magyar
mióta Te nem fogod kezem...


Siersthal, 2018. február 16.

2018. február 11., vasárnap

délelőtti levél Neked * odaát

gondolatban ezerszer Nálad jártam
de minek is mutogassam bús orcámat
búm s bajom a sűrű gondok mellett
csak holmi léhaság
mi fáradtan dől az ágyra
egy áttáncolt éjszaka után

odakünn vékonyan hullt az égi áldás
fehér ruhája oly sápatag
mint halott anyám orcája
a régi ágyon
hol már oly régen nem érintette apám keze

szertelen szerelmek elfutottak
mozdony dohog
csillagfüst száll az égre
E-GE-RÁG
E-GE-RÁG
zakatol a kerek
hej Te szénrakó dolgos kéz
most aztán igazán ne pihenj
rakd azt a tüzet
nincsen pajtás
csak a dal
csak a nóta
mi ficánkol emlékeimben
rakd meg pajtás
hol vagy pajtás

szerelmesek a vakondok
túrnak
halmok itt
halmok ott
feketék
sárgák
vörösek
földje válogatja
tetejükön fehér sipkák
hópamacsok milyen árvák

odébb kanyarog a kis patak
felvertem a vadakat
kacsák azok biza
nem holmi vicsorgó vademberek
hangosan
méltatlankodva
tovaillannak
félik e világot ahogy jómagam

az elébb még csupa dallam voltam
csupa szó
de közben
hámból kifogyott minden gondolat
kapaszkodó kezem
markolja a semmit
nézd csak
félúton megállt
milyen merev
milyen merev
anyám arca
kiterítve fekszik
végre tán boldogan

és most hogy már nem írhatom ugyanazt
mik az előbb még oly élők voltak
hagytam szaladjanak az újak
mert mindig más tör előre
gyomorrontás
kihányom a múltam
ne mondd kedves
szép az
bennem csak fellegek tornyosulnak
mézes szavak nem csordulnak
pár csepp méz
mily keserű
fekete-fehér
nem majakovszkij
se nem billentyű fosztott
régi zongora...
dalolj
dalolj csak
te édes
te árva
te mostoha gyermeke
e kies földnek
bánatod holnapra
oly törpe
hogy már-már láthatatlan

gyere
gyere
forog a világ
hova lett a zsuravli
hova lett a legszebb hang

anyám
apám
a vágyam veletek halt
járok élő kísértetként
nem tartanak a tegnapok
nem tartanak a mák
foszló szivárvány
magányom lyukas zsákban
útjelző
vajon honnan hova
te élet
te édes mostoha
vegyél vissza mindent
mit adtál hol bőven
hol fukaran

vajon várnak-e rám odaát?


Siersthal, 2018. február 11.

2018. február 8., csütörtök

reggeli levél neked * valamiről mi bennem motoz

rám lehelt a tél
vagy megérintett
a tél lélegzete
jégvirágos ablak
mosókonyha
jégvirágos szó
fagyott lélek
álomtalan álom
megfejti Jung
tél
bűbájolás
varázsolás
szokások
zsákba varrt emlékek
tiltások
enigmák
bevésett szabályok
hágd át
hágd meg
mint Egerágon
a falu végén
a csődör a sok kancát
láttam
egyet
de sokat mondok
mondok
dokk
kikiötő
a hajókat kilövik ugye
félelem
zajló jéghegyek
emberek
üres szívek
zombik
kétlábon járó agyhalottak
félelem
fél elem
félelem bére
nem a nyugadom
halmozodó rettegés
mesélj
nagymama
mondd kérlek nagypapa
más volt
más
más lesz
más
almás
mismás
mismás
volt egy leves
volt egy szerelem
volt egy élet
volt
Volt
fizika
kémia agylebeny
zubony
kényszer
nincs sárga ház
nincs sárga csillag
van tagadás
csillagosok katonák
sárga nárciszok
Heller Ágnes
de ő egy másik Ágnes
kihagy
kihagyok
elakadok
lélegzetem Napra dermed
aranycsík kószál
halott
hal ott
végre vége
kondenzcsík fut az égen
oszlik
bomlik
temetetlen holtak
szerettelek élet
lehet
csak elmúlt
a múlt
bevarrtak
foszló lepedő
nekem szerencsém volt

vége


Siersthal, 2018. február 07.

2018. február 6., kedd

levél Neked - ír (mag)

a múlt peremén járok
tovább most sem jutok
kerítés itt - kerítés ott
vajon kívül vagy belül vagyok

emlékek garmada
ázott szénaboglya
egerek szaladnak
macskák álmodoznak

a múlt pereme
vajon mivel is határos
utat rendet
miért nem vágok

tűnődöm milyen is volt
az a léckerítés
mi az öreg házat
óvta-védte kirekesztve

anyám pöttyös ruhája
lágyan száll a szélben
fekete haja hova lett
ajkán vöröslő rúzs elenyészett

imát is mormolok esténként
mint régen
mondom értük kik már
ki tudja hol járnak

a mennyezet egy valódi tárlat
szobrok képek ékítik
akna találta a háborúban
s én mind elneveztem

oh te finom fekete szőlő
othello te édes
mohón faltam
s mind kiadtam

gyermekkor keveredik
nagy üstben főznek
netán patyolat ruhát
kavargatnak

anyám hívlak
apám hívlak
s mind kik már
csillaggá lettetek

szívem szorít
oly nagyon fáj
a múlt mi nyomja
nincsen rá ír


Siersthal, 2018. január 14.