piros-fehér (öröm és gyász)

és ha elhagysz
jól teszed
minek is az
ki nem szeret
kinek szíve oly fösvény,
hogy önmagát is sanyargatja
nem ismeri szívszerelmet
nem ismeri a kegyelmet
arcán álnok mélyedések
idő barázdai a keservnek
keserű sors
keserű szív
álnok ember
de kegyetlen

elnézem az édest
arcán lázrózsák gyúlnak
keze, aszott keze
védtelen madárként rebben
szívében hála nyílik
ideje az elmúlásnak
ideje a halálnak
véget vetni rettegésnek
véget vetni szenvedésnek
elnézlek édes
vagy már kiterítve
szemem csukva
múltban
látlak édes
látlak
szép vagy és kedves
bőröd fehér
hajad holló
alakod oly karcsú
engedelmes vagy
ellensége önmagadnak
megtagadod a szerelmet
kényszerre
buta vagy
oly buta vagy
dacolj hát
légy ki vagy
ne meszelt bábu
én édesem

ujjaim között piros homok
folyik
pereg pereg
akár a rokka
akár az időkerék
piros homok örök lázban
fehér homok folyam mélyén
fehér patak a neved
kanyarogsz szép szelíden
bunkerek között
halott katonák
pirosak-fehérek
öröm és gyász
távol-kelet

rád gondolok
te ott messze
én kedvesem
téli gyermek
csikó csikó
emlékszel-e


Siersthal, 2019. február 16.

hitet írnék...

Írnék én levelet,
de nincs kinek
szeretnék is
de nem lehet
kifacsart tagokkal
álomtalanul fekszem
karomon a bánat
hűségesen elpihen
szuszogva alszik
s tán hős katonaként
egy képzelt hazáért verekszik

írnék én levelet,
de nincs kinek
nem hallgat meg senki sem
írtam Neked s Neked is
de minden hiába
csukott szemek
bezárt szívek
kalodájába nem jutott el

írnék én levelet
ahogy egykoron
mikor még oly sokan
kísértek utamon
hova lett
minden hova lett
mára csak az ármány
mi hűségesen marad

írnék én levelet
olvasnék Hauptmann-t
Schillert, Csehovot
oh és Thomas Hardyt
na persze
veretes szavak
imaként zubognak
de kinek kell mára
csak röviden
sms-ben

minden hova lett
hova lett
főleg te
te, kiben hittem
kinek hittem
mert hinni kell
mindig valakiben
valamiben
legyen eszme
legyen ember
hit nélkül halott az ember

Siersthal,  2019. február 15.

délutáni levél 1.

esik, gyöngyszemek gurulnak az ablaküvegen,
odakünn zöld a fű,
patakparton kopaszra nyírva a kosárfonó fűzek
Mortimer Shuman énekel.
elolvadok tőle
régi dal.L'accordéon naufrageur (1978)
a sárga ház sötét színbe öltözött,
nemcsak az esőtől
lám hogy átfesti a világos sárgából okkernarancs lett.
meghalt a gazda még hetven sem volt
sír az ég
kanyarogó patakok medre újra vízzel telítve locsog-locsognak
február
tar ágak nyújtóznak az égre tartják a nehézszürke boltozatot
nagy Isten terhe
félresikerült világát emberek háborgatják
sírás a kápolnában
gyászol az élet gyászol a halál
szeretlek téged szeretlek te messzi kedves
nézd kezemben a nagy semmi
de tenyeremben vonalak árulkodnak
jósok megmondják mit hoz a sorsom...
szeretlek kedves te ott messze
vágyam odaszáll de haza már sosem talál
nincs nincs már az az ország melyet otthagytunk
híve hamarosan visszatérünk
s Mátrában boldog békességben élünk
tornácon ásító reggel frissen ébredve madárdalos kikeletre...


https://www.youtube.com/watch?v=qckXl2XYnQE


Siersthal, 2019. február 10.

Végtelen út

Vajon úgy megyek-e el, ahogyan jöttem sírva, mezítelen...
Vajon úgy vágyik a halál engemet vagy én őt, ahogy te engem drága anyám. 
Teltek a napok, hónapok.  Te egyre fáradtabb lettél.  
Az élet annyit gyötört, pedig te szelíd voltál és kedves.  
Lehet ez volt a hibád?  
Anyám, te drága úgy hiányzol!  
Hozzád készülök a végtelen útra.
Gyere, gyere fogd meg a kezem vigyél magaddal.  
Engedd, hogy ott egy másik világban kisimítsam minden bánatod.  
Legyél szabad. szárnyalj, ahogy sosem.  
Végre legyél ki vagy szép szívű anyám!

Siersthal, 2019. február 09.