Szökőkút

2010.09.01.

halált játszik a bogár

Már nem
...és mégis

tornyosulnak a szavak
felhő; felhő hátán
mily habos,
de ha eltűnik a fény
már-már fekete
beleremeg a vidék
halottként dermed a táj
mint megannyi bogár,
mikor nagy bölcsen
halált játszik
épp' azért, ne érje...

az előbb megint
festett a belső ecset
okkal fogyott szavakat
de lehet, hogy oktalan...

még virágként nyílnak a tegnapok
búsan peregnek az ékes szirmok,
mint lágy pehelypaplan borulnak
szemfedélként az álmodó földre
velük halnak az álmok


szemünkre záporoznak valami sosemvoltak
lehet, hogy szerelmünk felhígult könnyei?
én nem tudom...
de várlak
vagy nem
minek
hisz bennem lüktetsz

Fekete gyémántok
hej bányászok!
dologtalan ne henyéljetek
sok szomjas szív rátok vár...

írnék szerelmeset
de minek
Titok
Édenkert
leírni nem lehet
gyere kedves sétálj velem

kuncsorgó érzések
rövidnadrágos édes kisfiúk
a kislányok már akkor is
bátrabbak voltak
nem kuncsorogtak...
tán túl keményen is szóltak
nem tudták tán, hogy szép szelíden
integetnek a lombok is
ha a szél még gyerekecske
szellőként ábrándosan lengedez

és mégis újrázom egyetlenem
szeretlek akárhogy is
de nem akárhogy
no azt nem...

megszakad a fa,
ha ágai sok gyümölcstől roskadoznak
kellenek a „rongálók”
tán úgy, mint a mesékben...

szeretlek
pajkosan görbül a szám
fel, fel
ívet húz lágyat
neked mosolyt szép kedvesem

írnám csak írnám
játszanék a szavakkal
másoknak szokatlan gondolatokba fonva
de attól még minden létező mi ismeretlen...

kedvem nem csappan
csak néha ingatag
hát most magamba fojtom
az éhes szavakat
de majd újra mondom csak mondom
míg dobban a szív
bár ez nem igaz
mert ki tudja mi nem ér...
s többé nem mozdul a kéz

Veled-álom

2010.08.31.
összekuszálódott érzések áradata sodor

Még lángolnak a szavak.
Felgyújtanak
- érzed -
Érezlek,
bennem dobbansz.
S ha mozdulsz,
veled mozdulok.
Ha sírsz
- értem,
miközben szaporodnak
az üres sörösüvegek -,
arra gondolok
milyen csodás dallamot
játszik majd nekünk
az üveg-zenész, ott a Deákon
fenn, a metróból kijövet..
Bámészkodók veszik körül.
Már Te is ott állsz,
kicsit dülöngélve.
Hiába no megártott az a sok Dreher;
erős az Antal.
(szegény Attila)
Nézd!
Már én is ott vagyok.
fogom a kezed.
Látom, megrezzensz.
Keresel.
mindig csak engem;
járj bárhol bárkivel.
Bevésődött érzések,
mint valami régi lemez;
újra és újra megszólalnak.
Belső zenéddé lettem,
ahogy te is nekem...

Beszökött a hajnal
ébredek
még halványan rémlik veled-álmom...

ha eljő a Karácsony

és gyertyák gyúlnak az égen
sok szegény gyermek örömére
és ha a tűz mellett melegedhetnek
fázós emberek
s mindenkinek jut egy szelet kenyér
talán boldogabb leszek én
nem tudok mindenkit szeretni
nem vagyok szent
nem vagyok jó
és mégis szívemben az érzés mindenkiért él
ha lenne tehetségem
ha lenne erőm
vagy lennék mint egykor volt Jézus
- bár ez számomra csak szép monda -
akkor én keresztre is feszíttetném magam
nem kérnék sokat
csak a lehetetlent
végre ember legyen az ember e kies földön

2010.08.28.

Áldalak

 2010. augusztus 27. 

 még mindenem érez
szívem szorít
hívsz hívsz
akaratlan akarva...
belélegzem ezer távolságon át
mozdulásod illatát
éjjel veled ébredek
s álmunkban együtt vagyunk láthatatlanul is
én még nem tudok létezni nélküled
hiába minden
most is hogy nehezül odabenn
ketten lélegzünk egy tüdővel
fojtogat az érzés
könnyűnehéz
vagy fordítva
s most enyhül a nyomás
áldalak
áldom a percet a pillanatot
s mindent mi hozzád vitt
milyen szép szó egy hitetlennek is
de hisz tudod van nekem
akárcsak neked
csak más
másként
de élő erős
vitathatatlan
hát áldom létezésed

Kertünk

2010. augusztus 25.

látod drága
nem múlik az érzés
inkább egyre mélyül
egyre szépül
mindenben téged érezlek
téged tudlak
oly szép vagy
szeretem amikor ízed
szétomlik bennem
és te jársz a vérkeringésemben
szeretem mikor hallom hangod
s ahogy rágyújtasz
pedig nem szeretem a cigit
és ahogy mondod:
- "szeretlek"
a szó bennem teljesen levetkezett
meztelen valója béleli lényemet
mindenem te vagy
milyen is ez
mint a legszebb Kert
szemnek tán  nem is látható
akkor hogyan is érzékeljük
úgy gondolom azzal akik vagyunk
a benső rezdüléseinkbe olvad a Kert rezgése
bennük kelt életre csoda folytán
valami titkos gondviselő megajándékozott minket
és micsoda boldogság ez az illatos virág
de több ez hisz maga az egész Kert a mienk
vagy inkább magunk vagyunk az...
zegzugos útjaival
csendes pihenőivel
madárdalával
illatárjával
lombok susogásával
aki megérezte egyszer is ezt a szépet
annak szívében örökkön nyílik
az idő bár megváltoztatja
ahogy évszakokként változik a táj
de a Szép mindegyikben ott él
és ez az örök változás teszi még szebbé
a szomjas szív folyton forrásra lel
táplálja önön szép álmát
kiapadhatatlan forrás
nem tudlak hát nem szeretni téged
bennem rezdülsz
s benned rezdülök
ahogy az élet a Kertben