Univerzum

látod drága, hogy fogy a gyertya
már alig pislákol kormosan lobban a kanóc
vége a viasznak, vége a szálnak
elfogy a láng elfogy a fény

ilyen az ember

adott a teste adott az élete...

viaszból alkotott világ
vajon meddig ontja még a fényt
s aztán zuhan mint Ikarosz
s hova ér
mivé lesz addigi teste szépséges alakja

minden nap mi múlik nélküled
csonkolt gyertya
oly sötét a fénye látni már nem lehet
éppen hogy körvonalazódnak körülöttem a testek...

árnyék és fény
csupa játék
nap és szél vágyakozva ölelkezik
szél hátára kapja a ragyogást
hinti szanaszéjjel
nap forrón perzseli a szelet
örök vágyakozó szerelem
eggyé válnának de nem lehet
pillanatokra egymásban élnek
s aztán külön utakon együtt járnak...

játék fény árnyék élet halál
kör a körben körkörösen

egymást fedő álmok vágyak
képzeletek és képzetek

és mindig csak emberből kiindulva
mintha más nem is volna

alapvető tévedés
innen ered minden téves ítélet....
Univerzumként kéne hinni magunkban
s úgy látni az egészet!