levél Neked * reggelente

szűk a terem
egy kis ablaknyi
régi ház
öreg ház
"napóleoni"
ahogy mondják erre
szépséges lorraine-ben
a parányi ablakot
még virágok és picinyítik
sárga karácsonyi kaktusz
dagadt bimbókkal
(persze duzzadt, de így édibb)
miközben már három virág
csodálkozva a fényre tárulkozott
még Mikulás sincs
sietnek
mint minden
már karácsonyi édességek tolonganak
az üzletek polcain
minek
de tényleg
aztán egy szegény pálmafácska
kit már behoztam kintről
a pár rossz napnak engedelmeskedve
pedig azóta hét ágra süt a Nap
főleg szemben
mert mindig a szomszéd kertje ...
és egy kép
nem nagy épp az üveg aljáig ér
egy tanya hófedte mámorban
imádom
nem hiába születtem jeges januárban
és tekintetem tova engedve
eme szürkésfehér monitorról
látom a csodát
szemben vidáman sétálnak a napsugarak
ölelnek lombokat földet füvet
az ősz keze már fodrászkodott
de igen ügyetlen
úgy fest hogy közben tép is
aranylombok és csupasz ágak
szépséges a vidék
a falu
bár már nem tejszagú
széljárástól függően
lehet elég szúrós
midőn fentről a dombról
alázúdul a tehenes silóillata
na de most a kertben járok
máséban
nekem nincs
ott maradt jarlesban
mára már csupaszon
és most a Nap is elbújt
tán a szomorú gondolat mi befedte
a borbolyák véres könnyeket sírnak bogyók gyanánt
levelük is csodás
vérsötéten keretezik az üde zöldet
dolgozik a vakond
friss mini dombok szerteszét
mily szorgos
a kis patakot benőtte a gaz
nincs gazda
messze
elszállt felettük az idő
otthonba kerültek
bezárva a magas emeletre
milyen is lehet
kerttől fosztottan élni
mindent hátrahagyva kiszolgáltatottan
és lám a Nap mintha vidítani akarna
újra beragyogja a kertet
aranyló fényével füröszti a lelkem

ölellek


Siersthal, 2017. szeptember 30.

levél Neked * előbb

még aranylott a reggeli Napfény
mostanra fázós szürke az ég
jégcsapok az ujjaim
kint jártam
gondoskodtam a madarakról
rengeteg cinke csúszka keresi
a könnyen jött eleséget
a vörös pofátlanok tán már odébb álltak
háztetőkön recsegnek a rozsdásfarkúak
élénk rugózások közepette
világi
aztán meglátogatom a konyhámat
ami igaziból nem konyha
csak kineveztük
mint a sok tárca nélküli minisztert....
amúgy köszönöm megfagyok
csak egy v betű differencia
és mennyire más
de ez is az is még fennáll
ezek a bizonyos tényezők
mik többek között az élet jelei
s mert nem vagyok veled
hát elmondom neked
a pillanatnyi kacskaringóimat
most éppen nem őrzik a nyár illatát
szipogok
közelít a tél
pedig az ősz ki itt téblábol
az előbb konstatáltam is
felettünk a dombon
mily szépségesek a fák
a fenyők zöldje még jobban kiemeli
a lombos fák rőtülését
rőt ülés - hümm
játék
most megyek
melengetem a kezem
munka
kassák
érettségi
dolgozat
minden más
másság mindene

ölellek

Siersthal, 2017. szeptember 28.

levél Neked * írni és nem beszélni

jean ferrat énekel
que serais-je  sans toi
és igen
hogyan is
de már másik dala szól
deux enfants au soleil
gyönyörű

nagyon szeretem őt
de már elutazott
átutazott a holtak birodalmába

ma France...

és én a csodák ellenére
is
lelombolództam
hisz Neked még az árnyékod sem vetül ide

várom
várlak
reggelente
mikor itt gőzölög a forró
illatos feketém
de most is mikor már
engedve valami vágynak
egy kis csésze forró kakaót iszogatok
közben járnak az ujjaim
és a gondolataim
persze befogni nem tudom
szabadok
akár a le nem igázott vadlovak

én mindig írnék
mert írnék
a szó csak leírva barátom
kimondani már nehéz
nem szégyen
mert hallotam már olyanról is
ez valami más
nem is tudom
vannak hallgatag emberek
de ha tollat ragadnak
ömlik a szó

hát valahogy így vagyok én is

és ferrat megint:


"Enfin enfin je te retrouve
Toi qui n'avais jamais été
Qu'absente comme jeune louve
Ou l'eau dormante au fond des douves
S'échappant au soleil d'été

Tu peux m'ouvrir cent fois les bras
C'est toujours la première fois

Absente comme souveraine
Qu'on voit entre deux haies passer
O toi si proche et si lointaine
Dès que l'amour file sa laine
Entre nos doigts désaccordés"

Siersthal, 2017. szeptember 27.

csak még egyszer

eső áztatta föld
mézelő illatok
nehéz földszag
édesebb mindennél
csalán
patakpart
baranya
egerág-kisherend
feltörő emlékek
nyarak
végtelen kukoricaföldek
apa nyakában utat törünk
kicsi házba megérkezünk
semmihez sem hasonlítható ízek
olyan tejeskávé nincsen
és az a kolbász
Istenem
ha még egyszer gyerek lehetnék
és apám nyakába ülhetnék...

Siersthal, 2017. szeptember 22.

modernizált bárányok

áldozati bárányként
nem Húsvét szigetén
vadbaromságokkal etetnek
felpuffad hasam
pedig csak a mérgét nyelem...
mi lesz velem
bégetek
hosszú a sor
már be sem férek
más tészta hogy nem is szeretnék
ha ez ilyen egyszerű lenne
élni vagy halni
koncért gyilkolni
jaj Istenem
mit tettem magammal
miért is hallgattam
csak bégettem bégettem
birkamód ijedtem
egymást taposva
gázoltunk sorokba
hómezők
temetetlen katonák
minden ismétli önmagát
modernizálva

Siersthal, 2017. szeptember 22.

Vérszomjasak

a tegnap átszakadt gátja
ma korlátot szab
meghurcolt gondolatok
zsákba varrtan vergődnek
szabadulnának, de nem lehet
kínszenvednek hamarosan
furkósbotokkal verik
a volt könyvégetők
barbár rombolók hada
lincselésre vágyik
legyen ember
legyen gondolat
csak legyen áldozat

Siersthal, 2017. szeptember 20.

felhőben

morcona ősz
mérgesen pipál
bodor felhőket ereget
dunnába süppedt a völgy
vízcseppek remegnek
fénylő szemükkel
vágyakozva néznek a dombon túlra
ott tán még süt a Nap
nem kell dideregni
vacogva megbújni
megfáradt levelek
halk zizzenéssel
alá hullnak
temetve a nyarat

Siersthal, 2017. szeptember 20.

emlékezés-paletta

emlékezés-palettán
csupa rozsdás folt
minden féltve őrzött pillanat
már ennyi sincs
folyóparton libák kacsák
és egy kis kocsma
de csak a bazárban
szólt a harmonikaszó
megbabonázott
nem vágyom a Szajna után
ahogy Párizs sem az otthonom
falu a minden
de már a harangok is másként szólnak
félek (de nem)
elavultam
végleg
más világban éltem
és most csak élnék
de nincs terem
elherdált életem
már csak utolsókat rúgja
egye fene
pedig...
mikor az erdő átölel
úgy érzem
megállhatna a pillanat
lehet ez is egy örök emberi vágy
az emlékezés-palettáján
már rozsdás foltok sincsenek
emlékezés-palettán
csupa rozsdás folt
minden féltve őrzött pillanat
de már ennyi sincs
folyóparton libák kacsák
és egy kis kocsma
de csak a bazárban
szólt a harmonikaszó
megbabonázott
nem vágyom a Szajna után
ahogy Párizs sem az otthonom
a falu volt minden
de mára a harangok is másként szólnak
félek (de nem)
elavultam
végleg
más világban éltem
és most csak élnék
de nincs terem
elherdált életem
már csak utolsókat rúgja
egye fene
pedig...
mikor az erdő átölel
úgy érzem
megállhatna a pillanat
lehet ez is egy örök emberi vágy
az emlékezés-palettán
már rozsdás foltok sincsenek


Siersthal, 2017. szeptember 19.

Levél Neked * Reggeli hideg

csakúgy hirtelen
szárba szökkent a tél
leng a táj felett
eme hideg varázs
dermesztve virág szíveket
fűszálakon könnycseppek
a didergők siráma
ma sem jutott kenyér vacsorára
éhes sok-sok ember
dőzsölnek a férgek
lakomát ülnek
a rongyos had felett
nem is értem
se szívük se szemük
csak pöffeszkednek
jól lakottan böffennek
zsírtól fénylik álluk
pénztárcájuk tele
nem is tudom divat-e
vagy csak a bankban hízik szálmájuk
és arany csörren itt is - ott is
de lehet az sem sikk
bevallom nem tudom
mert csak egy rongyos vagyok
dalolnék szépen
de parancsra nem megy
járom az erdőt
míg lehet
szívemben virágok nyílnak
szeretet-inda ölel
nyújtózom feléd
tán el is érlek
virág szívem
inda kezem
tied

Siersthal, 2017. szeptember 16.

Reggeli levél Neked * Ablak előtt

karcsú lábán beszökkent a reggel
eső mosdatta kert
zöld szőnyeget borít lába alá
még nem rakodott rá ősz sara
borbolya magasba szökő szára
vidáman integet
most senki sem regulázta
lesz rigóknak finom lakoma
hercig bogyók narancssárgán
szemezgetnek az ablakon túl
velem s a végtelennel
az erdő is még zöld
súlyos teherként zárja
a láthatárt
szemem felette
csak a szürke égre lát
nincs tovább
mellettem vidám tarka csíkos
csészémben kávém vár
nem is látom feketeségét
oly hatalmas a habja
apró reggeli öröm
mely mégis megszépíti a napot
párom gondoskodó szeretete
érződik minden kortyban
és én Rád gondolok ott messze
Neked írom reggeli levelemet
csapongok kedvemre
nem irodalmi dolgozat

Siersthal, 2017. szeptember 14.

őszi csapongás

úgy elképzeltem
az ősz nem más
mint egy loncsos
lompos medve
morog
málnát keres
mi nem más
mint a fénylő napsugár
széles medrű
elterülő
tiszta vizű
vágtató folyamban
fürdött
majd partra érve
megrázta bundáját
és menten eleredt
az őszi eső
a gondolat
és a képzelet
csapongó
utazik szerte
nincs vízum
nincs fegyver
csupán önmagunk
a korlát
mi akár égbe is vihet
igaz-e Weöres

***

 úgy elképzelem
az ősz nem más
mint egy loncsos
lompos medve
morog
málnát keres
mi nem más
mint a fénylő napsugár
széles medrű
elterülő
tiszta vizű
vágtató folyamban
fürdik
majd partra érve
megrázza bundáját
és menten elered
az őszi eső
a gondolat
és a képzelet
csapongó
utazik szerte
nincs vízum
nincs fegyver
csupán önmagunk
a korlát
mi akár égbe is vihet
igaz-e Weöres


Siersthal, 2017. szeptember 13.

köszönöm

a közöny csendje avagy a csend közönye

mint már annyiszor
vagy tán mindig
ha csak egy szűk életet veszünk
írtam volna Neked
a reggeli leveleket
de te nem szóltál
nem hívtál
elnémítottál
és persze hogy
nem adok-kapok
nem üzlet ez
de mégis
de mégis
a csended nem táplál
a csended megfojt
jól tudom midőn erdőt járom
ott bizony beszél a csend
de az mily más csend
maga a lélegző természet
rezdüléseivel beszédesebb
minden cserfesnél
én írtam volna neked
hisz grafomán voltam
és még úgy lennék
de a közöny
nemcsak a tied
magamba temet
hosszan hallgattam
milyen hosszan
voltak
mert voltak
kik felém fordultak
rám kérdeztek
öröm
nagy
köszönöm nektek
kik a csendemre rákérdeztetek


Siersthal, 2017. szeptember 09.

szememben könnycseppek

lázasan köhécsel a múló nyár
ősz karjában otthonra nem talál
bíborló virágokat ültetett szívébe
legalább ott sose hervadjanak...

ősz hírnöke a kaján szél
lombokat cibál
leveleket ereget
mintha volnának
repkedő helikopterek

színesedik a határ
kéklő vöröslő bogyók
kínálják magukat
terített asztal

őzek rókák rőten villannak
már tudják szomorú sorsukat
hamarosan hangosan dörrennek
alattomos fegyverek
vérszomjas szemek elégedettek...

nem vadászok ezek
orrgyilkosok
kiknek senki és semmi
sem szent

vércseppek csillannak
a szomjas homok beissza
zöld füveket barnít...
szememben könnycseppek

Siersthal, 2017. szeptember 06.