hajamba tapadt
az este édes illata
a dombon virágok
bóbiskolnak
itt nincs éjszaka nyíló
összehajolnak a lombok
rigók perlekednek
sárga zanót tövében
őzike legelészik
odébb hat szamár
harsogva ropogtatja
az esőktől buja zöld füvet
öreganyámat is kicsalta
ez a szépséges idill
miközben én hallgatnám
a beszédes csendet
be nem áll a szája
s bár szeretem
érdekes meséit
most bizony
messzebbre kívánom...
az aláereszkedő
szürkületbe
bántón hasít
a felgyúló lámpa fénye
odafentről legurul
a párás homály
egyenruhába
öltöztetve a tájat
elköszönünk mára
ki ki megtér otthonába
még egy búcsú integetés
és az ajtók becsukódnak éjszakára
piciny falunk felett
finom friss fűrészpor illat száll
a faüzem is csendes
reggelig pihennek a gépek
béke honol
de a katonák Afganisztánban
most is halállal hálnak
az ember nem érti az embert
s bennem már fájó gondolatok
kergetőznek
elkerül az álom
mellemre ül a nehéz éjszaka
aludni vágyom
végleg elaludni
hogy többé semmi se fájjon
2012. május 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése