Az öregember a ház előtt ült.
Hátát a falnak támasztotta.
Arcát a bimbódzó tavaszi Nap felé fordította.
Hályogos, alig látó szemét lehunyta.
Már nem hívta az édesanyaföld.
Zavaros elméje összevissza kószált a múltban
mikor még fiatal volt és a rizs földön dolgozott napot s éjt.
Gondolatban illatos teát szürcsölt.
Fogatlan szájából kilátszott fonnyadt ínye.
Nyammogott, cuppogott.
Nagy szegénységben éltek mindig.
Felnyögött, fájdalom járta át szikár vén testét.
Hirtelen kinyújtotta göcsörtös ujjait
majd szorosan megmarkolta a semmit.
Felhördült és visszatért oda ahonnan vétetett.
Siersthal, 2018. április 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése