régi kép

nézem arcodat
régi kép
a vonások mit sem változtak
és mégis mily idegenné lettél
láthatatlanul felpakoltam
a keservpillanatokat
mik mintha hosszú évek
sora lenne
átfestették az egykoron
kedves vonásokat
festek
folyton csak festek
- gondolom más is -
szívemet valami undok
féreg rágja
és minden megváltozik
a szerelem rég elmúlt
tényleg csak kémia volna?
és tényleg ezért "kell" a hűség,
hogy megőrizze szépnek
ezt valahol olvastam
nem is igen értem,
hogyan is őrizhetné a hűség
a szerelmet szépnek
csapodár érzések
ide-oda szállnak
mindenben az új kell...
modern kor átka
engem nem tanítottak meg
őrizni a múltat
és az abban búvó
apró csodákat
engem voltaképp
semmire sem tanítottak
és már mindent bánok,
hogy is lehettem
ennyire balga
igaz, nem jó a tárgyak fogságában élni
és mégis
mit nem adnék (???)
ha meglenne gyermekkorom...
akkor még voltak karakterek
- na persze öreganyám is
a múltat síratta
ez lenne az örökségem? -
lám, megint csak elkalandoztam
hisz egy fotó(d) volt miből
elindultam
és itt már egy szomorú népdal
jutott az eszembe
nekem nagyon élő, fájó
más szívvel hallgatom
mint valaha
"elindultam szép hazámból"


összemosódnak a képek
arcokat arcok fednek
egymásra pakolt koporsók


szomorúan zúgnak a fák
átfonnak a gyökerek
összeroppanok szorításuk alatt


idegen, idegen...


fényképed valahol messze alakot ölt
újra szerelmesen suttogod:
csak téged...


2012. október 8.