Cikcakkosra szabdalt kódolt jelek
én többé meg nem értelek
- ott lóg a két olló a régi kredencen -
arabul tanulok fényre vágyva
azok a jelek, megannyi zsákolt szerelmek
- hiába no, téli hideg früstüköl -
szenes pince dohos mélye halmozza fel
szénledobón vadul csúsznak le, le
- pecki domb, szánkó, apa barna tekintete -
mára minden összekeveredett
rendetlen rendeket öntenek garmadába
őrlő malom örökkön éhes garatába
és már megjött a sipákoló Böske
és az ifjú Mika Béluska, kicsiny húgával
áttetsző, sovány arcuk stemplije a szegénységnek
a házuk helyén már rég egy terpeszkedő ámerika
vonaton robogtam én is veletek
az elején milyen mókás volt
önfeledten játszottunk,
de egyre többen lettünk
már nem volt tér
a labda is elveszett
álmomban is hallom a vad kutyaugatást
pedig szeretem őket
hova nem visznek az elszabott gondolatok!
a pince mélye, a vagonok és a palota-avarvackok
- minap egy macska otthona -
fejemben kaszabolt szavak, mint gyerekkor
vásári luftballonjai lebegnek
sorsuk egyértelmű, bármily könnyű
nézd el nekem egyetlenem, azt ami elnézhetetlen
embernek születni nehéz mesterség
a lerövidített tanulóidő csak a kontároknak kedvez
manufaktúra csínyja-bínja lepedékes emlék
holmi szép lelkek ékes gondolata
vásári portéka az élet
- jóízű szavak elferdülten íródnak, mert kimondva minden oly más... -
