levél

elment
s mintha elvitte volna a napfényt
a szívemben is valami furcsa bánat honol
hirtelen egy hideg fuvallat járta át testemet-lelkemet
mintha megdermedtem volna
süttői márvány
életet csak egyetlen szobrász lehelhet bele
kinek tenyerében a vonalak
a márványban mozdulnak...
mintha volna meleg szíve egy s ugyanaz...
mi ez a vágy
mi ez az üres csordulás

tejesköcsög
tejcsarnok
hajnalok
zörgő szekerek
rajtuk tejesbödönök
álmosan hunyorog minden még
csak a tej melege árad
a szív egy véres húscafat
mégis törékeny üvegpalota
benne futnak  érzéserek
hol szelíd folyók
hol mindent elsodró vad folyamok
tavaszi áradás
zajgás
Istenem
újra futnak a nyírfák
én mindenem
s mikor Önre gondolok
összefutnak a szavak
jóízű aludttej
karéj kenyér
búbos kemence
és az a fateknő
teli kovászos tésztával
két dolgos kar dagasztja
könyékig feltűrt lenge ing
ráncos szoknya
kendő
s egy kíváncsi tincs
mi libben
s mókásan mozdul a száj
fújja, felfújja
fel s el...
és már rég a rétestészta
nyúlik a nagy asztalon...
Kedvesem mögöttem..
átöleli derekam
nyakamra csókot csen
odakinn lustán mozdul a tél
még csak most kezdődött
hosszú az útja
most mégsem várom a tavaszt
mi feloldja...
hisz a tél üzente
szíve szerelmét
oly melegen
oly melegen
rakhatnám vele a búbos kemencét
ontaná a forróságot
miközben vörösfenyő illat árad
apály és dagály
égi rend
veled a szerelem kedvesem