A születendő ősz vajúdása
árnyékként vetül a kertre
a nap gyengéden simogatja
az új holnapokra
színeket kever a tegnapok
varázsából
ízek illatok fények
játékos képzelet
öltözteti a tájat
pókháló szálon utazó
fényes szerelmek
nem halnak
belesajdul szívem
a rengeteg szépbe
virágkoszorú simul
fiatal lányok homlokára
búzavirág pipacs
és az elveszett konkoly
búzamezők oltalmában
színes igét hírdet
mámorát a nyárnak
és én elveszetten állok
fáradt szememben
megfakult fények
még a múlt csodáját
éltetnék
de együtt halnak
a pacsirtákkal
a természet vetkezi ruháját
de helyébe újat szőnek már
szeretlek erdő
szeretlek mező
de havas hegycsúcs
te vagy a mindenem
szépséges kéklő
áttetsző tavaddal
gyorsan elnyíló
csodaszép virágaiddal
mikor beköszönt a tél
s minden fehér
akkor éledek én
minden pehelyben
játszi szerelmek kelnek
majd csendesen elülnek a tájon
s késő tavasszal születnek édes gyermekek
2012. augusztus 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése