2011. január 20., csütörtök

Kátya és Eszter

Jánoska Alíz Napló
2010. december 16.


Hideg
lélekdermesztő
testfagyasztó
elnézem az ablaküveg
jégvirág-hímezte mezejét
milyen szép
fázósan összerezzenek
elröppent a csuszka
magot hintettem neki
s hívtam
félősen szelíd
odébb az erdő alján
békés ágra talált
vár
becsukom az ajtót
mindjárt visszaszáll
vajon a szerelem merre lel meleg otthont
kihunyt parazsán a szívnek tovább nem didereg
szelídíthetetlen
minden bújásában hűtlensége pihen
oly hamar hamvad
nézem a szénégetők kormos arcát
szemükben csillan a fény
rakják ügyesen azt a tüzet
mindig izzik, de sosem ég...
mivé lesz a fa
bevillant egy másik kép
a kazlak emberből vannak
oh, Istenem
mondd, hogy lehet
filmezték őket
MOZI
kirakat-világ
s már Karády búg
szegény
őt is megtagadták
elveszek mindig és mindig
gondolataim erdejében
s folyton ugyanoda térnek vissza
sárgán ágálnak a csillagok...
én Kátyám és Eszterem
s mikor nyílik a Dávid liliom
szememben tüzek táncolnak
szívem korhadt dobbanása
újra és újra ott Varsóban
lepusztult bűzős gettóban
egy eljövendő új világnak
veri a ritmusát bárhogyan is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése