ártatlanul

2012. július 4.

 tegnap
mikor véletlenül
és
oly ártatlanul
megfogtad a kezem
megfogtam a kezed
ajkunk
keresetlen szavakat suttogott
szél hátára ültek
messzi repültek
erdő-mező
édes gyermekei lettek
tegnap mikor még oly ártatlanok voltunk
és mégis ez a vetés
nem az lett
minek indult
pedig nem volt jégverés
nem égette perzselő nap csontszárazra
csak valami más
valami egészen más
mi a csoda hímporát
eltiporta
- mint egykoron mikor
bakancsos lábak tapostak
ropogó csontokat... -
zsolozsma
ima
várakozás
áldott édes tegnapok
elromlott a világ
s benne
mi
elfeledtünk szeretni
mondd hova lett kezünk
és szép szerelmünk megtartó ereje

erdőben járok
búvó virágokat látok
fenyőgyanta áradó illata átjár

elnézem az óriási hangyabolyokat
csupa mozgás
csupa élet
egyre magasabbak

a moha zöldje
csábítóan hív
elpihennék rajta
mint amott
az a szépséges szarvasbogár

bunkerek sora
sötét képeket vetít
bennem
a múlt fájóan vakít
Auschwitzban jártam
a rémület elmondhatatlan
kitágult fekete szemek
üresen tátongó szemüregek
szép hosszú hajam
kazalban hever...

hársfaillat
méz
kánaán
ókori róma

ide-oda csatangol a gondolat
befogni nem lehet
boldogság szép pillangója
rab sosem lehet

veled futottam a réten
virágtenger hullámzott lépteink alatt
egymás kezét fogtuk
oly ártatlanok voltunk