gazdag vagyok

2011. október 20.

Cikcakkosra szabdalt kódolt jelek
én többé meg nem értelek
- ott lóg a két olló a régi kredencen -

arabul tanulok fényre vágyva

azok a jelek, megannyi zsákolt szerelmek
- hiába no, téli hideg früstüköl -
szenes pince dohos mélye halmozza fel
szénledobón vadul csúsznak le, le
- pecki domb, szánkó, apa barna tekintete -

mára minden összekeveredett

rendetlen rendeket öntenek garmadába
őrlő malom örökkön éhes garatába

és már megjött a sipákoló Böske
és az ifjú Mika Béluska, kicsiny húgával
áttetsző, sovány arcuk stemplije a szegénységnek
a házuk helyén már rég egy terpeszkedő ámerika

vonaton robogtam én is veletek
az elején milyen mókás volt
önfeledten játszottunk,
de egyre többen lettünk
már nem volt tér
a labda is elveszett
álmomban is hallom a vad kutyaugatást
pedig szeretem őket

hova nem visznek az elszabott gondolatok!
a pince mélye, a vagonok és a palota-avarvackok
- minap egy macska otthona -

fejemben kaszabolt szavak, mint gyerekkor
vásári luftballonjai lebegnek
sorsuk egyértelmű, bármily könnyű

nézd el nekem egyetlenem, azt ami elnézhetetlen

embernek születni nehéz mesterség
a lerövidített tanulóidő csak a kontároknak kedvez
manufaktúra csínyja-bínja lepedékes emlék
holmi szép lelkek ékes gondolata
vásári portéka az élet

- jóízű szavak elferdülten íródnak, mert kimondva minden oly más... -

Kék

2011. november 30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ma minden kék
Attila old
és anyám
parányi alakja
foszló sóhaj
a messzeségben

ma minden kék
pedig oly szürke
csöpög az ég
a fagy lehelete
bimbós bangitára ült
fényesen csillan jeges levele

ma minden kék
és anyám
parányi alakja
egy foszló sóhaj
az öröklét egén
égő heg kőszívemen

célkereszt vagy amit akartok

Márta Alíz Jánoska, 2011. november 8., 11:02

célkereszt vagy amit akartok
hangjában hallom küszködik erősen
ez már neki is sok
gyakorlott
... bemondó
tv-s személyiség
nem pirul
nem dadog
nem habog
mondja
...
rendületlenül
és most mégis
valami zavar
mi végigvonul
a soron
és eldőlnek
mint akkor ott
a lekaszáltak
ez nem az a rend volt
célkereszt
választottan
jogorvosoltan
anyám szarosan fekszik az ágyban
bejártam az elfekvőbe
nem volt ott
ő nem
most sem
mások
húszan
még többen egy kórteremben
Mária néni
Te édes
folyton fésülésre vágytál
ha egyszer majd mégis betéved
hozzád valamelyik szeretted...
és a kövér apáca
hófehér hátsója piroslott
vagy tán már véres volt
és a társa csak ült mellette
tisztába nem tette
de átkozódni tudott
és pokolra ítélni
ki nem hite szerint volt
ma is látom az
egész jelenetet
majd a főorvost
és a fajdalomtól sikoltozó vénasszonyt
mit a nővér nem tett meg
ő nem volt rest és mintát vett...
borzalmak terme
ott voltam szociális nővér
emlékek feltörnek
erősek
fájnak
...

elnagyolt felületek

By Márta Alíz Jánoska · 2011. november 1.

elnagyolt felületek
vajon hol rejtik önmagukat
parányi részek
vágynak egészre
míg rá nem döbbennek
ottani arctalanságukra

hull a levél
ereszkedik
akár a volt szépasszonyok
sima bőre

valahol vágy dörömböl
zokogó messzeség
hontalan szerelem

József Attila örök
hiába tagadja az új király
szobrát halálra ítélve

"Valaki...
keresek valamit"
hiszek az egyben
és esténként már
gyermekkori imát mormolok
nem tudok kilépni a szavakból
és még most is
apa, anya
kiket elsőként említ ajakam

a halottakra ki vigyáz
kell-e vigyázni ami rég érinthetetlen
hiszek-e...
hiszem-e..

gyere, fogd a kezem
apa
többé nem bántanálak

de

lekonyul a mosoly
hisz ismerem magam
ez csak a hév szava
mint a legtöbb fogadalom

apa
táncolj velem újra tangót
anya
te mit...
rád mint borul az emlék
ki élve temetkezel

elnagyolt felületek
mindent elrejtenek
bennük életek temetkeznek

elnagyolt felületek
kifosztott emberek

rabló-pandúr új világ
éhesek-girhesek
vízfejű emberek
kik mindent tűrnek balgán
míg egyesek
a jóléttől gőgösen
szavak (és tettek) korbácsával
egyre többet harácsolnak

árkádok alatt
- oh, boldogok ők! -
rongyokon s alatt
- már ha szerencsések -
otthonuktól fosztottak
bódultan fekszenek

tej csurran

mosókonyha

léckerítés

földhalom-pince

rejtekek

áldalak
hiszek egyben

Teremtőm ezt nem te akartad

elnagyolt felületek
élve temetnek...

Vajon ki vagyok én?

By Jánoska Alíz · 2011. július 27.

Feloldódnék benned,
de tudom ez lehetetlen.


Lehetnék kékítő,
lenvászon kelmék
hamisíthatatlan színe.


Sokan felsorolták
mennyi mindenek
szeretnének lenni.


Mégis csak magunk vagyunk.
És ha dalolunk miért is nem?


Meghasadt elmék
vajon őrültek-e?


Másnak lenni,
mormolni a bentet
milyen nehéz.
Belesüppedni magunkba
puha zöld mohaágyon nyíló
parányi ezer virág.
Szépség...