Suttogó Kertek: április 2012

2012. április 28., szombat

Veled nélküled

nélküled
csorog a perc
a ház falára
a nap sem fest
aranyló fényeket
a viszonylagos csendben
ordít minden mozdulás
a neszek felerősödnek
szívemen szaladó rianás
nélküled
benn rekednek a szavak
s a panasz is megáll
megdermed
mint Csipkerózsika
múlik a perc
teremt sosemvoltat
magam siratom magam
nélküled....

zsinóron lóg a képzelet
ügyes kezek mozgatják
emlékek foszló árnyán
harkály kopácsol
szanaszét repül
akár a forgács
nehezül a lélegzet
szorít a szív
de a könny
csak bent
árad
mint friss tavaszi patak
virágok nyílnak
bár nincs is tavasz
a kikelet mégis megvirrad
hol vagy Patyomkin
távolban egy fehér vitorla
elsüllyed minden
Titanic az élet
rosszul épített
pára és köd
sűrű homály
elengedett szálak
messzire úsznak
itt már az ősz jár
és mégis színeitől fosztott a határ
üres zsebben mi csörren
tán a múlt sok színes perce
vagy koldus tallér
magokkal ékes
s a szél gondos kezekkel
hinti szét...
vele viselős az élet
jaj de nehéz!

szobormerev pillanat
nyomja a vállamat
kakukkfű illatát hinti a szél
álmos folyó felett
andalog a képzelet
kezedben kezem
de lehet fordítva
ki tudja
összefonódik
mint fákon az iszalag

Alíz Márta, 2012. április 24.

bárányfelhők

gerjed a perc
recseg-ropog
néprádió
felhők gyülekezzetek már!
bégető bárány
semmi több
birkák ej de balgák
egymást letiporják...
a főkolompos itt bezzeg legalul!
míg odafent
újabb szegényfosztó
törvények születnek
adó adó hátán
volt már ilyen
ne sírj szám
szememből már rég kiapadt
a fény s a vágy
könnyek sem szaporázzák
pedig tisztítanak...
legalább az!
galád idő
kész április
arat a jég
hinnéd-e
egymás szemét vájja a nemzet
apraja nagyja
szegény hazám
szép Magyarország
ezernyi sebből vérzel
inaszakadt a szegénynek...
mégis az urak rázzák
no nem a rongyot
a milliókat
de csak Holle anyó
lusta cselédje
téríti meg
mit elherdálnak...
szívem szakad
már penészes kenyeret
sem kotorhat az éhes
tilos a kukázás
tilos az élet
csak ki gazdag
annak jár
minden

az ám hazám
szegény Magyarország

Alíz Márta, 2012. április 23.

2012. április 12., csütörtök

tördelve


Neked tördelném a sorokat
egyben túl nehéz
s bár a kereszt levehetetlen
mégis darabokban könnyebb
talán
és van mit megfejteni
felcserélni
s újra összerakni

bujkáló értelem
dadogó szavakat
ereget
fosztva önmagától
- párolog szegény ló teste
vadon szabad
de nem  szabad vadon... -

tudom önmagam fájlalom
minden érted írt sorban
még az ég is sír
könnyeit szaporázza
verve áldja a földet
micsoda mohó cseppek
akár a burjánzó élet

miért kell mindent elrontani
oly szépen szövődtek a szálak
egy rossz mozdulat
szóval mondva
szakaszt
elszakaszt
szétszakaszt
még az sem mindegy
hogyan szakaszt...

szakaszok
vajon miért osztunk
fel
el
nemcsak magunkat
kicsinyes
telhetetlen
már-már idétlen

érzések vadul lüktetnek
erősek
értelmet felülírnak
rosszul szeretnek
átok és áldás
érezni tudni
de nélküle
mondd hogy lehet

bábú
üres

engedj engem rosszul szeretni
kérlek
ne fájjon neked
csak így tudok
pontosabban ilyen vagyok
talán
egész lényem egy nagy rejtvény
eltévesztett satírozott kockákkal
sosem jön ki a megfejtés

át kéne helyezni
odébb tolni
vagy radírozni

bocsáss meg


France 12 avril 2012

kőtáblák

én nem szeretlek téged
rovátkákat karcolnék
de nem tudom hova
elvesztek a kőtáblák
igazságuk sosem létezett
én nem szeretlek téged
végre felszabadultan kimondom
rejtettem a szavakat
belül mint sósav mart
hallgattam gyáván
hallgattam szánalomból
no de kit szántam
magam féltettem
a kimondott szavaktól
a visszavonhatatlantól
bár ez sem igaz
hisz mi egyik nap való
az a másik nap nem létező
én nem szeretlek téged
és már el sem lágyulok
és nem találom a múlt
színes perceit
arcod egykori édes vonásait
és csak kalapálom
én nem szeretlek téged
én nem szeretlek téged
és a végén tán tényleg elhiszem
átalakul az érzés
vagyok a nagy transzformátor
de nem therminátor
szavak szavak szavak
kopott szavak
olcsó máz lepereg
szemetel
szemét-hegy lett a világ
és én úgy szeretnélek
még mindig úgy szeretni Téged,
mint mikor megláttalak
mikor szívem szorított
édesen fájt
repdesett lényem
beléd olvadtam volna
még hozzám sem értél
s a mennyben jártam
én biztos szeretlek téged
valahol mélyen
csak lehalkítottam azt
a szépséges zenét
elállítottam valamit odabent
de mint a vulkán
egyszer biztos kitör
az érzés
én úgy szeretlek téged

France 11 avril 2012

apa

...
nem tudtam, hogy ilyen vagy
oh, mit is őrzök belőled
valami sosem volt képet
...
hogy nevetsz
szemedben is mosoly
nem kényszer
karodban macska
bár csak még kiscica
kardigánod rongyos
én dobtam ki
de te szereted
fejeden az elmaradhatatlan
örök
svájci sapka
és azok a ráncok
oh csak hallgathatnám
miről is mesélnek
sosem mondtad el
messze fogságban
csontsoványra fogytál
anyám nem ismert meg
aztán teltek az évek
és rám vágytál
az édes kicsi lányra
mennyit énekeltél...
mégis a haragod oly vad
oly hirtelen
kitörő
szinte fékezhetetlen
de csak egy-egy pillanat
igaz mind megszenvedtem
és mégis
úgy vágyom utánad
hidd el bölcsebb lennék
nem olyan vad
nem olyan hirtelen...
apa, mesélj
mondd el az életed
azt a sok mindent
szépet, jót és annyi fájót
hallgatnálak
annyira hallgatnálak
énekelj,
énekelj újra nekem
apa
emlékszem
kiléptél dalolva a Fekete Erdőből
s mi csak áltunk elbűvölve
az a hang
az a dal
apa
mióta nem vagy
én sem létezem
hajamba ezüst szálak
szőtték az emléked
apa
...

ákombákom

mikor még kedvem szegetlen volt
hittem a jobb napokban
s benned

itt máris elakadtam
minden csak szó
minden csak hárítás
magunk felmentése

patyolatakció
hirdette a kirakat nagy betűkkel
vigyázat mára adóköteles

patyolat meg elvből nem lehet
hát még a hétköznapok
mocskos valóságában

frézia illat bódít
ne hidd, hogy jeles nap
maradjunk a jelteleneknél
többen vannak

tévelyegnek a sorok
ákombákom leírt gondolatok

szerelem illatot áraszt
- vagy csak emlékkép-illat
mi villan -
a frissen fújó szél

rét, mező
szalma, széna
abrak

máris lágyan ringó rozsmező
aranyló fények becézik
az álmodó naplementében

ringass, ringass
engem el

kalászok közé bújok,
mint hajdan
lehunyt szemű arcom
a becéző napnak adom
lágyesti csókja édes, édes

Mikulás virág lángpirosa
felnagyolt forradalmi zászló
mente és vér
kicsi hadnagy elesett
ilyen határ - olyan határ
oly mindegy

limitált halál

tudor törpe szemüvege
üvegtelen
fosztott, akár bölcsessége

minden mi jó tied lehet
én csak napraforgó vágyom lenni
melegsárga szép virág
beérő fényes fekete szemekkel
holtomban is mosolyogva
nyitnikékek elesége
tavaszt fércelnek az égre

megváltozott rendek
égi békessége

2012. március 09.

Csokorba fésültem

csokorba fésülöm a vágyat
- engedd el magad -
ritka búza ritka rozs
tévedsz
nem az jön
kiették a vetést a varjak
feketék
és kárognak
érdekes
a nem feketék is
kár kár kár
más sem száll
nemcsak a vetés lett oda
otthontalan az álom is
fekete fekete fekete
fellángol a vér szava
tűzpiros hajnal virradna
ha nem lenne korrupt
még a nap is
mindenki papol
miközben híznak a papok
is
vastag volt egykor a buksza
mára bankszámlák dagadnak
biztos helyen
hol a tiszteség olcsó áru
s ez nem közhely
félek
de nem
mert minek
jön mi elkerülhetetlen
azt hittem lesz egy pici házam
zöld zsalugáterrel
fehérre meszelt tornáccal
hol vénen hintaszékben ringatózom
a szél álmot hintő szavára
oh hova lett
hova
már álom sem
ringat
csokorba fésültem a vágyat

2012. március 19.

Egy kosár rózsa

Fáradása a szónak
tört értelem
keserve a mának
fájása a szépnek
mind egy kosárban nyíló
hervatag rózsa
színekkel háborúznak
rian az értelem
fékezett habzás
jön orrán-száján
csalfa a reklám
csalfa az élet
mégis csillan a remény
éled a vágy
hajt a megújulás
méhedben fogan
a jövő csírája
látod te drága
sosem múlik a szerelem
csak időnként elpihen
lehunyja szemét
tollpihe vánkos rejti
minden elsírt könnyét
kosárban nyílik
Sissi rózsája
kenyér volt mind
szegények étke
átváltozás
égi hit
erős vágy
a jó után

lágy tavaszi eső permetez
friss illat járja át a szíveket
valami mocorog odabent
halkan alig hallva újra
élednek a megviselt szavak

kedvesem a réten ballag
csokrát köti az elmúlásnak
kell a hely a fakadó életnek

karomon kosár
s benne virul a határ
minden új reménye

áldott élet
mindennapok fáradhatatlan reménye

2012. március 18.

Végkiárusítás

lakkozott angyalok
tülekednek
kiárusítás
bálterem telve
recseg-ropog
odabenn
még mit sem
sejtenek
áll a bál
dísz-dzsoké a Mester
kever rendesen
financiális őrület
anyag semmi
haszon tenger
és nő egyre
félelmetes
tömeg
zaj
s hogy csodák vannak
íme a példa
hirtelen
tán varázsszóra
rend kerekedett
s a hangos tömeg
szépen rendben
elindult
most
kifele
feljöttek a legények
erősek
sötétek
de most nem
ellene
hanem őrei
a létnek
lettek
vállukon gerendák
még tartják
valahogy
a rogyadozó épületet
vonulnak
egyre
csak vonulnak
elől az angyalok
-már máztalanok-
majd szépen sorban
de nem libán
az erősek is
-elhagyták-
óriási morajlás
és mi volt
összeomlott

áthatolhatatlan

helyén virágtenger
egyként sír
ég és föld
ilyen még nem volt

2012. március 16.

2012. április 8., vasárnap

Virágbolond

A tegnapi csend után
ismét hangos a vidék
fűrész zúg - sír a fa

Levetett emlékruháidat kimostam
s gondos kézzel rád öltöttem

Ugye milyen idegen?

Vajon mit mondanál ha tudnál beszélni
s tested nem lenne rég lángok martaléka

Nincs hazám - nincs anyám
idegenben emlékszem az idegenre
hontalan létem kifosztott, üres

Fehér gyolcs - mily szép jelzős szerkezet
akár a hulló cseresznyevirág
ferde szem édes báj - Kína szerelmem

Kuszán kapcsolódnak a sorok
senki nem érti meg
belőlem szakadnak fel

Lepketánc - lenge lány
anyám karcsú alakja
nyújtózik a virágok között

Karimás kalapja arcát takarja
Kicsiny kezén horgolt kesztyű
Karcsú derekán öv tekeredik

Álmait - mit sosem élt -
virágainak adta
s most azok illatukban ontják

Mennyire szeretem a virágokat!
Virágbolond - mondják
s nem értik, hogy lehet így szeretni

Szerelem - már idegenül hat a szó
nincs dallama, nincs csengése
elveszett, múltba veszett

Emlékeim szövevényes palettáján
összemosódnak a színek
könnytől fosztottan lépdelek

Kezem kutatja a semmit
s közben folyton a múltat húzza
úgy vagyok gyerek, hogy mindent feledek

Fűrészpor illata száll
Sárgásfehér a táj
Lassan mindent beborít

Szúként perceg a múlt
S értem jössz anyám
Rossz lányod megtér hozzád

France, 2012. április 07.

Malomkerék

Miként az út
úgy én is fogyok
vagyok a Hold
sápadt merengő
Kút fölé hajlok
arcom odalenn
lágyan megremeg
hív
minden mélység
jegelt verem
emlékek tolulnak
kormozott a nap
lányok-asszonyok
arcát bekenték
mintha lennének vének
mindenfelé halottak
még égő fájdalmában nyerít a ló,
de már húsát kanyarítják

Feléd fordulok
kitágult pupillám
szelíd lényed
varázsát nyelje

bennem dobognak a borzalmak

kimegyek az erdőbe
süppedt keresztnél
utat engedek a jajnak

össze-vissza
össze-vissza

egyre élesebb a múlt
erősödik mit felejtenék
és a méz-percek elvesznek
mint forró teában az olvadó cukor

szívemet lágy hangod simítja
mint az az 'illatos gőz'
mit annyira szeretek

elárul a hangom
a reszketeg öreg
visszafordul az idő
meglódul a korhadt malomkerék
szurdékból víz tör elő
forrás zubog árad
majd hirtelen
megfagy a pillanat
jéggé dermed a világ

aztán újra eszmélve
halkan suttog valami hang
tán újra éled a szívem
s mint hajdanán
a réten táncolok veled
időtlen kedvesem

2012. március 06.

Karvaly

Ne játsszunk,
mi ne!
perzselt szárnnyal
alá hull a madár
csöppnyi teste
utolsót vonaglik
megkövülten állok
megdermeszt a pillanat
felemelném
élesztgetném
ne lássam sosem,
fényes szeme fakulását
de már késő
nagyon késő

Rab madár
a csalogány
édes hangja
elveszett
gubbaszt csak
kalitkába zárva
szabadulását várva

Rabul ejt a szerelem
mennyire fáj a szívem
széttöröm, eltöröm
mező fölött röppenek
karvaly száll nyomomban
szabadságom elveszett

2012. március 05.

Füle-farka

Bársonyba öltözött a reggel
Rideg fény helyett
Szemed mi rám nevet

Leporoltad az elmúlás
keserű sóját
Megkésett hótakaró

Szavaid halk imája
illatos oltár
Tömjénes füst száll

Szeretem az érzést
mi bizserget
mikor érezlek téged

Végre itt vagy
rügy fakad
újra dalol az élet

2012. március 04.

Ecc-pecc

Pergő-forgó
időporzó
Alaktalan-arctalan
tömeg
Kopottas
szokvány-szavak
Virágszirom tépkedő
Népi kiszámoló
Minden hiába
Ecc-pecc elmehetsz
mégis marad
marad
keményen
oda lett az emberek vetése
ecc-pecc lélektelen
soroló
számoló
kiszámoló
hazátlan érzés a vers
nem morajlik a tömeg
pedig sokan voltak
ha tagadva is
Paprika Jancsi
Mondókák
kiugranak a fazékból
hús már régen nem volt
Pergő-forgó
időforgó
véget nem ér a bál
zörgetik az acélbilincset
előzetes
hány év elröppent
Nem kell, hogy érts
ne is félts
csak egyszer végre
tiszta légy
Ecc-pecc elmehetsz!

2012. április 3.

törött mécses

törött mécses
templomkert
ébred a tavasz
gyászt fest
ibolya illata
bennem terjeng
minden csak képzelet
sablonok
kopottak
újak
csillogók
de alattuk akkor is
a múlt kacsint
megtorpantam
kerestem a szavakat
vajon mit is csinál a múlt
az az átkos
a megtagadott
máskor meg
trónusra emelt
nád lengedezik
szél kutakodik
kezek tollvonással
életeket rombolnak
tömegsír lett
a ma
pedig még a tegnapoké is bűzlik
szerelmes érzések
szívemre ültek
kereslek
így fonódik össze
bennem
sosem látott lényed
édes
a rím végett
templomkert
árnyai
feketén integetnek
elfeledlek
egyszer

2012. április 3.

Üveghegy

Játszol
könnyedén
nevetve
átlátsz rajtunk
üveghegy
messze
szemedben
pajkos szikrák vetkeznek
ujjaid könnyedén futnak
gerincünk ívén
mester vagy
s mi mégis koldusnak vélünk
érzésünk becsap
de pengeélesen villan
rejtezkedő magad
éles vágás
fényes látomás
félrehajtott madárfejjel csodállak
egy ugrás
halk sikoly
szálló pelyhek
élettelen piciny test
játékod vége

2012. április 3.