Szél ütötte magányom
utolsó zörgő falevél
hangosan kalimpál
a mézgás könnyet síró ágon
Süket fülek
vak szemek
minden mást
hallanak és látnak
Gúnyos szavak
érett gyümölcsök
súlyosan hullanak
sikamlós a talaj
Már kábítószerré lett
a gondolat
s így csak tovább mérgezném magam
inkább szél hátára hágok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése