Édes

menni
mindig csak menni
maradni
mindig csak maradni
fájni
a menni maradásért
mert semmi
sosem úgy ahogy
mindig minden kifordul
átfordul
s végül felborul
a csendek is akkor szólnak
mikor a zaj mindent elnyomó
süketítésére vágyom
valahogy mindig minden fordítva
fordítva
kifordítva ordítva
va
vaú
nem érted
nem értem
belénk súlykolnak mindenfélét
ezt ne
azt ne
így nem jó
úgy nem jó
hát miért
mondd miért
miért kellenek szabályok
mesterséges rendek
mik ordítnak oly fejetlenek!

látod Édes, elmentél
mikor én még maradtam
majd Te megérekezel
s én elmegyek...

torzonborz
büdös borz
utolsó emlékem
fekszik kivasalva
szegény szegény
de ha ruha volna
milyen szép is volna
mint egykoron a legények
óvatosan a fejük alatt vasalták a kopott nadrágot
hosszú sor csaknem végtelen
de azt mondják az is összefut egyszer
mégsem tej
túró
ismeretlen fogalom
pedig szeretem nagyon

ma is csak elszalad a sok betű
összefutnak tolulnak szavakba
s mégsem értik meg
egy nyelv
egy szív
egy fájdalom
érinthetetlen érthetetlen
reggeli imám
mit mormolok
minden hangban én szólok
én
én
én
kiabáló ego
tolakszik-veszekszik
majd a halálban tán nyugszik

parton álló emberek
esőcseppekkel verdesve
kémlelik a távolt
Paloma lángol...
szívemen cseppek
sűrű vörös cseppek
apám Te édes
rég elhagytál

szívemen bánat akár az erozió
rongál csak rongál
majd az enyészet rázárja kapuját

szeretek
mert szeretek
Édes kincsre leltem
de mert "bölcs" vagyok
már rég tudom semmi sem az enyém
kölcsönkapott kacatok
rakódnak veretesen véges életemre
szeretlek
tudom megérted
s mégis fáj
Nekünk fáj...

2014. február 20., 8:49