illanó

libbenve illanó
szellő, szellő
kocoló szél
téltemető
sárga fényruhácskája
fényes
véget hírdet
vagy kezdetet

illatokat kacag a határ
agyagos föld csuszamlós
lóláb siklik korcsolyátlan

erdő alján
avar szőnyeg
alóla már
üde zöld levelek kandikálnak
szóródott magok életre keltek
melegségre vágynak
akár a téli álmukból éledő emberek

illanó
illanó
tél ruhája tova száll
egykettőre tavasz szalad

Siersthal, 2017. március 04.

gyönyörű mosolya

két rács
egy ágy
egy test
elveszett mosoly
bamba tekintet
ez mi maradt
elszálltak az évek
egy ér megpattant
s vele mi ember
csak fekszik
két napja még
némi értelem
csillant szemében
s ha hívtam jött velem
kezem fogva
nagy nehezen
nem emelte már a lábát
csak éppen csosszant
de mégis mentünk
hova kellett
nehéz ezt látni
az én tehetetlenségem
jobban fáj
mint az övé
elveszett gyönyörű mosolya

és az eső esik
napok óta
égi könnyek
nem oltanak fájdalmat

hóvirágok fehérsége
parányi folt a nagy szürkeségben

tavaszt várok
gyönyörűt
reményt vele
hogy az ő mosolya visszatér

Siersthal, 2017. március 09.

mama

nézem az üres házat
várom, hogy az emeleti ablakon
lebbenjen a függöny
és mosolyogva integetsz felém
eddig mindennapos szertartásunk volt
mint az is, hogy bevittem a friss baguette-t
és az újságot
s ha még aludtál csak az asztalodra helyeztem
miközben hangosan zúgott az olajkazán
(sosem tudtam megszokni)
s te nem vagy
hetek teltek
mosolytól fosztott lettem
és most már igazán árva
nem nevetek rád mama

Siersthal, 2017. március 09.

bújócska

elbújtam árnyékodban
kérlek ne találj meg 
mereng a távol
horpaszt a sötét
biborló alkony 
hajnaltéveszető 
réveteg homályban
eltévedt fények cikáznak
vágydalt fakaszt
egy belső sóhaj 
ingatag szerelem
bánatfakasztó 
látomások mezején 
terített asztalon
táncoló kísértet
a heveny enyészet
zöld lepedéka 
tetovált múlt
hamis falán 
ugorj félre 
mielőtt ledöntenek 
a hazug remények

Siersthal, 2017. március 10.

kék rapszódia

rapszódia bleu
elfelejtem a szavakat
összekeverem a betűket
kihagyok
és mégis újra csak vágyom
keretbe foglalni magam
magam ki nem is vagyok
rám ragadt az évek folyamán
annyi minden
formált alakított
képlékeny agyag
de nem mindegy
milyen a mester keze
az ember is nem más
mint egy formázásra váró anyag
nem mindegy honnan hova
kivel mivel
bekötött szemű Fortuna
eltemetett vágyak fojtogatnak
hantok domborulnak
régi temetőket felszámolnak
könyörtelen az ember
önmagát fosztja kifosztja
alvadt vér feketéllik
temetetlen holtak
hosszú a sor
mit sem tanul az ember
himnusz az élet
törékeny
szeretni óvni kéne

Siersthal, 2017. március 11.