majd egyszer

majd egyszer
mikor nem érezlek már
a virágok illatában
sem az esőáztatta föld
keserédes szagában
majd egyszer
ha kezem nem érzi kezed
szemem nem látja szemed
majd egyszer
akkor
én is elmegyek
mert nélküled
már nem lehet
majd egyszer
de addig még
úgy hajolj fölém
hogy Te vagy a minden
s a Mindenség
szívemben ver szíved
ahogy a szívedben ver szívem
szelek szárnyalása
fákat jajgat
szívünk úgy fáj
majd egyszer

kergetőző

hajnalok fakadnak
róka rege róka
ködök gomolyognak
lápok vize csillan
idő kerget időt
örök játszótársak
régi húsvétok derengnek
megkopott emlékeimben
sváb lány mindenféle vérrel
őseim bennem jól megférnek
szép szokásaikat ma már
boldogan ápolnám
de semmit sem örököltem
utaznék vissza
a szép selymes múltba
s hallgatnám nagyanyám meséit
nagyapám történeteit
vajon anyám, apám hol rejtekezik?
szeretném ha most is lenne
mindennek módja
ahogy volt egykoron
szeretném
szeretném
szeretnék nem ily gyökértelen lenni
magamba süppedve halottnak lenni
Annus néni az áldott
éled fel bennem
dolgos két keze
s görbült háta a kattogó varrógép felett
így húsvét táján már várt
a meseszép babaruha
ő varrta
időt nekem rabolva...
csipkék, selymek, bársonyok
színek kavalkádja
hogy szerettem tapintani
a sok szép anyagot
mindez hova de hova lett
emlék
a fűbe rejtett húsvéti ajándék
a hinta fölé hajló ilyenkorra már
kibomló kócos fűz
alá rejtőző Jézuska...
emlékeim tengerén
roskatag hajó a való
és a visszatérő gondolat
szeretnék ölelő karokat
szeretnék önfeledt gyermek lenni megint

... levél Zsaninak ...

napsugaras szép napot kívánok

itt szürke no meg nedvezzik az ég
akár a fák mikor kérgüket sértik

húsvét péntek
nem is akármilyen "nagy"
lám jó az Isten...
bár se kint se bent
tyúkanyó nincsen
már magam sem
ki fiatalon voltam anyó de tyúk
ünneppé konstruált nap
szenvedés megváltása közelít
s hogy kútba fullt
hát Istenem
mint már oly rég tudjuk
a sivatagi szél vöröslő homokot fúj(t)
s az a kis porszem a gép(n)be került
hát így lettem jómagam is tökéletlen

mondanék szépet és jót
de mint tudjuk minden csak
aspektus avagy viszonyítás kérdése
meg hasonló bölcsességek
egyetlenegy nagy igaz
cirkusz kell a népnek...
lámcsak lám
oly régi igazság, hogy az már gazság

feneketlen fenekek
az enyém fenekelt...
vöröslő foltok hírdették
az atyai szeretetet
kell is az kellő időben
bár makarenkói pofonnak hívták
s hogy lejjebb csúszott
hát Istenem

mennyit is emlegetem
én hitetlen
vagy nem úgy hívő
mert úgy nem tudok
sok a rémtett nevében....
papi áldással
legyen fehér fekete
sárga sem kivétel
mikor gyilkolni harácsolni kell

kanyarog a füstös
felhőket okád
de szép is volt
és az a szag!
még mindig orromban kering
nyíló harangvirágok zúgásával
erősítve a múlt kifogyhatatlan szépét
eltörpül minden volt fájdalom
mert a mostani oly erős, hogy
átfesti együtt az egészet
s már rég nem tudom
mi hogyan
s minek
buta kérdések vajúdnak
nőgyógyász ujjak finoman brutálisak...

feléd fordulok
s benned keresem magam
talán
vagy csak okos felnőtt szavakat
mert a szavak is felnőnek
s hogy mihez?
inkább sosem tudjam meg...

kalandozó magyar nép
igaznak véli honfoglalását
bezzeg vonyít trianonért
pedig csak erdélyért
hát szép szlovákia?
s a többi
csak mostohagyermek
galambos lajos írta...

embernek neveznek
humánus lénynek
de ezek csak kitalált szavak
semmit sem mondanak
csupán próbálkozások
az óriás dzsungelben
avagy az onnan kiszakadottaknak
elfeledett szimatolások
jelek...
mi valahol még mélyen bennünk lapul
de ássák egyre mélyebbre
nehogy ösztön lényünk
helyes ösvényre lépjen

na lelépek
s a magyartalan magyarságomat szégyenlem
s nem vígasztal, hogy nálam "nagyobbak" s vétenek..

csókanya

alíza

éget a szó

éget a szó
éget a láz
sárgán virít a várandós tavasz
csipkeálmok lebbenek
tova fújja a vetkeztető friss szél
álmaimban velem vagy
néha
az örökre nem emlékszem
éget a szó
éget a láz
haldoklik a tél
szégyenkezve bújik a tavasz
egymást falják az évszakok
szívemben bánat
szememben felhők
az ég kékje
harasogó lilákkal keveredik
illatos ibolyákba oltott bársonyszínné lesznek

éget a szó
éget a láz
karöltve járok a halál gondolatával
előbb-utobb kipattan a még zárt bimbóból
szívemre ülve velem virágzik

s már nincs szó
és nem éget a láz
jéghidegre csókolt
a készülődő tavasz

lehulló függöny
bánat-sátor
valahol valaki hangosan felsír