Julien Dupre

távlatok
sziszegő nyár
zizzenő ősz
lebbenő tavasz
csillogó tél
évszakok varázsa
lüktet megfáradt szívemben
szemem előtt képek vonulnak
utaznom sem kell
s bejárom e kies földet
parányi szűk teremben
egyszerű az ember
csak tesz mindent bonyolultá
hiszi hogy lehet nagy
midőn parányi törpe
az élet lágy folyam
elringat
örök álomba
anyám sírját sosem láttam
nem is sír az
(sír -sír!)
csak egy urna
rideg-hideg
pedig tűzben égett...
kergetőznek a képek
mennyi festmény
mennyi élet
bárhogy nézem
mindig a régmúlt tör fel
mikor még az ember
nem szégyellte a munkát
bár van ki nem ismerte...
amikor még voltak
igazi rétek
igazi kaszálók
igazi betakarítások
amikor csak emberláb
és a dolgos lovak
tapodták a földet
nem több mázsás nehezékek
amikor nem szemétbe
de haszonba kerültek a dolgok
bár akkor is voltak kik éhen vesztek
egy festmény
folyton egy festmény
lebeg szemem előtt
oly szép
oly magasztos
ringó búzatáblák
kaszáló legények
marokszedő lányok
hol vagy Julien Dupre
...


Siesthal, 2018. február 26.

reggelek fázós melege

álmomban vissza-vissza térek
ébren már feledtem
álmomban még kék az ég
és ragyognak a csillagok
ébren csak szürkét lát hályogos szemem
pince, odú
hideg mélységek
szeretet lángja hova lett
szemed tükrében
(milyen elcsépelt)
láttam egykoron a jövőt
mit közben átfestett az idő
bogarászom a lehetetlent
csokorba rendezek
minden elveszett múlt-képet
ugyanazok mik feltörtnek
buzgár...
emlékek
Süttő
Egerág
Kisherend
kimerült a sor
de épp elég
oly színes
oly szép
hív a Duna
hív a sziget
hív a csalános kanyargó kispatak
veremben a jég
Kisherend
és tejcsarnok
reggelek fázós melege
tehenek
szemükben lágy oltalom
kezem nyugszik melegségükön
Ágnes néni
szerelmek akkor még nem érintettek
bár ki tudja
hisz ez is az
a szó oly bolondos
mindig mást takar
értelmezni csak az tudja
ki nyugszik benne...
vagy sem

Siersthal, 2018. február 26.

lázfolyam

...és ha Hozzád érkezem
nem lázong többé a szívem

*

forró homlokom
verejtékgyöngyöket sír
Te ott állsz ágyam felett
hűs kezed simítja
gyötrő rémeimet
lehunyt szemem alatt
rónák vágtatnak
örök hómezőkön
sírok a süvöltő széllel
te ott vagy
csontsovány ember
falod az elfagyott káposztát
még volt egy kevés
aztán hazatértél
sok-sok év múlva
s ő nem ismert meg
te azóta nem eszel káposztát
ő azóta még árvább
de én megszülettem
rácsos ágyamat
hatalmas horgolt terítő borítja
Édes óv ...
ő horgolta a HÉV-en
munkába jövet-menet
dupla ágyat takarta
s még mennyi mindent
én bizony imádkoztam
minden este
és vártam hű szeretettel
térjenek haza
ők
kik voltak alkotóim
tarsolyukban friss meleg
nem más mint a
szeretet
hiányzik
így is
úgy is
és árva lettem
fordulok a múltba
emlékek szivárognak
megülnek
kicsiny gödrökben
a képzeletben
érdekes
halovány ér
lázasan iparkodik
a nagy folyamba
a közösbe együtt utaznak


Siersthal, 2018. február 23.

már régen

Már régen nem írok levelet Neked (se)
már régen nem kötök
se barátságot
se ruhát
se szerelmeket
kerestem valamit
vagy sem
de az biztos semmire se leltem
veled sem futok
lázas éjjelen
lobogó szerelemért
érintés lángjáért
halott szívem
olyan fekete
mint apám tüdeje
ott fenn a dombon
kedvenc kórházában
valami löttyben
rémkép
elfüstölt áldozat
cigaretta marta
vérfekete lyukak
én nem írok levelet
nincsen kinek
mindenkiben csalódtam
szól a dal
bennem
hiányt sem patkolok
jó az úgy is
foszlik a bánat
felhőn ülve lógatom lábam
utaztam messzire
nem hívott senkisem
- bár ez nem igaz -
hívtál
hívsz
de nem megyek
olyan más vagy
nem tupírozom magam
sem a hajam
már alig van
üresen kattog
a lét
elmegyek
elmegyek
el me gyek
el me
el

Siersthal, 2018. február 20.

álomba ringató

ma keserű virágok kornyadoznak
bús szívemben
ajkamon kifakult remények
szavaimból bánat hullik
de holnap
napsugár-fésű fényesíti
méz csurran
dal fakad
melegség járja át
halódó lényem
még egy utolsót lobban
a remény
s engem felemel
magasba emel
tündér fátyla
széppel borít
e csodás létnek
hol a természet
mindenek anyja
karjára vesz
útján ringat
átjár
mégegyszer friss meleggel
tavaszt lobbant
kifakult vén szívembe
szeretés szikrája lobot vet
mosollyal ajkamon
halk sóhajjal

megtértem...

Siersthal, 2018. február 16.

Hozzád megtérek

én csak Hozzád térnék
ezerszer és szelíden
mégis mindörökkön
én Hozzád térnék
s bár már csak
gondolataimban leledzel
mégis-mégis
szorítom kicsiny kezed
nézem édes mosolyod
örök szomor szemedben
szerettél
de sosem is beteljesültél
elvették Tőled
kihez húzott szíved
erőszak, kényszer
kötötte frigy
mi sírodig kísért
hogy fáj
nekem fáj
ki többet kaptam az élettől
s Neked mégsem adtam
csak míg voltam gyermek
vittem Neked virágot
minden jeles napra
ott az a bolt a Csömöri úton
hol hortenzia és ciklámen
pompázott a kellemes
hűs hidegben
és az a szag
tömény föld és virágillat
no meg valami mi csak ott volt
nevesíthetetlen
szomor mosoly
lézeng ajkamon
emlékezés virága nyílik
bánatos szívemben
mára minden emlék
és én öntözném
ne hervadjon
de mit tehetek
hogy ilyenné lettem
s még ezt a csodaszép
emlékvirágot is feledem
táplálni szívem mélyén
a szavak is egyre fakulnak
kutatom-keresem
s addig még jó
mert legalább erre törekszem
pedig érzem
közben egyre hullik-mállik
az emlékezetem
s már csak üres mosoly
fakul homályosuló szememben
az élet mit adott szépen vissza is vette
helyébe már semmit sem vetett
lettem önmagam kifakult árnyéka
néma kísértet
holnap már végre
Hozzád megtérek

Siersthal, 2018. február 16.

Édes

Ma Adyt szerettem
de ne félj Attila
Te maradsz az Isten
bóklászok verssorok között
remélve értelmet nyernek a tegnapok
és dúsan terített asztalon roskadozik a ma
ki nem dob semmit
hagyja az utódokra
ma Adyval álmodom
szép magyar életemet
kedvemet faragom
megannyi verssel
és hogy mégis csak szomorkodom
tehetek én róla
hisz magyarnak születtem
bár vérem igen színes
keveredik benne
minden népből
egy derékhadnyi...
mégis-mégis
Édesem ajkáról
csorogtak a legszebb szavak
anyám, Te kék szemű
szelíd tündér
ki odafenn kószálsz
a selyem réten
kezedben édes kalpagod
hosszú szoknyád
bokád körül lengedez
ajkadon réveteg mosoly
vágyad örök titok
életed temetted élve
Édes
mézízű szavaid
annyira hiányoznak
látod lettem
hontalan magyar
mióta Te nem fogod kezem...


Siersthal, 2018. február 16.

délelőtti levél Neked * odaát

gondolatban ezerszer Nálad jártam
de minek is mutogassam bús orcámat
búm s bajom a sűrű gondok mellett
csak holmi léhaság
mi fáradtan dől az ágyra
egy áttáncolt éjszaka után

odakünn vékonyan hullt az égi áldás
fehér ruhája oly sápatag
mint halott anyám orcája
a régi ágyon
hol már oly régen nem érintette apám keze

szertelen szerelmek elfutottak
mozdony dohog
csillagfüst száll az égre
E-GE-RÁG
E-GE-RÁG
zakatol a kerek
hej Te szénrakó dolgos kéz
most aztán igazán ne pihenj
rakd azt a tüzet
nincsen pajtás
csak a dal
csak a nóta
mi ficánkol emlékeimben
rakd meg pajtás
hol vagy pajtás

szerelmesek a vakondok
túrnak
halmok itt
halmok ott
feketék
sárgák
vörösek
földje válogatja
tetejükön fehér sipkák
hópamacsok milyen árvák

odébb kanyarog a kis patak
felvertem a vadakat
kacsák azok biza
nem holmi vicsorgó vademberek
hangosan
méltatlankodva
tovaillannak
félik e világot ahogy jómagam

az elébb még csupa dallam voltam
csupa szó
de közben
hámból kifogyott minden gondolat
kapaszkodó kezem
markolja a semmit
nézd csak
félúton megállt
milyen merev
milyen merev
anyám arca
kiterítve fekszik
végre tán boldogan

és most hogy már nem írhatom ugyanazt
mik az előbb még oly élők voltak
hagytam szaladjanak az újak
mert mindig más tör előre
gyomorrontás
kihányom a múltam
ne mondd kedves
szép az
bennem csak fellegek tornyosulnak
mézes szavak nem csordulnak
pár csepp méz
mily keserű
fekete-fehér
nem majakovszkij
se nem billentyű fosztott
régi zongora...
dalolj
dalolj csak
te édes
te árva
te mostoha gyermeke
e kies földnek
bánatod holnapra
oly törpe
hogy már-már láthatatlan

gyere
gyere
forog a világ
hova lett a zsuravli
hova lett a legszebb hang

anyám
apám
a vágyam veletek halt
járok élő kísértetként
nem tartanak a tegnapok
nem tartanak a mák
foszló szivárvány
magányom lyukas zsákban
útjelző
vajon honnan hova
te élet
te édes mostoha
vegyél vissza mindent
mit adtál hol bőven
hol fukaran

vajon várnak-e rám odaát?

Siersthal, 2018. február 11.

reggeli levél neked * valamiről mi bennem motoz

rám lehelt a tél
vagy megérintett
a tél lélegzete
jégvirágos ablak
mosókonyha
jégvirágos szó
fagyott lélek
álomtalan álom
megfejti Jung
tél
bűbájolás
varázsolás
szokások
zsákba varrt emlékek
tiltások
enigmák
bevésett szabályok
hágd át
hágd meg
mint Egerágon
a falu végén
a csődör a sok kancát
láttam
egyet
de sokat mondok
mondok
dokk
kikiötő
a hajókat kilövik ugye
félelem
zajló jéghegyek
emberek
üres szívek
zombik
kétlábon járó agyhalottak
félelem
fél elem
félelem bére
nem a nyugadom
halmozodó rettegés
mesélj
nagymama
mondd kérlek nagypapa
más volt
más
más lesz
más
almás
mismás
mismás
volt egy leves
volt egy szerelem
volt egy élet
volt
Volt
fizika
kémia agylebeny
zubony
kényszer
nincs sárga ház
nincs sárga csillag
van tagadás
csillagosok katonák
sárga nárciszok
Heller Ágnes
de ő egy másik Ágnes
kihagy
kihagyok
elakadok
lélegzetem Napra dermed
aranycsík kószál
halott
hal ott
végre vége
kondenzcsík fut az égen
oszlik
bomlik
temetetlen holtak
szerettelek élet
lehet
csak elmúlt
a múlt
bevarrtak
foszló lepedő
nekem szerencsém volt

vége

Siersthal, 2018. február 07.

levél Neked - ír (mag)

a múlt peremén járok
tovább most sem jutok
kerítés itt - kerítés ott
vajon kívül vagy belül vagyok

emlékek garmada
ázott szénaboglya
egerek szaladnak
macskák álmodoznak

a múlt pereme
vajon mivel is határos
utat rendet
miért nem vágok

tűnődöm milyen is volt
az a léckerítés
mi az öreg házat
óvta-védte kirekesztve

anyám pöttyös ruhája
lágyan száll a szélben
fekete haja hova lett
ajkán vöröslő rúzs elenyészett

imát is mormolok esténként
mint régen
mondom értük kik már
ki tudja hol járnak

a mennyezet egy valódi tárlat
szobrok képek ékítik
akna találta a háborúban
s én mind elneveztem

oh te finom fekete szőlő
othello te édes
mohón faltam
s mind kiadtam

gyermekkor keveredik
nagy üstben főznek
netán patyolat ruhát
kavargatnak

anyám hívlak
apám hívlak
s mind kik már
csillaggá lettetek

szívem szorít
oly nagyon fáj
a múlt mi nyomja
nincsen rá ír


Siersthal, 2018. január 14.

téli bérc

... és én már nem írok
nem is beszélek
keresem a csendet
de nem lelem
hallgatásomban
zajok tornyosulnak
szívemben méreg
ereim fájón duzzadnak
rögök születnek
engem temetnek
föld ne boruljon arcomra
régi vágyam leljen otthonra
ott fenn a kék hegyek ormán télen
hófedte bérc te légy
örök nyughelyem
és az a kék enciánka
mit annyiszor daloltam
takarja semmit nem látó
alvó szemem
mormoták szerelmes füttye
legyen gyászindulóm
végre végre hó fedi
borongós sóvárgó álmom


Siesrthal, 2018. február 06.