Julien Dupre

távlatok
sziszegő nyár
zizzenő ősz
lebbenő tavasz
csillogó tél
évszakok varázsa
lüktet megfáradt szívemben
szemem előtt képek vonulnak
utaznom sem kell
s bejárom e kies földet
parányi szűk teremben
egyszerű az ember
csak tesz mindent bonyolultá
hiszi hogy lehet nagy
midőn parányi törpe
az élet lágy folyam
elringat
örök álomba
anyám sírját sosem láttam
nem is sír az
(sír -sír!)
csak egy urna
rideg-hideg
pedig tűzben égett...
kergetőznek a képek
mennyi festmény
mennyi élet
bárhogy nézem
mindig a régmúlt tör fel
mikor még az ember
nem szégyellte a munkát
bár van ki nem ismerte...
amikor még voltak
igazi rétek
igazi kaszálók
igazi betakarítások
amikor csak emberláb
és a dolgos lovak
tapodták a földet
nem több mázsás nehezékek
amikor nem szemétbe
de haszonba kerültek a dolgok
bár akkor is voltak kik éhen vesztek
egy festmény
folyton egy festmény
lebeg szemem előtt
oly szép
oly magasztos
ringó búzatáblák
kaszáló legények
marokszedő lányok
hol vagy Julien Dupre
...


Siesthal, 2018. február 26.