csacskán

(azért nem egészen paulgéraldys)
*

én makacs, konok felnőtt(gyermek)
úgy hallgatok, ahogyan nem kell
csendembe sűrítem minden dacom


- csakazértse!
hiába dobol fülemben, szívemben
hangja a megbánásnak
elfordítom fejem
arcodat ne is lássam


látod, milyen buta is az ember!


ha csak egyedül lennék ilyen
tán a világ is másabb lenne
csupa jó, derék ember,
kik egymást szeretve élnének
e kies földtekén


de nem!


én bolond csak tetézem
és Te?
Te is hallgatsz
tán még konokabban
szorítod szád erősen
még lakatot is tennél rá
ki ne csússzon egy parányi hang sem
pedig...
már bánod valahol mélyen
de lehet, hogy a felszínen is


és mégis alábukunk ostobaságunkba...
hiába tudjuk nem így kell
bánhatjuk majd, ha későn ébredünk
s már nem lesz kinek mondani:
-naaa, ne haragudj
tudod, hogy nem is úgy...
csak hát
meg ízé


tudod mit?!
dobjuk félre sértődöttségünk
és újra fogjuk meg egymás kezét!
szemünkben amúgy is csillagok ragyognak
görgessük hát bátran egymás felé!


2012. október 9.

régi kép

nézem arcodat
régi kép
a vonások mit sem változtak
és mégis mily idegenné lettél
láthatatlanul felpakoltam
a keservpillanatokat
mik mintha hosszú évek
sora lenne
átfestették az egykoron
kedves vonásokat
festek
folyton csak festek
- gondolom más is -
szívemet valami undok
féreg rágja
és minden megváltozik
a szerelem rég elmúlt
tényleg csak kémia volna?
és tényleg ezért "kell" a hűség,
hogy megőrizze szépnek
ezt valahol olvastam
nem is igen értem,
hogyan is őrizhetné a hűség
a szerelmet szépnek
csapodár érzések
ide-oda szállnak
mindenben az új kell...
modern kor átka
engem nem tanítottak meg
őrizni a múltat
és az abban búvó
apró csodákat
engem voltaképp
semmire sem tanítottak
és már mindent bánok,
hogy is lehettem
ennyire balga
igaz, nem jó a tárgyak fogságában élni
és mégis
mit nem adnék (???)
ha meglenne gyermekkorom...
akkor még voltak karakterek
- na persze öreganyám is
a múltat síratta
ez lenne az örökségem? -
lám, megint csak elkalandoztam
hisz egy fotó(d) volt miből
elindultam
és itt már egy szomorú népdal
jutott az eszembe
nekem nagyon élő, fájó
más szívvel hallgatom
mint valaha
"elindultam szép hazámból"


összemosódnak a képek
arcokat arcok fednek
egymásra pakolt koporsók


szomorúan zúgnak a fák
átfonnak a gyökerek
összeroppanok szorításuk alatt


idegen, idegen...


fényképed valahol messze alakot ölt
újra szerelmesen suttogod:
csak téged...


2012. október 8.

Torzó

Többé nem!


Ma csak torzultan szaladnak a gondolatok
elveszett képlékenységük
agyagba öntve formázásuk nélkül megszilárdultak


Látod, mert beléd képzelnek
olyant mi senkiben nincs
- vagyunk mind halandó emberek
s ha az utunk más is
a végünk nem más
- a kaszával felruházottal
násztánc egy végső napon -
fark csóválva követnek
izgalomtól hevülve nyalják kezed
kivert kóbor ebek farok behúzva
somfordálnak utánad
megtesznek falka vezérnek
s te kegyesen
bölcsnek tettetve magad
(mégis) elfogadod
elfogytak kik szóltak ellene(d)
mind birkamódra béget
kell az akol-meleg


megértem
ó, de mennyire
félelem-inga torzítva ver


izzadság csurog
végig a testeken
szaglik erősen


valahol száradni kell


úgy rakódik ez az érzés
az emberbe
mint a kátrány a kéménybe


akaratlan magam is érzem
ezt a csontba hatoló félelmet
megfeszül az egész testem
szorítanék valamit
de csak izmaim rándulnak görcsbe
abban a pillanatban nincs segítség
elhagy a józan ész
csak a rettegés
az elmondhatatlan rettegés
az úr
hogy aztán megint utat nyerjen a semmiben
és minden kezdődjön elölről



2012. október 7.

zárójelekbe ágyazott lényegek

zárójelekbe ágyazott lényegek
úgy bújnak mint szirtre tapadt
élni vágyó virágok

permetező csendes eső
itatja a színtelenedő kertet

elnéztem tegnap az erdőt
már végigsöpört egy
fagyos hullám
rozsdásra marta
a szépséges páfrányokat
és a viháncoló szél
bizony fosztogatja a lombokat
az el nem porladt
tavalyi lombszőnyeget
süppedő vastagra hízlalja

másutt meg a moha
és a madársóska
egészen hihetetlen
zöldbe
borítja az erdő alját
s én máris elképzeltem
tavasszal
hófehér virágszőnyeg bomlik
a zsengezöldből
mint másutt a szellőrózsákból

gombák kalpagjának
tökélyét megrágcsálták
de így is megannyi
fehér lámpásként
meredeznek az ég felé

lángol a vörös bodza
pirosló fürtje
akár az izzó galagonya
szépsége
szívemre ülő igézet

„Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”

fák, szépséges fák
mennyire szeretlek titeket
mennyifélék vagytok
mind-mind más
akár az ember...
vastagodó törzsetek
éltes asszonyok dereka
öleli kezem
simítja a redőket
mint valaha
apám időbarázdálta homlokán

zárójelekbe ágyazott lényegek
úgy bújnak mint szirtre tapadt
élni vágyó virágok



2012. október 4.

mint valaha kedvesem...

ma sincs kedvem felébredni
tartós tej
barátom ajándék-köntösében lézengek
kiállnak a szálak kesze-kúszán
macskatépte
hajam kócos
kender
csaptömítés


extravagáns gondolatok


néztem az olasz divatot
nem sokáig
perverz alakok
tervezőknek álcázzák magukat
bombasiker


ondolált szavakon
vitorláznék
de se fodrász
se készülék
jómagam
meg
hullamerev
agyilag
de lehet zokni is


azt mondtad ne fáraszd az olvasókat
légy tekintettel másokra


de azért felteszem
bár nem ugrik villámcsapásszerűen
ötszáz fölé a megnyitásom
igaz a szép verseké sem


különleges mutató
torzítóinga


szökellő őz
őszi vadászat
szememben szeme
törött tekintetek...
nem felejthetem


miért a borzalmak
írják
be
sziklaszilárdan magukat


hova lett a kedves
szerelmes szava
már a képzeletem se vetíti


pácolt hús
sok sárgarépa
mustár
mint növény igazi
talajtápláló


annyi
alultáplált gondolatot
forgat
nemcsak a fejében az ember


boronával igazítaná
nehéz


töpped a föld
madarak, bogarak
s mások
halnak
nyomában


miként forradalmak nyomdokában
patakzik a vér
bíborló folyam
passuth is szerette


zajokat vet az ember
mesterségesen táplálja
méreg hajt nyomukban
egyre több a süket


reszketek
de nem
aludttej
savanyú gondolatok
savas hatás
szeretik az ericák


fészkeld belém magad
gombolyítsd a szálam
s ha akarsz varrj belőle
magadnak ruhát
ne fázzon
annyira a pőre lelked
(szeretem szókapcsolat
avagy jelzős szerkezet)
s tán akkor egyenruhásan
engem is értesz

 
mint valaha kedvesem...


2012. október 3.

oldás

eltévedtem
szomjasan vár
résnyi kertem






2012. szeptember 28.

rabságban

valaki volt
valaki lesz
valaki
valaki
valaki
az elhatalmasodó
mindent temető
magányérzetet
semmi nem oldja
senki nem bontja
fal
fal
fal
köztes falak
legyen bármi anyag
ledőlve is erős marad
mert eredete
nem matéra

hóesés
kavargó hóesés
óriás pelyheidben
lelkek hullnak
csillagfényben

*

tél szépsége
elönti szívemet
vágyom odafentre

zugevő
zugevők

fáj az oldhatatlan egyedüllét







2012. szeptember 28.

temetés

ártatlan voltam
vagy úgy hittem
honnan is tudtam volna
létezik bűn
boldog öntudatlan
parányi lényem
csatangolt
a kies vidéken
patakparton
a libákkal
legelőn a birkákkal
gémes kútnál
"itató" lepkékkel kergetőztem
minden szép volt
minden hívott
enyém volt a nagy világ
ameddig a szem ellát
de aztán jöttek
furcsa emberek
és kikiáltottak rossznak
megbélyegezték
ártatlanságom
szóba fojtották
minden jóságom
szelíd lényem
csökönyös lett
megtagadtam
minden hitet
csak egyetlen
mi örök maradt
szép természet
égi oltára
hol szívem
minden dobbanása
téged dícsér
Teremtő


nem kell halál temetéshez


2012. szeptember 28.

akarnokok

szabályok
értetek életem és vérem
ontom
nem számít
értelem
érzelem
semmi
sem
szabályok
rátok felakasztom magam
s míg ide-oda fújdogál a szél
bíborló arcomból
duzzadt nyelvemet
rátok öltöm én
szabályok
meg- és áthághatatlan szabályok
de ha a gólya
nem a tömegbe ejtett volna
vígan rátok fütyülhetnék
még csak mentegetőznöm sem kéne
szabályok
ti vasmarkú akarnokok
hej döntsetek romba
legyek urak kénye kedvére
kiterítve


felold majd az ég...



2012. szeptember 28.

kedvesem

szállnak a pelyhek
sárga pitypang
nyarat kacag


karika karika
vele fut a Marika


kicsiny alak
szívem menten felengedett


piciny kezek
piciny lábak
édes kincsem


álmokat sző az idő
selyemszálak tekeregnek


veled ring ez az ütem
kibicsaklik
de nem bánom


minden te vagy
beléd veszett sóhajtásom
simít kezed
simít szemed
lágyan éled a szerelem


tarka-barka
selyem barka
tavasz szalad
nyár kergeti
s őt az ősz beéri
hipp-hopp
ősz szakállú télapó
lombokat sepertet
a rideg széllel
fagyos kézzel
forró szívvel


kandalló melege
álmosan csábít
válladra hajtom fejem
elpihen kezem
együtt halunk a végtelen idővel
miközben télre fordul

Saint-Malo

milyen hideg lett
fázósan dideregnek
a megkopott virágok


nekem meg az óceán üzen
Saint-Malo
hűtlen lettem hozzád
de szívem visszahúz
vágyom látni
kikötődet
az éhes sirályokat
a végtelen vizet
a szerelmetes zordon sziklákat
és azokat az imádott
tengerparti szegfűket
Saint-Malo szépséges Saint-Malo
mennyi hajó ring a kikötődben
most tán ott is elcsendesülnek a zajok
a sok idegen nem háborgatja csended
csak a víz csak a víz mi halkan felesel
lágyan csobbannak a hullámok
nem szántja vad vihar
és a pharost sem korbácsolják
mily mennyei látvány
a mólón átcsapó rohanó víz
az érzés elmondhatatlan
mikor odakinn érzem a sós könnyeidet
Saint-Malo


2012. szeptember 21.

vetítő

cukros áfonya
brrr a hideg ráz
fényes fehér szemek
kristályok
csillogások
erdőt járom
de már régen vége
az áfonyának
mily öröm volt
a levélhegyek mögött
között
megbúvó szép kék szemek
szemek
barnák
zöldek
lángoló sárgák
vágatok
járatok
bányaomlás
föld méhének
rejtett kincse
rabló ember
sebet hasít
öl érte
évmilliók rejteke
álomőrzők
gyilkos harcok
arcomon
maszatos könnyek futnak
ez lehetne a kincsem
ma
szeretlek Gaia
érted esdek
s hogy kiért halok
azt nem tudom
csak ez a dolgok
nagy rendje
kicsiny gyermek
nagy pendelyben
csupasz seggel
totyog sírva
nyitott szemmel
képeket vetítek
minden zúgom
színes tárház
mit hurcolok
egyre jobban nehezedve
zuhognak a sorok
elveszett lelkem
bennük kóborol
kivert kutyák
utak mentén
sírok belül
egyre jobban
nehéz zár
nincs mi oldja
belehalok fájdalmamba


2012. szeptember 20.

mínium

ma neked
holnap nekem
együtt hogyan lehet
kedvem szegett
kedved szegetlen
szegőöltést de szeretem
álom a határon
ébren más világon...
gyöngyöt vetett a hideg
szemedből mi pereg
félelem tanyázik
brémai muzsikusok
hol vagytok
mese mese hátán
pici voltam
anya meg nagy
de más most a mérce
de sosem mérek
szeretlek
bár egyre rosszabb lettem
makacs
minden verés hiába
vörös foltok
nem ...
itt egy csatornafesték neve lett volna
de az emlékezet üres fiók
ki-be húzom
kotorászok a semmiben
hej mivé lettem
elvesztettem
zsebkendőmet
mégsem
szidott anyám érte
tarts karodban
rácsos ágyam fölé
horgolt takaró borult
csipkés mennyország
szúnyogháló
zümmög a légy
észnél légy lányom
bocsásd meg anyám
sok a vétkem
nem utazok a múltba
felkavarnám
csendesen elejtem
s le
kötésen szaladó szemek
úgy sírok
hogy könnyem nincsen
haza vágyom
melléd anyám


2012. szeptember 20.

szegetlenül

bennem már rég nem lobognak a kedvek
s elfogytak a magasztos percek
mindent befedő üres érzés
gyökeret eresztett
valami elmondhatatlan
erősen táplálja
szárba is szökkent
meg nem állítható folyamat
vissza sem fordul
akár a folyó vize
egyre hangosabban csobog
a halálvágy
az ismeretlen hív
midőn majd magával ragad
sodródom ama végtelen tengeren
kikötők vannak-e
sem tudom
mégis-mégis talán elpihenhetek
a tudatlan semmiben


2012. szeptember 19.

Kína - szerelmem

Kína
elveszett múltam
benned honol


léptünk elmosódott neszét
vöröslő lampionok ringatják
szellem zúg


kibomló hajad
vánkosom takarója
simogat kezem


érzéseink bazsarózsa csokra
illatokban rezegve
száll tova


selymek siklanak
kék hegyek ormára
foszló szerelem


látomásunk a képzelet falán
tavasszal nyílik
cseresznyefavirág oltárán


Kína
örök szerelmem
lágyan ringó bárka


együtt lebegünk
a zöld vízen
mienk a végtelen


egyetlen örök
szerelmem
mindig veled újulok


Kína
utolsó sóhajom
elernyed karom...


2012. szeptember 16.

tűz és vér

szólovagok
szóltak nagyot
tiszta abrak
ha teremne
babám szeme rám nevetne
zab közé keveredett
Julcsa, Bori
gazdalegény
mind szereti
pereg a szó
hol a rosta
fennakadna
mint a pelyva
lábon áll a gabona
gyere kasza
légy újra mint egykoron
pacsirtákat nem ölöd meg...
dalok jönnek
dalok mennek
a daliák mind elnyugosznak...
hadba vonult a nemzet
kígyórétes sorban hullva
hómező végtelen
elvakítja a szemem
szerelmem Hirosima
mennyi halott égett sírja
ringató ringató
dallamok szállnak
foszló az ég alja
tűz és vér
átok rajta
szólovagok szólnak nagyot
hamis hangjuk tévútra visz


2012. szeptember 17.

tűz

ősz
te gyönyörű érett
asszony
színes ruhádban
libegsz felém
fáradt szememben
újra
vágyak lombosulnak
téged érezve
alakom
hirtelen
sudár jegenye
büszkeségét
ölti magára
ágyékom tüze emésztő
jöjj
adj magadból
éhen ne veszejts

elvétve

kegyed nincs
pedig a nap süt
az ablak pár ás
odakint ki ás
ás plusz egy
már ács
oszt ha van mivel
csol is
de megint csak parányi változás
és
csal is
hej hej
betűk
szavak
mondatok
mire vagytok jók
csaltok
hazudtok
szédíttek
de ez kell!
ha megkelt...
ülellek
vagy inkább ölellek

*
2012. szeptember 14.

honTalan

2012. szeptember 14.

többé nem
nem többé
kaland ok
kaland or r
nagy
sej sziránó
szirén ó
fel és le
és el
no meg meg
kever M
kava rom
összvevisszva
zagyvalok
és jó vagyok
ez kell ám
nem lekvár
vár
vár
birka s nyáj
birkanyáj
tűr
tür
törni nem mer
csak otthon
asszonyt
s
embert
hejhaj
sok a hal
Dunában...
de nem hall
szívemfacsar
citronyosan
érted élek
érted halok
de akkor mondd minek vagyok
el ne olvass
el ne olvadj
frigoba vele
levele
jelszavak
tódul tömeg
de hova
de hova
irgalmas isten
nyögnek
jajjongnak
sorozatgyilkos
nem kell fegyver
jő rendelet
rend e lett?
szívem kitárom
csak neked kínálom
lom
lom
babám
ne szeress
édes hazám
de ne bánd
ha én szeretlek

x&lek

bocsásd meg a mi vétkeinket
zsolozsma
lomha
álom
édes
mint otthon
hon
talan
bomba üzlet
hitel
ki lakol
lakoltat ás
sírunk
közös
lehet végre összhang?

sor!s!ok

2012. szeptember 14.

szeretlek
s itt ezernyi verssor motoz
tolakodik fosztott elmémbe
Veled játszanék
Te szép
Te kedves
vagy gyönyöröm forrása
szívem vígasza
oly édesen dalol
minden szavad
szépek szépe
édes hazám
itten messze
tagadnálak
ha tehetném
de ugye tudod
ez lehetetlen
akcentusom
mindent elmond...
bár azt hiszik báván
Budapest egal Bucarest
hiába rest ez utóbbi
de az előbbi
vajh mivé lett
híre oly rossz
oly vad
nem is hinné
ki nem hallja...
fáj a szívem
fáj nagyon
édes hazám
gyermeked maradok
ha nem is akarod
mást nem tehetek
úgy szeretlek!


(majd megeszlek
- villan a szójáték a múltból)

szívzár

halovány rózsa
hajlik az útra
tüskéje ujjamat szúrja
bánatod vállamat karcolja
réten százszorszép virágzik
piciny fejek
kecsesek
zárd szívedbe
feledd bánatod
búd
az ígéret földje
már mesében sem lélegzik
nevess
kacagj
szórjon szikrákat a szemed
akit a mozdony füstje megcsapott...
félhold karcsú alakja
ezüst álmot sző
arannyal futtatja
a szerelmes nap...
látod drága
keresem a szavakat
arany dió
ezüst mandula
karácsony
édes várakozása
kalács illata
lengi be a házat
porcukor-haj
édes nagymama
mily boldog kinek
áldottan jutott
élet
te szépséges nehéz teher
kérlek erősen nyomd a vállakat
érezzék az emberek
az ismételhetetlen
egyszeri csodát
botra támaszkodva
távolban
ködmönbe burkolódzva
mereng a semmibe
nagyapa...
nyájak
legelők
ismeretlen
vad szabadság
hegyek ormán
hó érleli a telet
de idelenn még
a szél lágyan suhan
a bágyatag nap
fáradt melegével
szeretlek világ
szeretlek kedves
te minden..

melankólia

2012. augusztus 28.

hűs van
szegény cinege
már cipőre vár...
alákonyulnak a levelek
ereszkednek lefele
bogarak is fázva bújnak
vége van a nyári dalnak
kényes virágdámák
puccos ruháikat
zálogba csapták
jövőre tán kiváltják
és én?
belefagytam önmagamba
pőreségem hogy takarjam?
álarcosbál mely jelmezét
vegyem fel?
tiszta szelek sepregetnek
csak mit visznek maga a szenny

elhallgat a mese mára
őszapóka csapatostól
a kert fáira költözik
majd ahogy jön el is hussan

fogadj magadba

2012. augusztus 21.

 

lábam alatt inog a talaj

elfogytak a szavak

kezem kapkod

szívem kihagy

érzéseim hervadt csokra

szemetesben landol

mehetne humusznak

de egyszerűbb mozdulat

mindent csak a bűzlő kukába

szeméthegyek égig nőnek

- beugrott egy kép a sokból

éhes, maszatos gyermekek

gyűjtik görnyedten miért

alamizsnát kaphatnak

miközben mérgét okádja

az emberi szeméthegy -

nem dramatizálok

teszi helyettem az élet

bár a nyitott csukott szemek

ebből mit sem látnak

a szavak meg sohasem tettek

beszélhetünk kedvünkre

bár van hol cenzúrázzák

és működik egy beépített fék is...

Kelebit olvastam

mint oly gyakran

és olyankor valami remény csillan

hogy nem halt még ki az ember

fényes fehér iszalagvirág

magja libben szanaszét

beborít erdőt, folyópartot

képzelem nyáron a telet

azt hiszem káprázik a szemem

s ki látott már eféle iszalag

virágszőnyeget

tudja miről beszélek

akár a felhőgomoly-szobrok csodáját

járom az utam

s bár nem macskaköves

mégis oly gyakran

megbotlom én

lábam most nincsen

merev gipszben

bicegve szisszenve

mennék tovább

valami köt

erősebb nálam

az egom uralkodik felettem

kettős énem gyengébb fele

folyton megadja magát

erre is van magyarázat

az ember oly elveszett

s gyáva

hogy mindenre talál

kívülről eredendő mentséget

állít bálványt

égit

s érte bár egy az Isten

mégis gyilkol

bennem folyékonyak a szavak

tekeregnek összevissza

bűvös rendjét

kevesen ismerik fel

dacosan emelem fejem

hát nem baj

hagyjatok el

hisz sosem voltatok

csak valami álérdek

mi olykor egymáshoz sodor

Természet anyám fogadj magadba

ringass el lágyan mint egykor

lágyszavú édesanyám

*

levél sokadik

2012. augusztus 14.
 

bonjour Sárkányka,

csúszka felébresztett

veszetten kopácsolt

hinnéd, hogy ács ő

de nem csak bogarász

lyukat keres-fúr

rejti mogyoróit

közben fejre áll

víg egy tollas

szép színes

bár fekete sávja

kicsit félelmetes

de oly szelíd

szinte reád nevet

hát menten elűzi

felvert álmos kedved

ratatata tratratra

hogy vagy?

gyere ülj mellém kedves:-)

mondd el mi fáj

mi fáj

gyere mesélj...

lábam dunsztban

egész jól van

már tiszta alkoholista

alkohol lista

hejsej

édes cherry

csiszolt üvegben

csodás dugattyúval

finoman metszett pohár társaságában

ma spinátot kíván azuram

de én nem

őt sem

ajajajj

ölelésem óceánillatú

szélborzolta hullámos

spékelve mézelő tengerparti székfűillattal

macód

mosdatlanul tiszta ruhában

2012. augusztus 19., vasárnap 08:25
 
s mert önkéntelenül is előtör
a kérdés
hát bátran felteszed
várod a választ
mi meg nem érkezik
pedig úgy érzed
oly egyszerű
te meg is válaszolnád
hisz kimondani
nem lehet merészség
mégis csak a süket csend mi felel
vagy ahogy mondják
hallgat mint nyuszi a fűben
miért is ily képmutató az ember
mosdatlanul tiszta ruhába bújik

ma halni volna jó

2012. augusztus 16., csütörtök 10:27

 
ma
rendetlen a kedvem
itt
állok elveszetten
válladra hajtanám fejem
keresném kezed
érints meg
simítsd el súlyát létemnek
ma
tán még sírnék is
olyan igazi régi könnyeket
- vajon hogyan is kell? -
elveszíteném
belém szorult világfájdalmam
mert az enyém
birtok nélkül
végérvényesen
szakadék szélén
felesel a szél
ugorj le
ugorj le
odafenn az ágon
hintázik
az üres remény
kifosztottan
akár a Föld
lyukas tarisznyák
menetelnek
mint egykor a rongyos sereg
Volhinia felé...
szívemen barázdák
homlokomról lecsúszott
időfogak vésetei
foszló korc
lecsúszó nadrág
akár mókás is lehetne
milyen most otthon
hol várnak kik szeretnek
ma
elveszetten kereslek
kérlek érints meg

 
és a régi házból
minden az enyészet martaléka lett
a régi szép diófa bútorok
helyén modern kacatok pöffeszkednek
ott ahol születtem
egy hideg téli reggelen
már emlék sem honol

 
szívembe bánat költözött
piros kakaska nyalóka
édes íze hova lett...
 

ma halni volna jó

Ízek, illatok, fények

A születendő ősz vajúdása
árnyékként vetül a kertre
a nap gyengéden simogatja
az új holnapokra
színeket kever a tegnapok
varázsából
ízek illatok fények
játékos képzelet
öltözteti a tájat
pókháló szálon utazó
fényes szerelmek
nem halnak
belesajdul szívem
a rengeteg szépbe
virágkoszorú simul
fiatal lányok homlokára
búzavirág pipacs
és az elveszett konkoly
búzamezők oltalmában
színes igét hírdet
mámorát a nyárnak
és én elveszetten állok
fáradt szememben
megfakult fények
még a múlt csodáját
éltetnék
de együtt halnak
a pacsirtákkal

a természet vetkezi ruháját
de helyébe újat szőnek már

szeretlek erdő
szeretlek mező
de havas hegycsúcs
te vagy a mindenem
szépséges kéklő
áttetsző tavaddal
gyorsan elnyíló
csodaszép virágaiddal

mikor beköszönt a tél
s minden fehér
akkor éledek én
minden pehelyben
játszi szerelmek kelnek
majd csendesen elülnek a tájon
s késő tavasszal születnek édes gyermekek


2012. augusztus 11.

levendula

2012. augusztus 6., hétfő 17:29

mondatokat tákolnék

izzó láva fájdalom

vadul dobol a fülemben

szívemet fagyos jégburok fedi

és nő egyfolytában

levendulaillat

minden kék

szomorú kék

bánat

szépen hangzó szó

olyan lágy édes dallama van

mint a locsogó kék óceánnak

mikor a felhők is csendesen elülnek

beterít a halál és le

tudom én azt mindennapos

és mégis

amikor a test végleg elpihen

magas fenyő

tűlevelekkel bélelt tövében

lenézve a városkára

hol emberek nyüzsögnek

vagy házaikban éppen álmosan

elterülnek

belegondolni a szavakba

és mindig újabb értelmet nyerni

azt tovább vinni

ezt lehet

de életet lehelni

a fénytelen szemekbe

ki mondja meg hogyan lehet

levendula

szépséges levendula

holtadban öleled

bennem tompán kong a fájdalom

de fel még nem adhatom

messze provanszon

kékellnek a levendulamezők

Reggeli levél...

kóbor sugarakat fest a nap
ráncba szedett hajnal
elenyész az ébredés mezején
dülöngélő álmos gondolatok
forró kávéra áhítoznak
erős és fekete

erős és fekete
szólnak a tamtamok
éhes szájak
szegletében döglegyek tanyáznak
kifosztott felperzselt Afrika

embertelen emberek
imbolygó járása
kokain arany gyémánt
minden csak üzlet
elesett életek

üszkös seb a szépséges Föld
nyomort szül a pénzéhség
tobzódó jólét gyilkosságok melegágya
nincs már semmilyen szórakozás
fel hát embervadászatra

hangosan röhögő óriási szájak
mohón lesik az elesettek vergődését
minél élesebb a fájdalom
annál nagyobb a mulatság...
az emberség eltévedt gondolat


jó reggelt
hogy miért ez
miért most
miért itt
miért Neked?

nem tudom...

 ölellek!

2012. augusztus 4.

és amikor beszélnek

és amikor beszélnek
úgy hasítanak a szavak
úgy hasítanak a szavak
mintha volnának éles fegyverek
nem lehetsz lágy
nem lehetsz kemény
nem lehetsz semmilyen
ha nem úgy mondod ahogy én
ha nem úgy mondod ahogy én
kikiáltott ellenség lettél
- Mari'tonett ...
porba hullott
dolgozik a fűrészüzem -
mit gondolsz tartsd magadban
vagy előtte gondosan faragd le
s ha ez mind kevés
a legrosszabbra készülj fel
háború szavakkal
háború szívekkel
háború akármivel
gyilkos ösztönök
egyre vadabbul törnek fel
kibuggyan a titkolt
a rejtett való
emberállat
újra görnyed
fáj a gerinc
nehéz az egyenes
mentén haladni
girbegurba keresztes
utak
kivert kutyák
nehéz sorsa
magyarázat mindig akad
lyukas tarsoly
kemény falat
mi kiszóródik nem a mák
mégis a mákony mi elandalít
édes bódulat
eleinte
majd egyre több
és egyre több kell
szerelmetes kábulat
halálba vezet
a fájó végleg megszűnik
de a szavak ostorként csattannak
koporsóra is azok hullanak

2012. július 9.

clair

 
 

veled álmodtam az éjjel
magam sem értem
oly régen már,
hogy kitörölted magad
egy vonás és nincs többé
vajon így lehet-e


veled álmodtam az éjjel
semmire nem emlékszem
csak, hogy még mindig szeretsz
bár mással éled az életed


mással éled az életed
megakadt a gondolat
leblokkolt szavak
furcsa valami


mindent megkérdőjelezek
már semmi sem egyértelmű
már semmi sem tiszta
igaz nem is tisztának szól odabent
clair, clair …


igaz, hogy nem igaz
miszerint semmire sem emlékszem


régi könyveket olvasok napok óta
ismeretlen szavak
szépen hangzanak
szótár kéne
szeretnék rájuk lelni
és érteni
nemcsak sejteni
és magammal felruházni


a nyomor nemcsak most tombol
mindig így volt


primitív
pedig volt mikor gördült a szó
nem mint kenetlen kocsikerék


magamba zárt sóhajok, vágyak
az indulatok is már hallgatnak
csak odabent feszülnek keresztre
szentkép: térdre rogyó Jézus


és én az álmomról és rólad
szerettem volna írni


és arról az egyetlen
döbbenetes mondatodról
mivel átértékeltél
de régen volt
erről nem is szóltam volna
csak most újra hasított
ékelt, szúródott belém
mint az a töviskoszorú


ha csak magamnak írok
miért is teszem fel a naplóba?
mire vágyom?
egy érintésre?
egy szóra?


igen, nem
megtagadva magam
dagonyázva csíkos malacokkal
de édesek!
szegények, szegények...


vér hull
vérehulló fecskefű
veled álmodtam az éjjel

2012. július 7.