gubancos vagyok
fázom
didergek belül
millió képet látok
mind összemosódik
és nem tudom mi az az egy
ami majd kirajzolódik
egy pillanatra olyan erősen vagyok
szédülök
és a pillanat hátrál
és érzem amint vibrálva vele megyek
és egyre távolodom
parányi leszek lebegve
megint valami végtelen bánat szánt
vajon hogy jobb
ha marad rögös
vagy finomra boronálva
de ha a folyondárt sokfelé szabdalják
annál többfelé hajt ki
annál erősebben befon
úgy elöntött a szomorúság
mint tavasszal erdőt-mezőt a lápi vizek
reszketek valami végtelen bánat ül szívemen
megfognám kezem, ne érezzem
ezt a végtelen nevesíthetetlent...
megálltam
én állok
csak az út mi csúszik alattam...
tehetetlenség
mozdul a test
egyre hevesebben
gyorsul, mint lavina
végtelen
elsöpröm önmagam
Kép: Wikipédia-láp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése