Markovics Anitának
amikor a bánat
szemed sarkában kucorog
még csak csendes társ
de telhetetlen
és egyre lejjebb és lejjebb halad
eléri pirosló ajkad ívét
és vidáman felfalja
elszorul a szívem
ahogy nézlek
és látom
minden vonásod átadod
annak a telhetetlen bánatnak
ki felfalja lényed
szádon keresztül
betérve szívedbe lakomázni
amikor a bánat
elhagyta szemed
nyomát szobor merevre vésve
indulnék hozzád
szelíd csendesen
vinnék neked napfényes derűt
életre csókolnám sápadt homlokod
de a bánat lett már a hű társad
oly jól tudja te is hűséges vagy...
Siesrsthal, 2019. április 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése