Cédrus

Hol volt, hol nem volt
volt egyszer egy magányos cédrus
aki magános volt már rég
állt álldogált türelmesen
egy szirt peremén és várt
csak várt
egyenes törzse meg sem rezzent
hallgatta a viharokat
az ég zengése muzsika volt
érzékeny fülének
nem ártott neki semmi
egyszer álmot látott
egy gyönyörűszép cédruslányról
azóta egyre fogyott
mintha gyökereit valami rágná
már megremegett a vihartól
elhajolt a villámlásnál
szinte merőleges lett a szirtre
s akkor odalent megpillantotta
egy hatalmas vad villám fényében
álma cédrusasszonyát
egy hatalmas sóhajtással
kifordult gyökereiből
és köveket görgetve alágurult
egészen a gyönyörűszép cédrusnő
törzséhez
a gőgös büszke asszony rá se hederített
sőt kényeskedve zúgta
miért dőltél nekem te vénség
de ezt már az égiek nem tűrhették
és haragjukban lesújtottak rá
megégették büszke törzsét
sziszegve zsugorodott egyre kisebbre
míg végül hamuként összevegyültek
az őt vágyó valaha erős cédrussal
aki az asszony tüzében végső lángra kapott...