levél - felszakadozva után

Jánoska Alíz, 2011. szeptember 5.

- látom nincs kedved válaszolni
vagy írni, ha erre nincs is mit válaszolni
így persze nekem sem
és akkor a kör bezárul
avagy róka fogta csuka -

 hűvösek a reggelek
kisSzibéria

 de lehetnek hangosak a hajnalok is
bár nem lőnek
csak a fűrészüzem zúg ordít sikong

ablaküveg szimpla véknya csupa pára
didereg

 nem volt nyarat
rögtön a tél váltja
az ősz csak képzelet
a hideg fagyos lehelet
megcsapta a fákat
elvetélt zöldek sárgákat szülnek
s pereg a levél
a tavalyi avar frissel fűszeres

madársüvöltések megborzongatnak
minden az elmúlásról hint furcsa hangokat

 már engem is utolért e halódás
csontjaim hívnak lefele
elmémmel a feledés játszik
csapdába ejtett
elveszett a jelen minden egyes perce
a múlt is csak holmi pókhálófoszlány
gabalyodnék – tán az életbe -, de ahhoz is kevés


elfeledtem a szavakat is
betűket cserélek fel s el
kimaradnak még szótagok is
s mégis a szebbre vágyom
a míves veretesre
nem mit most ontanak mindenfele

 csendben kéne aludva elmúlni
vagy mit úgy szerettem és
mégis kimaradt
áttáncolni a halálba kipirult melegen


már nem tudom mi a szerelem
már nem tudom mi a szeretés
csontsovány érzések
kísértetien zörögnek
vagy inkább éppen súrlódnak
neszezve halkan
mint megkésett halva született vágy
a végső vajúdás után

szememből a fényt
e csudaszép vidéknek adtam

 - boldog vagyok hogy mégis adhattam -

lényem kiszáradt sivatag
egy összeaszott fűszálnyi
lelkem pislákoló lángja

 kérni sem tudok már

 hófedte bércek
örök vágyam
mára ez is csak
megfagyott emlék

az újjal minden elmúlt