Kátya és Eszter

Jánoska Alíz Napló
2010. december 16.

Hideg

lélekdermesztő

testfagyasztó

elnézem az ablaküveg

jégvirág-hímezte mezejét

milyen szép

fázósan összerezzenek

elröppent a csuszka

magot hintettem neki

s hívtam

félősen szelíd

odébb az erdő alján

békés ágra talált

vár

becsukom az ajtót

mindjárt visszaszáll

vajon a szerelem merre lel meleg otthont

kihunyt parazsán a szívnek tovább nem didereg

szelídíthetetlen

minden bújásában hűtlensége pihen

oly hamar hamvad

nézem a szénégetők kormos arcát

szemükben csillan a fény

rakják ügyesen azt a tüzet

mindig izzik, de sosem ég...

mivé lesz a fa

bevillant egy másik kép

a kazlak emberből vannak

oh, Istenem

mondd, hogy lehet

filmezték őket

MOZI

kirakat-világ

s már Karády búg

szegény

őt is megtagadták

elveszek mindig és mindig

gondolataim erdejében

s folyton ugyanoda térnek vissza

sárgán ágálnak a csillagok...

én Kátyám és Eszterem

s mikor nyílik a Dávid liliom

szememben tüzek táncolnak

szívem korhadt dobbanása

újra és újra ott Varsóban

lepusztult bűzős gettóban

egy eljövendő új világnak

veri a ritmusát bárhogyan is...