úttalan

tegnapok árnyából
újra fércelnélek
de nincs fonal
nincs út
mi vezetne
kuszaságom vadrózsa erdő
csak éppen a királyfi nem jő...
hófehér húsú álom
harsog fogatlan számban
hova lett mi nem is volt
mondd hova lett
odakünn szél zizeg
múlékony lombokat
kócosra fésül
fel-fel kacagva cibálja-tépi
a tegnapi dúsat...
szegény mezei egér világgá ment
vakond pajtás kitúrta, megfúrta
vastagodnak a dombok
szegény gyep
szegény én
süllyed
elsüllyedek
léptem alatt a föld magába fordul
ahogy sok-sok ember
ágak-bogok
életek-sorsok
pillanat heve
gyilkol
megyek
most már valóban elmegyek

Siersthal, 2018. október 26.

szirmok peregnek

 s Te nem jössz felém
hát én megyek
leszakítottam az utolsó rózsát
oly gyengéd rózsaszín
hogy szívem összeszorul
e mérhetetlen szépség láttán
s Te nem jössz felém
mégsem jössz
kereslek
kereslek
virágköntösbe bújtatlak
szirmaidban napsugár fürdik
szirmaidban fagy keze kutakodik
jéggé dermeszti piciny virágszíved
elmúlt a nyár kedvesem
elmúlt
itt a végtelen jeges hideg
örök hideg
föld takar
óvna védene
de nem lehet
már nem lehet
többé nem nyújtod felém kezed
szirmok peregnek fagyosan csendülve 

Siersthal, október 21.

vártalak

ma hervadt reggelre keltünk
pártában maradt a napsugár
szürkék uralma tört a Föld birodalomra
vártuk a fényeket
vártuk epedve
sötétben csak botorkál az ember
szegény ember...

sülő palacsinta illat tör az égre
konyhában sertepertelsz
tányéron palacsinták göngyölve
földi jóval töltve
csábít
csábító
lám
diktál a gyomor
gyáva nép
hamis hang

őszi úton csatangoltunk
levelek lehulló lágy neszét
sokan megénekelték
hisz az is
maga a csoda
az élet dicsérete
a szép múlása
más testbe öntve
lépések-öltések
hulló falevél
avar szőnyeg
eltakar
betakar
fanyar füst száll az égre
képzeletem puha szőnyege
egész világot takar, betakar
szívem lüktető melege
téged óv
hosszú úton
sok kalanddal
kéz a kézben
vénségesen
mihez viszonyítva
viszonyítás
bizonyítás
halmaz elmélet
kedvesem voltál
őszi köd szitál
tejfátyol a föld felett
a vén völgy nekünk üzen
milyen szép
milyen szép
ég veled

bennem megannyi szó kavarog
bodorog
égre száll
messze száll
vége már

Siersthal, 2018. október 09.

tik-tak ti

bádog szívem,
ócska pléh lemez.
tik-tak óra pontatlan dobolással
tik-tak, táncra perdül a szívem.
vadul ver
rézmozsár megzöldült,
hamis arany, hamis világ.
tik-tak lassan ver a szívem.
bozótosban fennakadt...
tik-tak egyre halkul, egyre fogy
elapad a lélegzet...
tik-ta, tik-t, tik-, ti
mind fogjátok a kezem,
marasztalnátok lelkemet,
de már nincs tik-tak,
csak ti...

Siersthal, 2018. október 09.

Gurulás

Önmaga korlátján átzuhan a messzeség,
felemészt az idő,
feneketlen bendőjében kérődzünk valamennyien.
Elnéztem tegnap a fekvő borjakat mily szépek, kedvesek
(Már gyerekkoromban is imádtam őket.
Drága Ágnes néni kinek már csak a nevére emlékszem
és az istállóra hol bent nevelkedett az édes kis boci.
Hatalmas szeme, nedves orrocskája szívembe írta magát örökre.)
Szép fekvésű domboldalban őszi napsütésben legelésztek a nagyok.
A keskeny út másik felén kanyarog a patak.
Most éppen kevés víz mosta a partot,
de nagy esők után ez a szelíd kis folyam majd' óceánná lesz.
Piros homokot visz a sodra ki is rakja, töltődik a part.
Mily nagy a rend.
Odébb a régi malom kereke nem forog,
csak jeles napokon mozdul a sok lapát
és locsogva hajtja a vizet.
Az épület már vendégcsalogató fogadó
kedélyes szobákkal,
hol megpihenhet a környék vándora,
ha éppen úgy hozza dolga.
És hipp-hopp már itt is a következő malom,
ami rég nem malom
tehenes gazda otthona, de halad a korral és lovakra váltott,
A rumliból jócskán maradt.
Közvetlen mellette egy régi ház átvedlett kék ablaktáblássá
s a kertben sincs veteményes.
Medence mi dívik...
Aztán a határ álldogál bátran.
Egyik fele francia, másik német.
Vajon hol a rend?
Mosolygok.
A válasz egyszerű, bár mára már az is torzult.
Most rövidke utam megszakítom.
Hív a konyha.
Éhes gyomor mordul, tán jó falatokra vár. 

Siersthal, 2018. szeptember 30.