2018. szeptember 30., vasárnap

Gurulás

Önmaga korlátján átzuhan a messzeség,
felemészt az idő,
feneketlen bendőjében kérődzünk valamennyien.
Elnéztem tegnap a fekvő borjakat mily szépek, kedvesek
(Már gyerekkoromban is imádtam őket.
Drága Ágnes néni kinek már csak a nevére emlékszem
és az istállóra hol bent nevelkedett az édes kis boci.
Hatalmas szeme, nedves orrocskája szívembe írta magát örökre.)
Szép fekvésű domboldalban őszi napsütésben legelésztek a nagyok.
A keskeny út másik felén kanyarog a patak.
Most éppen kevés víz mosta a partot,
de nagy esők után ez a szelíd kis folyam majd' óceánná lesz.
Piros homokot visz a sodra ki is rakja, töltődik a part.
Mily nagy a rend.
Odébb a régi malom kereke nem forog,
csak jeles napokon mozdul a sok lapát
és locsogva hajtja a vizet.
Az épület már vendégcsalogató fogadó
kedélyes szobákkal,
hol megpihenhet a környék vándora,
ha éppen úgy hozza dolga.
És hipp-hopp már itt is a következő malom,
ami rég nem malom
tehenes gazda otthona, de halad a korral és lovakra váltott,
A rumliból jócskán maradt.
Közvetlen mellette egy régi ház átvedlett kék ablaktáblássá
s a kertben sincs veteményes.
Medence mi dívik...
Aztán a határ álldogál bátran.
Egyik fele francia, másik német.
Vajon hol a rend?
Mosolygok.
A válasz egyszerű, bár mára már az is torzult.
Most rövidke utam megszakítom.
Hív a konyha.
Éhes gyomor mordul, tán jó falatokra vár. 


Siersthal, 2018. szeptember 30.

2018. szeptember 26., szerda

Adnám


Ki jött, ki ment,
ki mind velem volt
egy-egy pillanatra.
Eltévedtek rég emlékeimben.
Keresném.
Talán.
Lépdelnék az Argenton partján,
mint egykoron.
Ámulnék a sziklákon.
Ott fehérek - itt vörösek.
Vöröslő fájdalom.
Esztendők fogságában múlik az élet.
Szaladnék belőle, szaladnék.
Lennék ki sosem.
Lennék kit gyáva lényem nem engedett.
Adnám, magamat adnám.
Szétosztanám létem - szivárvány híd az égen.
Merre visz az út a vége után?

Siersthal, 2018. szeptember 25.

2018. szeptember 24., hétfő

Egy szerelem margójára

Fátyolkának és Lacinak

Nélküled úgy vagyok, hogy velem vagy.
Percekben hallgatom a lépted neszét.
Szél suhogásban vegyülve hallom hangodat.
Fehér törzsű nyírfák repedéseiben érzem simogató kezed melegét.
Bármerre megyek merre egykoron Veled, Te is jössz és átölelsz.
Mosolyog szemem és halk sóhajra nyílik a szám.
Évek telnek s minden  hiányodról szól miközben mindig velem vagy.

Siersthal, 2018. szeptember 24.

2018. szeptember 19., szerda

hangafüvek könnye

az idő végtelen ölében
lágyan ringnak a napok
szomorú percek
sisere hada
útilaput köt

susogó lombok között
kóricál a szél
őzek gyülekeznek tölgyes szélén
vaddisznók lustán röffennek
érzik közelít a tél
s vele puskás kezek ijesztő serege
ha kell ha nem
hangosan dörrennek a fegyverek
fejvesztve fut az erdő népe
szajkók rikácsolnak
útjelzőknek állnának
de még ők is inkább messze szállnak
őszi ködök nyomják a felvert erdő vállát
elméláznék, mint máskor,
de szívemben riadalom
nem mehetek szép szelíd erdőkbe
piroslik a homok
és hangafüvek ékítik
a mostanra holtak birodalmát

Siersthal, 2018. szeptember 19.

reggeli levél * szabadon futó gondolatok


 Jó reggelt,

esett-esik. Szürke, mint hályog, mint szamár, mint ember...
Szürkék gyűlekezete. Veszélyes. Veszélyes minden gyülekezet.
A gyáva erősnek képzeli magát. Olyant tesz falkában mit máskor sosem tenne.
Visszafordíthatatlant, mint egykoron a barnák ... nem tudom miért ezeket írtam,
de így mentek az ujjaim.
Álmos vagyok.
Hamarosan boltozás. Mindig autóba ülni. Rémes. Mi lesz ha már nem...Nem is gondolok rá.
Kiszolgáltattak...
Valami melengetőt is kéne írni. Maximum a kályhából áradhat,
ha... ha van tüzelő, ha van ki befűt és ha nem lenne ha.
bocsánat
pedig most is szép zöld a fű és kukucskál a halovány rózsaszín futórózsa
a többi virágot innen nem is látom ülve legalábbis.
ölellek
közben felbukkant egy szó: cafrangos.
Jó szó! vajon mi társul hozzá?
Nekem most a tulipán, a cafrangos szélű tulipán
ahhoz meg a láda ahhoz meg a nagykendő
ajh tudnám folytatni a társulásokat :)
“Várj reám és megjövök”
Valóban?
inkább már csak el
elmegyek
akár Máthé Péter 
Szimonov - zord tél - Szibéria
most is ott élek
csak a Kis-Szibériában
ahogy felénk hívják a völgy eme részét
hasíték
“még zöldell a nyárfa”
nem zöldell akna érte
óriási kráter a helyén
56 vonulnak
tankok és szegény kiskatonák
elestek
kanyarog a Don
szívemen mi ül
felröppenő kismadár
szomorú képek élednek
inkább nem folytatom
de tudd így is-úgy is szeretlek
rosszul...


Siersthal, 2018. szeptember 14.