hívlak

árnyék borult a kertre
elhervadt álmok
lekonyult virágok
hűs szél álomból rezzent
tovafut a távol
fénylábak kévéket kötnek
árnyak incselkednek
vágyaim zaját csendesítem
hevesen verő szivemet
csendre intem
messze még a tavasz
nem múlt el a tél
ordas foga vicsorog
bár kék ibolyára vágyom
mégis fehér hóra áhítozom
téli képek vonulnak
révedő szemem előtt
lángolnak a csipkebogyók
csontfagyasztó hidegben
parányi madárlábnyomok
ékírásos üzenetei
hírdetik a szűzi tiszta
ismeretlen világot

téged hívlak
minden el nem énekelt dalomban
téged ölellek
minden el nem álmodott álmomban
karmám szent sorsom
helyetted
más kezét fogni
és kísérni a sírba
miközben gondolatban
folyton visszatérek a múltba
s te csak fekszel az ágyban 
mozdulatlan