Rejtelem * szabad-e

szabad-e szeretni
zöld fűben énekelni
mámorosan ropogós friss
hószín havat taposni
kemence sutján elpihenni
bádog bögréből
mohón kortyolni
életvizében megfürödni
latyakos sárban temetve lenni
szabad-e hozzád fordulni
kezed fogva szállni véled
a végtelenbe
újra fiatalnak lenni
az idővel mit sem törődni
fájdalmakat észre se venni
szabad-e
bármit fél vállról venni
mikor még könnyed a léptünk
minden egészen más
pedig magunkba hordjuk
az elkerülhetetlen végzetet
de akkor még nincs súlya
akkor akár a zerge
csak könnyen veszünk mindent
és persze lehet mindez nem is igaz
de akkor mégis minden
sokkal könnyebb
főleg így utólag

odakint végre valami fehérlik
valamit rejt a hideg porcukor
szeder indák alatt
rigók élelmet keresgélnek
tegnap tettem oda
mert a szarkák elvisznek mindent
persze nekik is kell
de mégis
de mégis
annyi a védtelen
annyi a gyenge
óvni és szeretni kell

de a rigók csak perlekednek
egymással veszekednek
közben jól jár a nevető okos
ki a butákat kihasználja
és libben könnyedén
az ingyen zsákmánnyal
a világ igen csak furcsa
örök harc
örök rangsor
bármi áron
halálnak halálával

látod drága
messze a tábor
messze a múlt
de így a havas vidéken
újra és újra feltör
a végtelen orosz síkság
hol voltál rab
hol voltál fogoly

és igen sírnak a lányok
Poljuska Polja

én nem tudunk szabadulni
önön rabságomból
én nem tudok csak
vidáman szárnyalni
megfagyott szárnyaimon
rubin cseppek csillannak
mielőtt végleg megdermednek
mielőtt végleg megdermedek

magam sem értem
mi ez az örült kavargás
miféle folyam árad bennem
hömpölyögnek a gondolatok
kanyarognak összevissza
tán ezért szeretem
a szeszélyesen kanyargó patakokat
oly szép szememnek
fájó szívemnek
vagyok én a természet lánya
erdő-mező az otthonom
városban meghalok
ijesztenek az emberek
ijeszt a forgalom
erdő zúgó csendjében
lelkem oly szabad
ágról ágra száll mint a madár
de a madárnak hamar vége
parányi teste
akár a pacsirták
nyílegyenesen zuhannak a mélybe
a mély a halál
mennyi ismeretlent rejt
apám ma reggel minden
gondolatom hozzád szállt
fáj hogy rossz lányod voltam
rosszul szerettelek
és azóta is csak rosszul tudok szeretni
ha még tudok

Siersthal, 2018. március 03.

Julien Dupre

távlatok
sziszegő nyár
zizzenő ősz
lebbenő tavasz
csillogó tél
évszakok varázsa
lüktet megfáradt szívemben
szemem előtt képek vonulnak
utaznom sem kell
s bejárom e kies földet
parányi szűk teremben
egyszerű az ember
csak tesz mindent bonyolultá
hiszi hogy lehet nagy
midőn parányi törpe
az élet lágy folyam
elringat
örök álomba
anyám sírját sosem láttam
nem is sír az
(sír -sír!)
csak egy urna
rideg-hideg
pedig tűzben égett...
kergetőznek a képek
mennyi festmény
mennyi élet
bárhogy nézem
mindig a régmúlt tör fel
mikor még az ember
nem szégyellte a munkát
bár van ki nem ismerte...
amikor még voltak
igazi rétek
igazi kaszálók
igazi betakarítások
amikor csak emberláb
és a dolgos lovak
tapodták a földet
nem több mázsás nehezékek
amikor nem szemétbe
de haszonba kerültek a dolgok
bár akkor is voltak kik éhen vesztek
egy festmény
folyton egy festmény
lebeg szemem előtt
oly szép
oly magasztos
ringó búzatáblák
kaszáló legények
marokszedő lányok
hol vagy Julien Dupre
...


Siesthal, 2018. február 26.

reggelek fázós melege

álmomban vissza-vissza térek
ébren már feledtem
álmomban még kék az ég
és ragyognak a csillagok
ébren csak szürkét lát hályogos szemem
pince, odú
hideg mélységek
szeretet lángja hova lett
szemed tükrében
(milyen elcsépelt)
láttam egykoron a jövőt
mit közben átfestett az idő
bogarászom a lehetetlent
csokorba rendezek
minden elveszett múlt-képet
ugyanazok mik feltörtnek
buzgár...
emlékek
Süttő
Egerág
Kisherend
kimerült a sor
de épp elég
oly színes
oly szép
hív a Duna
hív a sziget
hív a csalános kanyargó kispatak
veremben a jég
Kisherend
és tejcsarnok
reggelek fázós melege
tehenek
szemükben lágy oltalom
kezem nyugszik melegségükön
Ágnes néni
szerelmek akkor még nem érintettek
bár ki tudja
hisz ez is az
a szó oly bolondos
mindig mást takar
értelmezni csak az tudja
ki nyugszik benne...
vagy sem

Siersthal, 2018. február 26.

lázfolyam

...és ha Hozzád érkezem
nem lázong többé a szívem

*

forró homlokom
verejtékgyöngyöket sír
Te ott állsz ágyam felett
hűs kezed simítja
gyötrő rémeimet
lehunyt szemem alatt
rónák vágtatnak
örök hómezőkön
sírok a süvöltő széllel
te ott vagy
csontsovány ember
falod az elfagyott káposztát
még volt egy kevés
aztán hazatértél
sok-sok év múlva
s ő nem ismert meg
te azóta nem eszel káposztát
ő azóta még árvább
de én megszülettem
rácsos ágyamat
hatalmas horgolt terítő borítja
Édes óv ...
ő horgolta a HÉV-en
munkába jövet-menet
dupla ágyat takarta
s még mennyi mindent
én bizony imádkoztam
minden este
és vártam hű szeretettel
térjenek haza
ők
kik voltak alkotóim
tarsolyukban friss meleg
nem más mint a
szeretet
hiányzik
így is
úgy is
és árva lettem
fordulok a múltba
emlékek szivárognak
megülnek
kicsiny gödrökben
a képzeletben
érdekes
halovány ér
lázasan iparkodik
a nagy folyamba
a közösbe együtt utaznak


Siersthal, 2018. február 23.

már régen

Már régen nem írok levelet Neked (se)
már régen nem kötök
se barátságot
se ruhát
se szerelmeket
kerestem valamit
vagy sem
de az biztos semmire se leltem
veled sem futok
lázas éjjelen
lobogó szerelemért
érintés lángjáért
halott szívem
olyan fekete
mint apám tüdeje
ott fenn a dombon
kedvenc kórházában
valami löttyben
rémkép
elfüstölt áldozat
cigaretta marta
vérfekete lyukak
én nem írok levelet
nincsen kinek
mindenkiben csalódtam
szól a dal
bennem
hiányt sem patkolok
jó az úgy is
foszlik a bánat
felhőn ülve lógatom lábam
utaztam messzire
nem hívott senkisem
- bár ez nem igaz -
hívtál
hívsz
de nem megyek
olyan más vagy
nem tupírozom magam
sem a hajam
már alig van
üresen kattog
a lét
elmegyek
elmegyek
el me gyek
el me
el

Siersthal, 2018. február 20.