Veled nélküled

nélküled
csorog a perc
a ház falára
a nap sem fest
aranyló fényeket
a viszonylagos csendben
ordít minden mozdulás
a neszek felerősödnek
szívemen szaladó rianás
nélküled
benn rekednek a szavak
s a panasz is megáll
megdermed
mint Csipkerózsika
múlik a perc
teremt sosemvoltat
magam siratom magam
nélküled....


zsinóron lóg a képzelet
ügyes kezek mozgatják
emlékek foszló árnyán
harkály kopácsol
szanaszét repül
akár a forgács
nehezül a lélegzet
szorít a szív
de a könny
csak bent
árad
mint friss tavaszi patak
virágok nyílnak
bár nincs is tavasz
a kikelet mégis megvirrad
hol vagy Patyomkin
távolban egy fehér vitorla
elsüllyed minden
Titanic az élet
rosszul épített
pára és köd
sűrű homály
elengedett szálak
messzire úsznak
itt már az ősz jár
és mégis színeitől fosztott a határ
üres zsebben mi csörren
tán a múlt sok színes perce
vagy koldus tallér
magokkal ékes
s a szél gondos kezekkel
hinti szét...
vele viselős az élet
jaj de nehéz!


szobormerev pillanat
nyomja a vállamat
kakukkfű illatát hinti a szél
álmos folyó felett
andalog a képzelet
kezedben kezem
de lehet fordítva
ki tudja
összefonódik
mint fákon az iszalag


Alíz Márta, 2012. április 24.

bárányfelhők

gerjed a perc
recseg-ropog
néprádió
felhők gyülekezzetek már!
bégető bárány
semmi több
birkák ej de balgák
egymást letiporják...
a főkolompos itt bezzeg legalul!
míg odafent
újabb szegényfosztó
törvények születnek
adó adó hátán
volt már ilyen
ne sírj szám
szememből már rég kiapadt
a fény s a vágy
könnyek sem szaporázzák
pedig tisztítanak...
legalább az!
galád idő
kész április
arat a jég
hinnéd-e
egymás szemét vájja a nemzet
apraja nagyja
szegény hazám
szép Magyarország
ezernyi sebből vérzel
inaszakadt a szegénynek...
mégis az urak rázzák
no nem a rongyot
a milliókat
de csak Holle anyó
lusta cselédje
téríti meg
mit elherdálnak...
szívem szakad
már penészes kenyeret
sem kotorhat az éhes
tilos a kukázás
tilos az élet
csak ki gazdag
annak jár
minden

az ám hazám
szegény Magyarország


Alíz Márta, 2012. április 23.

tördelve

Neked tördelném a sorokat
egyben túl nehéz
s bár a kereszt levehetetlen
mégis darabokban könnyebb
talán
és van mit megfejteni
felcserélni
s újra összerakni

bujkáló értelem
dadogó szavakat
ereget
fosztva önmagától
- párolog szegény ló teste
vadon szabad
de nem  szabad vadon... -

tudom önmagam fájlalom
minden érted írt sorban
még az ég is sír
könnyeit szaporázza
verve áldja a földet
micsoda mohó cseppek
akár a burjánzó élet

miért kell mindent elrontani
oly szépen szövődtek a szálak
egy rossz mozdulat
szóval mondva
szakaszt
elszakaszt
szétszakaszt
még az sem mindegy
hogyan szakaszt...

szakaszok
vajon miért osztunk
fel
el
nemcsak magunkat
kicsinyes
telhetetlen
már-már idétlen

érzések vadul lüktetnek
erősek
értelmet felülírnak
rosszul szeretnek
átok és áldás
érezni tudni
de nélküle
mondd hogy lehet

bábú
üres

engedj engem rosszul szeretni
kérlek
ne fájjon neked
csak így tudok
pontosabban ilyen vagyok
talán
egész lényem egy nagy rejtvény
eltévesztett satírozott kockákkal
sosem jön ki a megfejtés

át kéne helyezni
odébb tolni
vagy radírozni

bocsáss meg


France 12 avril 2012

kőtáblák

én nem szeretlek téged
rovátkákat karcolnék
de nem tudom hova
elvesztek a kőtáblák
igazságuk sosem létezett
én nem szeretlek téged
végre felszabadultan kimondom
rejtettem a szavakat
belül mint sósav mart
hallgattam gyáván
hallgattam szánalomból
no de kit szántam
magam féltettem
a kimondott szavaktól
a visszavonhatatlantól
bár ez sem igaz
hisz mi egyik nap való
az a másik nap nem létező
én nem szeretlek téged
és már el sem lágyulok
és nem találom a múlt
színes perceit
arcod egykori édes vonásait
és csak kalapálom
én nem szeretlek téged
én nem szeretlek téged
és a végén tán tényleg elhiszem
átalakul az érzés
vagyok a nagy transzformátor
de nem therminátor
szavak szavak szavak
kopott szavak
olcsó máz lepereg
szemetel
szemét-hegy lett a világ
és én úgy szeretnélek
még mindig úgy szeretni Téged,
mint mikor megláttalak
mikor szívem szorított
édesen fájt
repdesett lényem
beléd olvadtam volna
még hozzám sem értél
s a mennyben jártam
én biztos szeretlek téged
valahol mélyen
csak lehalkítottam azt
a szépséges zenét
elállítottam valamit odabent
de mint a vulkán
egyszer biztos kitör
az érzés
én úgy szeretlek téged

France 11 avril 2012

apa

...
nem tudtam, hogy ilyen vagy
oh, mit is őrzök belőled
valami sosem volt képet
...
hogy nevetsz
szemedben is mosoly
nem kényszer
karodban macska
bár csak még kiscica
kardigánod rongyos
én dobtam ki
de te szereted
fejeden az elmaradhatatlan
örök
svájci sapka
és azok a ráncok
oh csak hallgathatnám
miről is mesélnek
sosem mondtad el
messze fogságban
csontsoványra fogytál
anyám nem ismert meg
aztán teltek az évek
és rám vágytál
az édes kicsi lányra
mennyit énekeltél...
mégis a haragod oly vad
oly hirtelen
kitörő
szinte fékezhetetlen
de csak egy-egy pillanat
igaz mind megszenvedtem
és mégis
úgy vágyom utánad
hidd el bölcsebb lennék
nem olyan vad
nem olyan hirtelen...
apa, mesélj
mondd el az életed
azt a sok mindent
szépet, jót és annyi fájót
hallgatnálak
annyira hallgatnálak
énekelj,
énekelj újra nekem
apa
emlékszem
kiléptél dalolva a Fekete Erdőből
s mi csak áltunk elbűvölve
az a hang
az a dal
apa
mióta nem vagy
én sem létezem
hajamba ezüst szálak
szőtték az emléked
apa
...