a csendbe font pillanatok
lázas ritmusában
még meg-meg dobban
a szívem
és a vöröslő avar
zizzenő bánatával
osztozkodom
lábam az erdőt járja
egyetlen társam
ma még oly csendes
oly csendes
de mindez csak látszat
oly halk minden zaj,
hogy csak tudom...
hajnali pára
vágyakat öltöztet
mint a didergő király
új ruhája
zúgók sora
töri meg
a kicsiny erek
szaladó rendjét
lehajló ágak
bennük merítkeznek
vastag törzseket
érint kezem
keresem bennük
a jelet
s van, hogy
szívem visszhangra lel
együtt keringünk
szállunk a magosban
akárcsak a
frissen mosott ruha
és szegény mama...
már régen nincs várakozás
nem fénylenek a sínek
megvénült talpfákon
fenyők eredeznek
szívemen átsuhan
valami el nem mondható
összeölelkező szeretet
görcsös kezek
kihulló emlékezet
2014. március 1., 10:43
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése