harmatfényben fürdik lelkem
ma versekben életre keltem
ádáz napok keménysége
most nem szorítja
bús szívemet
a vers, mint napfény
végigömlik lelkem falán
fényességgel tölti el
oly nagyon szomjas szívem
öröm - micsoda szó
tán a boldogság megannyi köve
öröm - ódát zengene
ha engednék
ha engednék
nem lenne
annyi üres ember
mind értelemre nyerne
tavaszi szél kacagva szalad
virágillatot söpör végig a tájon
idill
szívem kitárulkozik
magamhoz engedném a hétköznapokat
de akkor újra csak fekete fellegek
gyűlnének szívem falán
és elveszteném a boldogság fonalát
szerettem
mily nagyon szerettem
volt nekem barátném
s tán barátom
mondd hova lett
minden hova lett
az idő a vén kerítő
vihogva mint valami
fogatlan bába
fuldokolva elnyelte
"engedd magadhoz a gyermeket"
légy gyermekké tenmagad
nincs tekintély buta felnőtt lét
gyermek gyermek kacagó ár
fény ömlik szét a tájon
édes mosolyok ontják
gyermek gyermek
titeket szeretni kell
feltétel nélkül
magáért a létért
Siersthal, 2018. április 16. - 9:17
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése