Puha kalács
foszló álom
ünnepmeleg
tej csurran
barna kancsó peremén
vasárnapok csodája
ünneplő ruha
nyári alkonyat
kispadok
öreg házak előtt
le-föl séta
büszkén feszítenek a lányok
legények bajszot pödrenek
szemük villan merészen
pirulnak a lányok...
szívük hevesebben ver
édes éjjelről álmodnak ébren
szagosan
Fel- és begöngyölített titkok
s mégis marad a végtelen folyam
még ha nincs is
rejtelmek, félelmek
mögé űzve minden, mi emberi
a nagy alkotó vajon milyen akarata
hogy feledjünk élni?
Mit rejt oly mélyen?
Mit félt annyira?
Titoknak álcázva
átokként hirdetve
de ez már az ember
áldás öröm élet lobogás
gyertya lángja
kurta élet kurta fény
eternel, de hol?
De mikor
várd ki türelemmel
majd jő a mennyország
addig tűrj és nyögj
hadd a tőkét boldog vigyorral
fojtson meg
öljön le
áldozati bárány
a balga nép
a sok
úr sosem lesz
hiába tenger
egyetlen igaz szó él
pénzszaga van
nemcsak szaga
az maga a minden
de te nem mérheted magad vele
a mindenséggel tán igen
ingyért adják ragad meg!
hallatlan halhatatlan!
****
zugevő
zugevő hajnalok
meleg vállam harapdálják
pirkadat serken rajta
havazik
hófehér
alabástrom bőröm
víg patak szalad
csobogva csacsogva
tiszta víz vörösen ragyogó
*****
00.15
már ma van
mint mindig
no de akkor
minek
tegnap
és
holnap
ha
csak ma van
ma
máma
mama
hang
halk
halkuló
futam
a vágyzongorán
gyere játssz rajta...
milyen különös hangszer
eleven lüktető meleg...
s a hangja!
mindig más és más
mint az ujjak érintése...
sosem ugyanaz
sosem egyforma
ha megszokássá válna
nem lenne hangja
néma futam egy lehangolt
hamis zongorán
várlak
de nem hívlak
ha érzed
ha tudod
ha te is
és szól lágyanerősen a vágyzongora
00.18
*******
Ma
Ma újra a csend korsójából kortyolunk
Tiszta forrása a szívünkben rejtőzik...
Bennünk pihen a távol, nincsen messzeség
Ma a csend vásott gyermekei vagyunk
úgy pihenünk, hogy közben tűz nélkül lángolunk
még melege sincsen csak kékesen izzó parázs
Ma fáj a sosem volt mozdulat is
hát elrejtezünk óriás fa gyökerében...
minden rezdülésében mi vagyunk
Ma úgy szólok Hozzád mintha ez lenne az utolsó
benne egy élet és s mi lehetett volna...
most mégsem fáj szívem elégedett nem kér nem lázad
Ma gondolatban úgy vagyok veled mint a leggondosabb anya
mint a legszeretőbb kedves ahogy csak én lehetek veled...
s ahogy csak te lehetsz velem, ma csak csendben egyben dobbannunk
Beszéd-erdőben
rézsutat vág a csend
dőlnek a szavak
amerre jár
őzsuták kergetőznek
s mint egyszer tán nem is rég
valahol messze a végtelen
orosz síkságon a lányok
hullnak véresen
lesből szólnak a fegyverek
keringő édes üteme
csillogó bálterem
pompa és fény
maszatos arc
üvegre nyomódott
ételillat árad ki
éhség már nem is mar
csak a szem issza már
a csodát....
koldusok hada
tengeráradat
de mindig csak apály
nincsen dagály
mi partot mosna
piszkos pénz tiszta szava...
szeretlek
mennyire szeretlek
ki nem is vagy
önmagam marcangolom
állandó hiány mit ültetek
múlik az élet nélküled
látod drága, hogy fogy a gyertya
már alig pislákol kormosan lobban a kanóc
vége a viasznak, vége a szálnak
elfogy a láng elfogy a fény
ilyen az ember
adott a teste adott az élete...
viaszból alkotott világ
vajon meddig ontja még a fényt
s aztán zuhan mint Ikarosz
s hova ér
mivé lesz addigi teste szépséges alakja
minden nap mi múlik nélküled
csonkolt gyertya
oly sötét a fénye látni már nem lehet
éppen hogy körvonalazódnak körülöttem a testek...
árnyék és fény
csupa játék
nap és szél vágyakozva ölelkezik
szél hátára kapja a ragyogást
hinti szanaszéjjel
nap forrón perzseli a szelet
örök vágyakozó szerelem
eggyé válnának de nem lehet
pillanatokra egymásban élnek
s aztán külön utakon együtt járnak...
játék fény árnyék élet halál
kör a körben körkörösen
egymást fedő álmok vágyak
képzeletek és képzetek
és mindig csak emberből kiindulva
mintha más nem is volna
alapvető tévedés
innen ered minden téves ítélet....
Univerzumként kéne hinni magunkban
s úgy látni az egészet!
ne kérdezz ne kérdezz
soha ne kérdezz
mert féled a választ
kérdésben önmagad
titkolt rettegésed
ne kérdezz ne kérdezz
ha nem érzed
ha nem tudod
ne fájjon
ne fájjon
a másként vágyott szó
ringasson gondolat
mely te vagy
ne vedd fel
az én nagykabátom
még ha melegen
betakar akkor sem
ne hidd hogy a szó
az éltet
ne tévelyegj benne
légy ki vagy tiszta
hidd el nincs is kérdés
mert mire feltennéd
már rég tudod a választ
menj menj a határba
a napfényes világba
legyél magvető
ültess mosolyt
hagyd hogy csírázzon
de őrizz is belőle
hétszűkesztendőre
és majd akkor
ha minden fekete
melengesd öntözve
szívbéli könnyeddel
s meglátod kihajtanak
és üde zöld szárak
tekerednek szerteszét
számtalan aranyvirága
szívek édes mosolya
fény a sötétben
napsütés az örök télben
Egy utolsó tangó Veled
- mondanám
de első sem volt.
Egy álom fehér lepelbe varrva
fekete mén fényes szőrével
- de lehet
fekete szemfedélbe varrt
hószín álom fehér lótuszszirommal.
Tangó
- első tánc életemben
Tangó
- akkor még tán boldog voltam
Tangó
- mi is az?
egy Tan e gó (K) tükrében?
Te vagy?
a Tan Ok Mestere?
Én vagyok
a halálba táncoltatott lány?
Vagy OK??!!!
Ma megveszekedett kedvem kerekedett:
sarkamban lohol a Hal ál!
No de az mi?
ál Hal? Hal ál?
vagy hamis halál?
Kitérő egy rövid időre a túlvilágba?
Pont addig amíg lepereg Életem filmje,
hogy bölcsen visszatérve
tudjam amit amúgy nem?
Most míg zakatol valami odabenn
és ujjaim kopognak a billentyűkön
formálódnak a szavak,
születnek a kusza gondolatok:
alkotok valamit?
Ez Al ko T ás
vagy a bomló elme végterméke?
Fehér sávon fekete betűk?
Fekete-fehér igen-nem.
Fekete-fehér elegáns lakkcipő.
A harmincas évek(?) gáláns lovagjainak lábán?
avagy Paudits Béla pipaszárán?
és míg szemeit mereszti torkából a hang,
mint igézet száll-száll...
Füstfelhő kerekedik - körülölel
szelepemen beáramlik, bódít!
Benn átformálódik!
Működik a Nagy Átalakító!
s a füst fojtó gázzá lészen
s a szelepen most kitör!
S mi volt, egyszer csak
tömeggyilkos lesz....
Tán így működött Hitler, Mao, Sztálin
és sok más névtelen és neves hentes és mészáros...
közben Münchenben folyik a csapolt sör...
habja mint kádban a legfinomabb habfürdő nő N Ő
imádott Nő...
2005. október 25