kőtáblák

én nem szeretlek téged
rovátkákat karcolnék
de nem tudom hova
elvesztek a kőtáblák
igazságuk sosem létezett
én nem szeretlek téged
végre felszabadultan kimondom
rejtettem a szavakat
belül mint sósav mart
hallgattam gyáván
hallgattam szánalomból
no de kit szántam
magam féltettem
a kimondott szavaktól
a visszavonhatatlantól
bár ez sem igaz
hisz mi egyik nap való
az a másik nap nem létező
én nem szeretlek téged
és már el sem lágyulok
és nem találom a múlt
színes perceit
arcod egykori édes vonásait
és csak kalapálom
én nem szeretlek téged
én nem szeretlek téged
és a végén tán tényleg elhiszem
átalakul az érzés
vagyok a nagy transzformátor
de nem therminátor
szavak szavak szavak
kopott szavak
olcsó máz lepereg
szemetel
szemét-hegy lett a világ
és én úgy szeretnélek
még mindig úgy szeretni Téged,
mint mikor megláttalak
mikor szívem szorított
édesen fájt
repdesett lényem
beléd olvadtam volna
még hozzám sem értél
s a mennyben jártam
én biztos szeretlek téged
valahol mélyen
csak lehalkítottam azt
a szépséges zenét
elállítottam valamit odabent
de mint a vulkán
egyszer biztos kitör
az érzés
én úgy szeretlek téged

France 11 avril 2012