"Felhőgyerek"*

odakinn ragyogás
idebenn majd' sötét
márciuska ébredezik
s vele közelít a tavasz
bomlás-kibomlás
milyen érdekes!
egy igekötő és mennyire más
mint az élet
együtt a halállal
bölcsők
ringatás
Kedves...
képek vonulnak
akár a felhők
s ha már igazán súlyosak
kicsapódnak
lám
és a gondolat már tovalibbent
akár a zümmögő legyek...
szárnya maradt, mint volt
hisz ez igazán:
adok-kapok
s mint a folyó
hordalékát lerakva
új hordalékkal gazdagodva
fut tova
látod Édes,
így futunk mi is tova...
foszlányok
dallamok
reánk telepednek
majd látszatra szétfoszlanak

oh, hogy futnak a felhők!
tótágast állok én
s a hátukra kapaszkodván
felhőgyermekké leszek...
- oh hogy fáj, hogy fáj -

erdei oltáron feledtem szívem

inkák, maják
pusztítás
irigység
kincséhség

átírták a történelmet

mára minden hazugság
születik új régi történelem

elveszett minden hitem

de egy
egy igaz bennem dobban
erdei tisztásokon erősítem...

szeretlek végtelen
szeretlek s bár be nem látlak
mégis érzem mindenséged
sodrásodban magam folyok...

tétova léptek
tétova kezek

anyám hozzád visszatérek
magamat keresztre feszítem érted
soha meg nem bocsájtható a vétkem
nékem...

néztek rám mikor mondom, hogy
hiába minden bocsánat
csak én bocsájthatnék meg magamnak
de azt nem lehet
nem lehet
kolonc
súlyos

mégis árokpartra szökken lelkem
hol legyezőfű széplik
s szívemen mosoly szalad végig
arcomra ülnek álmaim
a vágtató széllel rohanok tova


(* Felhõgyerek - Sibylle Muthesius)

 2014. március 9., 12:28