Ruhátlanul

Szél ütötte magányom
utolsó zörgő falevél
hangosan kalimpál
a mézgás könnyet síró ágon

Süket fülek
vak szemek
minden mást
hallanak és látnak

Gúnyos szavak
érett gyümölcsök
súlyosan hullanak
sikamlós a talaj

Már kábítószerré lett
a gondolat
s így csak tovább mérgezném magam
inkább szél hátára hágok...

..édes..

Jánoska Alíz Napló
2010. december 14.


...édes...

szavak varázsa
puhán hull
jótékonyan betakar
lágymelegen
mint őszi vetést
a téli hótakaró
...édes...
magányunkra
csillagokat gombolunk
fényük szemünkben pulzál
milyen szépek vagyunk
tenyerünkben óceán locsog
sorsvonalunk megkövült csigaház
kanyargó íve
szerelmünk benne szunnyad mindörökre
...édes...
elmondhatatlanok az érzések
születnek egyre
s mint hullámok messze-messze
erősítve kioltják egymást
és az az egyetlenegy
a nagy a végső belehal az egészbe
...

Gyuri

Jánoska Alíz Napló
2010. december 15.


Arcok a sötétben
tapogatózom
hideglelések
Gyuri, de sovány vagy
kedved bohó
arcodon ragyogó mosoly
ennyi év után hirtelen előbukkantál
szólsz kedvesen
majd mész azért a vacak lőréért
ami nélkül már nem létezhettél
keverem a jelent a múltat
és mindkettőt
bájos mixer
itt jöhetne a gikszer
de nem kell a rím
annál inkább a rum
konyakban kávéban
és itt a briósban
borzalmas
na persze csak aroma
művacak
mint ez a ... élet
és itt egy vidám jelző kimaradt
volt ki gyakran mondta
s van ki gyakran teszi
ennyi idő után is hallom könyörgésem
kértelek bávatag
jó szó
vajon mit jelent?
Hé, fiú! Gyere velem!
Tudok egy jó helyet
Na mi lesz?
Lassan a testtel!
Ne olyan hevesen.
Azt hittem írni fogok
de maradtál csak emlék
Gyuri, annyira bánom, hogy
nem voltam többet veled.

Kátya és Eszter

Jánoska Alíz Napló
2010. december 16.

Hideg

lélekdermesztő

testfagyasztó

elnézem az ablaküveg

jégvirág-hímezte mezejét

milyen szép

fázósan összerezzenek

elröppent a csuszka

magot hintettem neki

s hívtam

félősen szelíd

odébb az erdő alján

békés ágra talált

vár

becsukom az ajtót

mindjárt visszaszáll

vajon a szerelem merre lel meleg otthont

kihunyt parazsán a szívnek tovább nem didereg

szelídíthetetlen

minden bújásában hűtlensége pihen

oly hamar hamvad

nézem a szénégetők kormos arcát

szemükben csillan a fény

rakják ügyesen azt a tüzet

mindig izzik, de sosem ég...

mivé lesz a fa

bevillant egy másik kép

a kazlak emberből vannak

oh, Istenem

mondd, hogy lehet

filmezték őket

MOZI

kirakat-világ

s már Karády búg

szegény

őt is megtagadták

elveszek mindig és mindig

gondolataim erdejében

s folyton ugyanoda térnek vissza

sárgán ágálnak a csillagok...

én Kátyám és Eszterem

s mikor nyílik a Dávid liliom

szememben tüzek táncolnak

szívem korhadt dobbanása

újra és újra ott Varsóban

lepusztult bűzős gettóban

egy eljövendő új világnak

veri a ritmusát bárhogyan is...

Chyprus

fázósak a reggelek
s nem ölel a két kezed
álmaim sivár tengerén
a képek elvesztek feketén
s remény sincs, hogy a színek
életre kelve életet fessenek
a létezés elszürkült egén
minden piszkos fehér
minden szürke fekete
mint egykor ott a furcsa országban
mi lehetne szép
maga a csoda és mégis vérszaga van
ezer dracula járt tán ott és szívta az életet
de nem csak ropogtak a fegyverek
és ki a golyókat szórta emberi lény volt
de most vajon mi ha még él?
ciprus ciprus ciprus
karcsú minaretek
kiszáradt folyó meder
szögesdrótok
őrbódék
állnak a katonák
sötéten néznek rám
géppisztollyal
és én farkasszemet
nézek velük
s kinyújtott karral
rájuk ontom mosolyom fényét
nem félek csak csodálkozom

XX.század büszkének vallt civilizáció
és mint egykor az őrületkor
most is állnak szögesdrótok
most is gyilkolnak
minden kevés
semmi nem feledteti
az öldöklést
a vérszomj elő- és előtör

ember te teszed ezt
megyek a kihalt utcákon
valami jeges borzadály
tekeredik szoknyám köré
a lenge szélben libbenni
sem mer
ő fél nem én...
ciprus ciprus ciprus
te csodaszép
hallod e szavam
ciprus
meseország
locsogó tenger
vízcseppfények
táncoló mennyország
nevető pokol
együtt minden
ember ott járt
én meg csak állok
szememen furcsa
hályog
látok vagy nem látok
egyremegy
elmében sikolt a múlt
üszkös fadarab
üszkös seb
zokogás
árvák
özvegyek
elesettek
és most az utcán
ahol a vér mint patak
csorgott
füst száll
sül a pecsenye
arab módon az utca él
a ház benn ásít
félhomály

levélke

2010.12.30.


hiánnyá dermedt csended
olyan rossz
mindig vágyom valami hangra
valami jelre
s bár tagadom
hogy is lehetnék
a másik mosolya nélkül
szűk marokkal ne mérd
hisz semmi az
de kényszerre se ránduljon a szád
nézd szemembe homály szökött
lehet valami könny...
de mindent tagadok
felemelem fejem
dacolva nézek az égre
honnan semmi üzenet
ölelem a végtelent
pedig csak egy parányi szeglet
mire vágyik bolond szívem
egy picinyke zug
hol a szeretet honol
simogató lágy szavak
fénylő mosoly
ölelő kar
s akkor végre lehajtom
elnehezült fejem
véget érhet ez a földi lét
kín szenvedés
elveszett az Örömök Kertje
pedig milyen szép mese
oh hol vagy Várnai Zseni
igaz hited átfestik rossz emberek
ahogy mindenki másét
mondd miért
elindultak az ujjak
verik a billentyűket
kerekednek a gépbetűk
miközben beszárad a tinta
sárgul a papír
éhen hal a szeretetre szomjas szív
mert minden csak kirakat
játék az élet
és a tét ugyanaz
hát mondd hogy lehet játszani a játékot
véreskomolyan
sírások szállnak az égre
vagy le a pokolba
már ha van bármelyik is
és újra a kérdés
létezünk-e
vagy minden vízíó
és valami Egyetlen ki vetíti az összes álmot
temérdek szenvedést
de miért
oh mondd miért
és még gömbölyíteném a szavakat
de oly értelmetlen oly üres
hol vagy hát okos lány
hol a szitád

levél

elment
s mintha elvitte volna a napfényt
a szívemben is valami furcsa bánat honol
hirtelen egy hideg fuvallat járta át testemet-lelkemet
mintha megdermedtem volna
süttői márvány
életet csak egyetlen szobrász lehelhet bele
kinek tenyerében a vonalak
a márványban mozdulnak...
mintha volna meleg szíve egy s ugyanaz...
mi ez a vágy
mi ez az üres csordulás

tejesköcsög
tejcsarnok
hajnalok
zörgő szekerek
rajtuk tejesbödönök
álmosan hunyorog minden még
csak a tej melege árad
a szív egy véres húscafat
mégis törékeny üvegpalota
benne futnak  érzéserek
hol szelíd folyók
hol mindent elsodró vad folyamok
tavaszi áradás
zajgás
Istenem
újra futnak a nyírfák
én mindenem
s mikor Önre gondolok
összefutnak a szavak
jóízű aludttej
karéj kenyér
búbos kemence
és az a fateknő
teli kovászos tésztával
két dolgos kar dagasztja
könyékig feltűrt lenge ing
ráncos szoknya
kendő
s egy kíváncsi tincs
mi libben
s mókásan mozdul a száj
fújja, felfújja
fel s el...
és már rég a rétestészta
nyúlik a nagy asztalon...
Kedvesem mögöttem..
átöleli derekam
nyakamra csókot csen
odakinn lustán mozdul a tél
még csak most kezdődött
hosszú az útja
most mégsem várom a tavaszt
mi feloldja...
hisz a tél üzente
szíve szerelmét
oly melegen
oly melegen
rakhatnám vele a búbos kemencét
ontaná a forróságot
miközben vörösfenyő illat árad
apály és dagály
égi rend
veled a szerelem kedvesem

Vagyok, mint fagyasztott virágok

még nem is éltem
bimbónyi létem máris
jégszekrénybe zárva
s mikor ajándék-fényre értem
pillanatnyi öröm után
megadóan hajtottam le fejem
maradtam összezártan
sziromruhám pompáját
senki sem láthatta
még csak magam örömére sem nyílhattam
létezésem titkát örökre temetem
potyogó szirmaim fél utat sem mutatnak
mégis volt kit megérintettem

tulipán
piros tulipán

Vízió

Jánoska Alíz Napló

2011. január 11., kedd 10:17

Fényes szaténban keringőzik
a fekete köpenyes jegyszedő
Valkűrök rohannak a székek között
Diótörő álmodik
Csajkovszkij helyett
ma bizony Andersent szereti
Valaha egyszer nyalka huszár volt
Szemében huncutság
Tarisznyájában szép szavak garmada
megtörendő diók üzenete
Jómagam Szving(et járok) mindhalálig
elsötétül a szemem
pirkadat és lángtenger
Állandóan vetítek
Poklok tornácán ér a virradat
hiába hunyom le szemem
egyetlen ismétlődő strófa
mit bennem mozgat a képzelet
ami olyan valós,
hogy még az égett hús szaga
is marja  szívemet...
Ne érts meg!
Oh, ne érts meg!
Lenge lét - léha szajha
folyton mással
Hiába tagadtál meg
mit belém karcolt veled az idő
felülírható, de ki nem törölhető