nagyapa

oh, nagyapa
én úgy szeretlek, mint senki mást
mégis, de jó, hogy  nem élsz már
szemed kékjében kihúnyt az örök derű
igaz hited megcsúfolták
oh, nagyapa én úgy szeretlek, mint senki mást
mégis, mégis, de jó, hogy már nem élsz...

Siersthal, 2017. október 27.

libikóka libidóka

én nem értem,
hogy te miért nem érted
mikor világos, mint a sötét
én nem értem,
hogy te miért nem érted
libikóka libidóka
oly egyszerű
nem kell képlet
szabadon csapong a képzelet
bár próbálják bezárni
kordában tartani
de
amikor hallgat is dolgozik...
persze
én sem értem
de érzem
és nem félem
legalábbis itt és most
más kérdés lenn a metróban
mikor elfogott a rettegés
bőrcsizmák és kopasz fejek láttán
mert ez a kopaszság egészen más
(a fák is elengedik leveleiket
tudom vannak örökzöldek
nemcsak slágerekből
mi a levél és mi nem
abba nem mennék bele
áldott Piroska néni
oly unalmasan beszélt,
pedig amit mondott!
emlékeztek lányok?!)
én már régen nem értek semmit sem
amúgy is minek
minek
sötét középkor
az ám a világ
visszatért
vagy el sem ment
boszorkány üldözés
új régi formában
józan ész jól elbújt
patkányok
vajh miért is bántják
eme okos állatokat
és én még mindig nem értem,
hogy te és te miért nem érted

Siersthal, 2017. október 27.

levél Neked * sötétben

az este csak úgy egyszerűen besétált
mit besétált!
berontott
hirtelen váratlanul
az előbb még
rám nevettek
a rozsdás levelek
integettek az ágak
kései virágok áhítattal néztek
ahogy én is rájuk
vagy tán a tekintetem tükröződött vissza
virágszemükből
lépteim falták az erdei utat
tócsák csillantak
négy és fél km
három negyed óra
ott volt valaha a csodás útelágazás
teli fehér törzsű nyírrel
bolond emberek kivágták
három tán ha maradt
szívem szakadt
hátraarc
irány vissza
a másik út
így esőszünetben járhatatlan
észre se vettem a kilométereket
de azt igen, hogy kéretlen
de törvényszerűen
berobbant az estve
setét
és bár nem volt még nyolc
de nekem fülemben csengett
ég a világ a boltban
este van már nyolc óra
melyik bolt volt nyitva este nyolckor valaha?
ahol még piros színű pántlikát is mértek
én nem tudom
ezt sem
és mást sem
csak azt hogy az erdőben este is csodás
bár illetlenség
sőt mi több tilos
zavarni az erdő nyugalmát
hisz a sötét óra már a vadaké
ja, hogy az ember nagyobb vad
hát igen
de én szelíd vagyok - azt mondják mások
most mennem kell
már nagyon éhesek a kosztosaim
készítek nekik vacsorát
langyos tejecskét is
és viszem fel a dombra
a sötétben mit sem látok
tán jobb is

Siersthal, 2017. október 22.

üres

üres már
minden üres már
a tálalón megszegett kenyér
morzsák szerteszét
tán hangyák is masíroznak
de azt nem látom
könnytől vak szemem
üres már
minden üres már
ma az eső is unottan kopog
pedig máskor, hogy szeretem
ki veti meg ágyad kedvesem
sorokba bújt fájdalom
nem serceg a toll
papír is csak az esőn mállik
ott feledett újság
gyászkeretes hírrel
üres
üres minden
ujjaim elengedem
tekintetem odakinn pihen
a koszos ablaküvegen át
még sejtelmesebb
ez az ázó
elázó világ
üres
oly üres
tegnap csak dideregtem
több pulcsi sem melegített fel
hisz elhagyott a lelkem
nélküle üres lettem
mint nélküled is
minden minden üres

Siersthal, 2017. október 22.

levél Neked * a halál csak egy ajtó

viselős az ősz
méhében megférnek az évszakok
késői virágok fittyet hánynak
a hideg hajnalokra
Nap csókjában fürödve
az égre mosolyognak
elnézem színes teraszom
szívemben hála
magam is kitárulkoznék
színeimet mutatnám
nézzétek ez is
ez is
és ez is
én vagyok
de csak fájón hallgatok
nincstelen vagyok
szegényes a gúnyám
kopott a kedvem
nem kellek senkinek
csak a pénz
a pénz
nélküle halhatsz
senki nem fogja meg a kezed
senki nem simítja ki a lázad
forrón lüktető fájó homlokodról
betegen elhagyottan árván
adod át magad a túlvilágnak
azt mondta egy kínai bölcs:
Az élet a folyosó
a halál csak egy ajtó...

Siersthal, 2017. október 18.