Malomkerék

Miként az út
úgy én is fogyok
vagyok a Hold
sápadt merengő
Kút fölé hajlok
arcom odalenn
lágyan megremeg
hív
minden mélység
jegelt verem
emlékek tolulnak
kormozott a nap
lányok-asszonyok
arcát bekenték
mintha lennének vének
mindenfelé halottak
még égő fájdalmában nyerít a ló,
de már húsát kanyarítják

Feléd fordulok
kitágult pupillám
szelíd lényed
varázsát nyelje

bennem dobognak a borzalmak

kimegyek az erdőbe
süppedt keresztnél
utat engedek a jajnak

össze-vissza
össze-vissza

egyre élesebb a múlt
erősödik mit felejtenék
és a méz-percek elvesznek
mint forró teában az olvadó cukor

szívemet lágy hangod simítja
mint az az 'illatos gőz'
mit annyira szeretek

elárul a hangom
a reszketeg öreg
visszafordul az idő
meglódul a korhadt malomkerék
szurdékból víz tör elő
forrás zubog árad
majd hirtelen
megfagy a pillanat
jéggé dermed a világ

 aztán újra eszmélve
halkan suttog valami hang
tán újra éled a szívem
s mint hajdanán
a réten táncolok veled
időtlen kedvesem


2012. március 06.