...

...

2013. december 27., 10:15

bennem fel- és kifordulnak
a csapodár szavak
gyomrom émelyeg

mily gyarlóak vagyunk
mi emberek

égünk, ázunk, lázadunk
önként lefekszünk
nagynak vélt nevek előtt

vagy csak mert úgy fúj éppen a szél

szememben harag szikrája
szívemben keserű szorítás
mert én már akkor ismertelek
mikor még senki se
mert én már akkor tudtam azt
mit senki sem érzett
vagy nem mert és nem is akart

(nem mondhatnám, hogy szerény lennék
nagydobra verem én is, hát mit ítélkezem!)

látod, mennyi barátod lett hirtelen!
és te mégis nyomorogsz

forogsz magad ásta sírban
és nem tudsz, nem akarsz kilépni
inkább nap mint nap gyilkolod magad
verseid oly keserűek
oly szidalmazóak
hogy bennem is megkeseredik a szó

de nem állok meg
s bármennyire is szeretem
a másmilyen szavaid
inkább nem fordulok feléjük

mások vagyunk már rég
mint akkor valaha útban hazafelé

gesztenyesor
lámpafény
csillanó víz
Duna-szag
te keserédes

tobzódnak a szavak
csak írnám újra

aztán csak bezárulok újra és újra
már rég tudom
nem ez az én világom
nem a szavak birodalma

a csend, az áhítat
erdő mélye
völgy öle
fennsík vágtató szele
fák beszéde
virágok illata
a zöld moha
ott vagyok én otthon
szívemben a végtelen hála

csak még néha felmorranok
mint sebzett vad

csapda tépte véres csonk
kibelezett élet
miért lépek oda
hol magamnak is teher vagyok

Ady és Poljuska
apám és Szibéria
és már megint a végtelen hómező
és a kacagó szél az ugar felett

kovácsolt szavak
töredező cirádája
végtelen magányom
hűs nyugalma

Mindenség emelj karodba
ringass át egy más világba

nem zajlik a Duna
hova lett a tél
hova lett a nyár
évszakok egymásba fúltak
ahogy mi annyian magunkba...